Kortárs román lírikusok a Bretteren

A kortárs román líra és a magyar slam poetry hasonlóságai, gazdag nyelvi eszköztár, tömör, precíz költői képek, hangulatok, áramlások, dallamok, amelyeket a műfordítás nehezen vagy csak részben tud visszaadni – Ştefan Baghiu és Ovio Olaru Bretter Körén jártunk.

A kilencvenes évek elejétől a Gaál Gábor utódjaként működő kolozsvári Bretter  Kör a fiatal alkotók rangos fóruma,  a testvérkörének tekinthető, hasonló mintát követő  Nepotu’ lui Thoreau pedig immár több éve a román irodalom fiataljainak biztosít bemutatkozási lehetőséget. A Bretter kéthetenete hétfőn a Bulgakov Kávézóban, míg a Thoreau minden második hét szerdáján az Insomniában tartja összejöveteleit.

Annak ellenére, hogy a célközönség hasonló, a körök helyszínei meg néhány száz méterre vannak egymástól, a Bretternek még sosem volt román meghívottja, és a testvérkörön sem volt jellemző a magyar jelenlét.  A Helikon és  a Tribuna korábbi, sajnos már megszűnt Tra-Ford Tér közös fordításprojektjét leszámítva Kolozsvárott elenyésző az átjárás a két nemzet irodalma között.

A Bretter Kör legutóbbi kiadása a fentiek miatt is jelentős esemény, kapunyitó az erdélyi magyar és román irodalom közötti kapcsolat kialakításában. Sajnos a rendhagyó jelleg sem volt elég vonzó ahhoz, hogy többen jöjjenek el az estre, mint amennyihez gyakorlott bretteresként hozzászoktunk. Mindez talán a zord, télies időjárással és  a kávéházi dohánystoppal is magyarázható, tény viszont, hogy bánhatja, aki távol maradt.

Elsőként Ştefan Baghiu olvasott föl, akinek két versét André Ferenc fordításában nemrég a Láthatár rovatunkban olvashatták: http://www.irodalmijelen.hu/2016-apr-6-0050/holttestek-ujra-divatba-jonnek-stefan-baghiu-versei-andre-ferenc-forditasaban.

A román költő verseinek megkapó ritmusát, a belső rímeket, a lüktető, feszült hangulatú precíz, tömör költői képeket nem könnyű átülteni magyar nyelvre. A műfordítások mégis, valószínűleg a generációs találkozási pontok – mindkét költő 1992-ben született – és az azonos érdeklődés miatt híven adják vissza a román szöveg tartalmát és formai bravúrjait.

Második felolvasóként Ovio Olaru következett,  akinek lírai világa erős váltás volt,  nehezen tudtunk ráhangolódni más impulzusokból és eszközökből építkező költészetére. Ovio ugyanis sebészi pontossággal fogalmaz, költői nyelve rideg, precíz, szinte dokumentarista. Lírájának védjegye a távolságtartás, a ridegség. Elsőre hatásvadásznak tűnő megoldásai, túlzásai tudatosan  hökkentik meg verseinek olvasóját, illetve hallgatóját.

A lírai magasrepülést tíz perces cigarettaszünet szakította meg, a közönség zöme levonult a kávéház nyitott teraszára kifüstölni a feszültséget, megbeszélni az elhangzottakat. Közben csurgott az eső, fújt a szél, mintha  november vége lett volna, nem április. Szerencsére senkinek sem szegte kedvét a zord időjárás, a kör vitarészéhez is maradt energiájuk a résztvevőknek.

Ştefan Baghiu költészetéből Solymár András a versszerűséget hiányolta, szerinte  a szövegek inkább epikusak, már-már regényszerűek, Ovio Olaru lírája pedig Madách Imre Az ember tragédiája című művére emlékeztette. Nem értett egyet e megállapítással Bréda Ferenc, aki szerint Ştefan verseiben nagyon sok a belső rím, gazdag az asszociációs mező, szó sincs regényfolyamról.

Horváth Benji szerint nehéz lefordítani ezeket a verseket, ahhoz, hogy visszadjuk a költemények hangulatát, a sorok áramlását, meg kell törni a nyelvet, ahogy Parti Nagy Lajos teszi. (Erre Baghiu, meg  sem várva a vélemény románra fordítását, felkapta a fejét: ennyire jók lennének a versek? – kérdezte nevetve.) A regényszerűséggel Horváth sem értetett egyet, szerinte inkább kifejezésbeli, kulturális különbségek miatt hathat kissé idegennek ez a líra.  Amit a románok használnak versben, azt a magyarok slamszövegbe építik be – indokolta. Minkettőjük nyelvi eszköztára komplex, összhangban a formával és tartalommal.  Ştefannál a túlburjánzó, gazdag képek, Oviónál a lecsupaszított nyelv, a precíz, dokumentarista megoldások dominálnak.

Egyesek kifogásolták a helyi specifikumokat, például a Monostor-negyed versben való megjelenítését, mivel ez egy külföldinek vagy nem kolozsvárinak nem mond semmit. Mások szerint ez a megállapítás nem áll meg lábán, hiszen mindenki mégsem írhat Párizsról, a Monostor- vagy a Györgyfalvi-negyed a költői eszköztár része, az impressziók kelléke.

„A műfordítás olyan, mint a nő, ha szép, akkor nem hű, ha hűséges, akkor viszont nem szép” – vallotta Gábos Dezső, aki szerint alapvető különbségek vannak a román és a magyar líra között, ami természetes, hiszen két különböző nyelvről, kultúráról beszélünk. Érdekességként említette Baghiunál az anglicizmusokat, amelyek más román költőkre is jellemzőek. Míg korábban a román versekben inkább francia kifejezések kaptak helyet, most az angol hódít. A magyar kortárs erdélyi lírában a kötött forma és a mitológiai elemek használata gyakori, a román versekben ezt nem fedezte fel.

Szántai János – aki  az esten a tolmács szerepét is ellátta – az amerikai és az angolszász irodalom iránti szimpátiával magyarázta az anglicizmusokat.

Az angol kifejezések lírai alkalmazásának esküdt ellensége, Bréda viszont nem úgy látja, hogy Baghiu verseire jellemzőek volnának az anglicizmusok. Ez egyébként is kordivat és mulandó, általában  a fiatalabb költők "betegsége". Ha a németek nyerik meg a második világháborút, német kifejezéseket használnánk verseinkben.  Mindegy, milyen szavak kapnak helyet a költeményben, ha az jól föl van építve, és az itt hallottak kétségtelenül átütő irodalmi szövegek. Nemkülönben a műfordító munkája is elismerést érdemel – állapította meg Bréda.

Az utolsó szó jogán a meghívottak reagáltak az elmondottakra.

Ştefan Baghiu úgy  véli, hogy az angol kifejezések használata a kilencven után született nemzedékre jellemző. Az angol a globalizáció nyelve és egyben argó is, vannak kifejezések, amelyeket beszédben vagy chatelés közben, még ha nem is hangzik a legjobban, angolul használunk. A Monostor negyed megnevezését a toposzépítés eszközének tartja, Ştefan Manasia versei sem léteznének enélkül (egyébként Dsida is arra sétált Tinta kutyájával a Kóborló délután kedves kutyámmal – Lírai riport öt fejezetben című versében).

Mindkét költő egyetértett azzal, hogy csupán az elhangzott versek alapján nem lehet általános következtetéseket levonni a magyar és román líra különbségeiről és hasonlóságairól. Akárcsak a magyar költők,  a románok is nagyon különböznek egymástól, van, aki a régiesebb, kötött formákhoz ragaszkodik, vannak extrovertáltabb hangok, valamint a szabad áramlású, epikus hangvételt, köznyelvet kedvelő alkotók.

Szeretnének több kortárs magyar költőt megismerni,  az átjárás a két irodalom között nagyon fontos. E kapcsolat kialakításában nagy szerepe van Andrei Dósának, aki több fiatal erdélyi költőt fordított románra. Ebből kaphatunk ízelítőt a következő Thoreau Körön, amelyen Kali Ágnes, André Ferenc és Gothar Tamás mutatkozik be. A román irodalmi körön korábban szerepelt magyar költőkről pedig itt olvashatnak: http://www.irodalmijelen.hu/2016-mar-6-1055/nincs-bennuk-kortars-keseruseg

Varga Melinda