Egy „borzalmas” könyv, amelyet érdemes megvenni

Monodráma és könyvbemutató: Hevesi Judit első verseskötete, a Hálátlanok búcsúja az RS9 Színházban mutatkozott be.

„Mifelénk emlékezni különben is egyenes háttal / szépen vasalt ingben szokás.” Ezeket a sorokat, a Szokás című vers sorait az előadás elején és végén is halljuk Csíki Hajnaltól. Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című verseskötetéből Czinki Ferenc rendezett monodrámát, ez vezette fel a könyvről szóló beszélgetést. Az RS9 Színház apró kis termében teltház van – valahogy így kell könyvbemutatót szervezni.

Csiki Hajnal

Visky András egyenesen Kolozsvárról érkezett Budapestre, hogy kérdezzen a szerzőtől, és megossza gondolatait a közönséggel (a jegyzetei vaskosabbnak tűnnek, mint maga a könyv), a beszélgetést pedig a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János vezeti. Visky úgy gondolja, ezek a versek elmondásra születtek, és végtelenítve kell olvasni őket, ahogy Csíki Hajnal előadása is az emlékezés körforgását mutatta be.

Rögtönzött versolvasási útmutatót is kapunk, hogy aztán megtudjuk, a Hálátlanok búcsújának nem a lineáris olvasási módszerrel kell nekiesni, de nem is fragmentáltan kell szemezgetni belőle. Visky tanár úr szerint ugyanis a jó könyv elfeledteti velünk az olvasási szokásainkat: a szóban forgó kötet esetében például a végtelenített lineáris olvasást ajánlja. Visky szerint „borzalmas könyv”, de sietve hozzáteszi, olyan, amelyet érdemes megvásárolni. És persze megmagyarázza, hogy miért borzalmas: ha nincs mire emlékeznünk, akkor nincsenek halottaink, ha pedig nincsenek áldozatok, akkor nincsenek tettesek sem. És a beszélő ebben a helyzetben inkább saját maga válik tettesé. A könyv a kollektív emlékezet kérdéseit boncolgatja. Hevesi Judit egy ösztöndíjnak köszönhetően megfordult Jeruzsálemben, ahol holokauszt-túlélő nők visszaemlékezéseit kutatta, és ez az élmény is beépült a szövegekbe. 

Hevesi Judittal Visky András és Szegő János beszélgetett

Szegő elárulja, hogy egy kicsit csodálkozott, amikor megkapta az első verseket. „Normálisnak tűntél”, mondja a mellette ülő szerzőnek, akit emellett kissé bizonytalannak ismert meg. Szegő jellemzése szerint Judit még azt is nehezen dönti el, hogy metróval vagy villamossal utazzon-e a Moszkva térre, így aztán szerkesztőként meglepődött a nagyfokú szerzői autonómián.

Jeruzsálem kapcsán a moderátor megemlíti, hogy ő maga ugyan még nem járt az izraeli fővárosban, de szerinte itt, az egykori pesti gettóban, illetve Magyarország vagy Európa bármely másik pontján is több dolog emlékeztethet bennünket a holokausztra. Akár Mindszenten is, ahol a versek egy része született – újabb adalékot kapunk tehát a kötet keletkezéstörténetéhez.

A bemutatónak az RS9 Színház adott helyet

Visky megemlíti még, hogy a központozás nélküli versek máshogy lélegeztetik az olvasót, pedig a korábbi verziókban még ott voltak a vesszők és a kettőspontok. Hevesi azonban úgy érezte, ezek leszűkítik az értelmezési lehetőségek körét. A sorrend véglegesítésében férje, Gaborják Ádám segített, a versek alakításában pedig részt vett Tóth Kriszta, aki a fülszöveget is jegyzi. Ebben a költő leírja, hogy nem hasonlítanak nemzedéktársak műveire ezek a versek – az előzményeket inkább Paul Celan vagy Schein Gábor költészetében kell keresni. Vagy Konrád György és György Péter könyveiben, mert aHálátlanok búcsúja tőlük is tartalmaz idézeteket. És akkor ott vannak még Rilke madarai, teszi hozzá Visky. Tehát sokan formálták azt a nyelvet, amely a bűntudat és a megbocsátás, az emlékezés és a felejtés kérdéseire keres (és nem talál) válaszokat.

Visky a családtörténeti szálról is ejt néhány szót: a semmiből jön, van is, nincs is, és szinte behálózza az embert. Az író-moderátor emlékeztet, hogy a család itt nem feltétlenül vérségi kapcsolatot jelent, és behoz a beszélgetésbe egy furcsa fogalmat: a reprezentációs szégyenkezést. Szegő pedig Pilinszkytől idéz: „ami történt, valahogy mégse tud véget érni”.

Szöveg és fotók: Szarka Károly