A szalamandrák nem alszanak! – Regény minden, mert az emlékezet nem pontos
Barátság és szerelem útvesztői, homoerotikus viszonyok, a harmincas éveiben járó generáció problémái, szövevényes cselekmény Erdéllyel, Bukaresttel, Fekete-tengerrel és Afrikával – Márton Evelin könyvbemutatóján jártunk.
Márton Evelin új kötetének címe sejtelmes, és ugyanakkor provokatív: Szalamandrák éjszakái – olvasható a Bookart Kiadónál megjelent szép kivitelezésű, majdnem négyszáz lapos nagyregény borítóján.
A fiatal író született címadó, nemcsak új könyve, hanem korábbi kötetei, a Macskaméz vagy a legutóbbi Papírszív is felkeltik a figyelmet. De tartalmuk is biztosíték arra, hogy érdemes fellapoznunk az új könyvet. Ezt teszem én is, amikor a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt felé buszozom. Nagy élvezettel merülök el benne, s egyszercsak a következő mondatba botlom: „Regény minden, mert az emlékezet nem pontos. Színez, tágít, szűkít. Bármit megbocsát vagy görcsösen haragszik. Az emlékezet csak azért nem nevezhető fikciónak, mert belőlünk fakad. Mi pedig valódiak vagyunk. Nem? Az emlékek tárolásához kötőanyag kell. Mi lehetne jobb erre a célra, mint az érzelmeink? Tulajdonképpen nem is emlékekre emlékszünk. Hanem érzéseinkre. Mindig szerettelek, Filemon. Ha ezt elhiszem, bármikor hiszem is el, mindig szeretni foglak. Így kell ezt csinálni, tudod? A részletek nem olyan fontosak, mint amennyire fontosnak tűnnek. Ők kopnak el a legkorábban.”
Mire e sorokon túl vagyok, be is kell csuknom a könyvet, megérkezem a könyvesboltba, ahol Márton Evelin és a moderátor, Vida Gábor már az asztalnál ülnek, közönség is van szép számmal annak ellenére, hogy késődélutáni időpontok általában nem kedveznek a kolozsvári irodalmi összejöveteleknek. És jön a meglepetés: az író ugyanazt a részletet olvassa föl ízelítőként a regényből, amely a városi buszozás pillanatait próbálta feledtetni velem. Márton Evelin nemcsak jó címadó, hanem remek érzékkel választja ki a felolvasásra szánt részletet is, ugyanis Vida többek között a valóság és a fikció határáról, találkozási pontjairól kérdezi. A regény egyes szám első személyben íródott, de megtudjuk, hogy az elbeszélői én nem, vagy csak részben azonos a szerzővel, aki többször nyomatékosítja: nem kulcsregényként kell olvasni legújabb művét. Esze ágában sem volt „megtörtént dolgokat szembeböfögni” az olvasóval, s bár találkozunk például a nagyapja alakjával, az csak hasonmás, minden hőse különböző embertípusokból összegyúrt figura.
A Szalamandrák éjszakái főként Romániában játszódó történet-együttes, Kolozsvár, Bukarest, a Fekete-tenger a helyszín, de Afrika is megjelenik benne. A regény címszavai: zaklatott férfi és női sorsok, a felnőtté válás dilemmái, a harmincas éveiben járó nemzedék problémái a harmadik évezred elején, nemzetiségi viszonyok, barátság, szerelem, halál, a világ tágassága és bezártság-érzés, no meg a szalamandrák. A könyv fülszövege szerint „valahol mind szalamandrák vagyunk, színesek, szürkék meg albínó, de éjszaka ez sokkal ijesztőbb”. Az író egyébként különösen vonzódik az éjszakához – ilyenkor minden sokkal sejtelmesebb.
Az is megtudjuk, hogy a narrátornak kicsit hasonlítania kell rá, a szerzőnek legalább vele egyet kell értenie. „A legalább vele” Vida számára újabb kapaszkodó, hogy a regény egyik kulcsmotívumára: a konfliktusokra, nem mindennapi baráti és szerelmi viszonyokra terelje a beszélgetést. Létezik-e egyáltalán férfi-nő barátság, és ha igen, meg lehet-e menteni, amennyiben „közbeszól” a testi vonzalom? Egy forróbb éjszaka nem rontja el a barátságot, ha az egymás iránti kölcsönös tisztelet és empátia hatja át a kapcsolatot – válaszolja a szerző. Amikor szerelemesek vagyunk, tulajdonképpen saját magunkat szeretjük és keressük a másikban, ha ez megszűnik, akkor látjuk és tudjuk értékelni a másik embert; az igazi barátok mindig egymásra kíváncsiak.
Vida úgy látja, hogy ennek a regények a hősei visszafogottabbak, mint a korábbi kötetek szereplői. Nagy írók regényeiben is gyakran bukkanunk szentenciaszerű kijelentésekre az életről, a szerelemről, a halálról, a barátságról, ám ez a Szalamandrák éjszakáira nem jellemző. Az író erre reagálva elmondta: huszonéves korában még hajlamos volt a szentenciákra, most már nagyon óvatosan bánik ezekkel.
A regény másik izgalmas vonala a homoerotika. A férfi és férfi, nő és nő közötti szerelmet nem azért vette tollára, mert divatos téma, hanem mert szerinte ez vesz körül minket, és emiatt kellő nyitottsággal kell viszonyulunk hozzá. Márton szerint az azonos neműek szerelme nem másmilyen vagy alávalóbb érzelem, mint a férfi és nő közötti. A homoerotikus vonzalmak regényben való megjelenítése az erdélyi irodalomban még manapság is fehér holló, ám az anyaországban ez már nem igazán tabu – jegyezte meg Vida, majd hozzátette: ez azzal is magyarázatható, hogy a rendszerváltás előtt nemhogy tabu, hanem egyenesen bűncselekmény volt Romániában egy azonos neműt szeretni.
A regény számos helyszíne a különböző nációk sokszínűségét, egymás mellett élését mutatja be. („Romániában, ha átmész a másik faluba, máris külföldön vagy” – jegyezte meg nevetve Vida.) Az író nagyapja alpinista volt, innen eredeztethető a kíváncsiság, hogy több helyet is bebarangoljon Romániában. Évekig élt Bukarestben, nemcsak erdélyinek, hanem romániainak is szereti vallani magát. Afrika fölbukkanásával pedig azt kívánta érzékeltetni, hogy nem Európa a világ közepe, nyitottnak kell lennünk más kultúrák iránt is.
A Szalamandrák éjszakáit ezért a megkapó sokszínűségért is érdemes elolvasni, utána talán kevesebb tabu marad bennünk, másként látjuk a világot.
Varga Melinda
