Fotó: Katona József Színház

 

A karneváli felvonulás végén Mephistopheles »otromba bálványt« gyúr a hőtől meglágyult aranyból, a Nagy Pánnak öltözött császár pedig meggyullad. IV. Károllyal történt egy ilyesféle baleset 1394-ben, Goethe erről olvashatott egy krónikában. – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

 

Márton László

Műfordítói levelek Schilling Árpádhoz, 7.

 

 

A második rész első felvonását hagytam a közös munka legvégére. Igazából ez már nem is volt része a szoros értelemben vett közös munkának: tudtam, hogy Schilling az egész első felvonást ki fogja hagyni az előadásból. Ennek ellenére fontosnak éreztem (és szerintem neki is fontos volt), hogy ez a szövegegyüttes is a kezében legyen.

Faust eszmélkedésében Shakespeare- és Dante-reminiszcenciák keverednek a (lényeg)látásról való – idillbe ágyazott – végső számvetéssel. 

 

(2014. október 15.)

Kedves Árpád,

küldöm, ami még hátravan, az első felvonás epizódjait. Amennyire meg tudom ítélni, a műnek ez a része színházilag sok sebből vérzik. A legnagyobb baj az vele, hogy még el sem (újra sem) indult a cselekmény, Goethe máris megakasztja azzal, hogy régi ötleteit, műhelyforgácsait, udvari rendezvényekre írt verses szövegeit gátlástalanul belegyömöszöli a karneváli felvonulásba. Ezzel együtt sok szép részlet van benne (mindjárt az elején Faust monológja remek összefoglalása az idős Goethe ember- és természetszemléletének), és fontos fogódzókat találsz a későbbi jelenetekhez. (Például itt vannak a 4. felvonásban kibontakozó polgárháború előzményei. Vagy a karneváli felvonulás megelőlegezi a klasszikus Walpurgis-éjszakát.)

 

Barátsággal,

Laci

 

***

Nyilván nem mertem volna az alábbi mondatokat leírni, ha előzőleg nem készültem volna el a 4. felvonás dramaturgiailag sokkal jobban működő államügyi jeleneteivel. Attól függetlenül mondom ezt, hogy Goethe államférfiúi tapasztalatainak költői gazdagsága itt is lenyűgöző.

 

(2014. október 22.)

Kedves Árpád,

küldöm a trónterem-epizódot, amely a 4. felvonás háborús jeleneteit készíti elő. Az udvaroncok sok találó szellemességet mondanak az államügyekről, Mephistopheles pedig az udvari bolond szerepében jól teljesít, csak egy kicsit túl sokat beszél az elásott kincsekről. Kevesebb több lett volna.

 

Barátsággal,

Laci

 

***

Az olvasó azt hihetné, hogy a karneváli részt nem kedveltem. Pedig dehogynem. Kifejezetten jó érzés volt fordítani a különböző allegóriák többé-kevésbé szellemes gnómáit. Ugyanakkor azt is láttam, hogy ez a rész színpadilag nem hasznosítható, és olyan hosszúra nyúlik, hogy beárnyékolja a szcenikailag produktívabb részeket is.

 

(2014. november 1.)

Kedves Árpád,

most következik a FaustKettő dramaturgiailag legkevésbé produktív része, a karneváli felvonulás. Ámbár, ha az ember részekre bontva olvassa, ebben is örömét lelheti. Az pedig, hogy a Kapzsiságnak öltözött Mephistopheles óriásfalloszt gyúr az olvadt aranyból, vagy hogy a Nagy Pánnak öltözött császár meggyullad, azért elég nagy durranás.

 

Barátsággal,

Laci

 

***

Ez a levél valamelyest érzékelteti, hogy Schilling már a küszöbön álló próbafolyamat szempontjait tartotta szeme előtt, én pedig a majdani (azóta megjelent) kötet egészére koncentráltam. Ez egyáltalán nem gátolta a közös munkát és a kölcsönös megértést: ekkoriban kezdtük hármasban – Bíró Bence dramaturgot is bevonva – elemezni a színpadra kerülő epizódokat.

 

(2014. november 13.)

Kedves Árpád,

küldöm a rétestészta-jellegű farsangi felvonulás következő – az előzőeknél fontosabb – részletét. Nem árt tudni, hogy a kocsihajtó fiút Goethe eredetileg azonosnak képzelte a 3. felvonásban szereplő Euphoriónnal. Plutus, a gazdagság istene maga Faust. A Kapzsiság pedig (helytelen Fukarságnak fordítani, hiszen a Fukarság nem gyúr óriásfalloszt az aranyból) természetesen Mephistopheles. Érdekes ötlet a diapanoráma-vetítés, Goethe innentől kezdve egyre intenzívebben kombinálja a vetített színpadi képeket a „valódiakkal”.

 

Barátsággal,

Laci

 

***

Ezért a részletért egy kicsit fájt a szívem, de Schilling koncepciójába az itt megmutatkozó barokkos dekorativitás úgysem fért volna bele. Ráadásul ekkoriban döntötte el, hogy Faust alakját egyesíti a Császárral. Merész húzás volt, de az eredmény őt igazolta.

 

(2014. november 22.)

 

Kedves Árpád,

itt végződik a farsangi felvonulás. Mephistopheles „otromba bálványt” gyúr a hőtől meglágyult aranyból, a Nagy Pánnak öltözött császár pedig meggyullad. (IV. Károllyal történt egy ilyesféle baleset 1394-ben, Goethe erről olvashatott egy krónikában. Maga a császár életben maradt, viszont az a három-négy hűséges embere, aki megmentette, halálos égési sérüléseket szenvedett. Goethe ezt is, mint annyi mást, afféle diavetítésként képzelte el a színpadon.)

 

Barátsággal,

Laci

 

***

Az Anyákhoz való alászállás az 1. felvonás legköltőibb, ugyanakkor – Goethe alkotói világán belül – mélyen színpadszerű gondolat. Goethe azt mondta Eckermann-nak, hogy az Anyák kultuszának motívumával Plutarkhosznál találkozott. Utóbb Bojtár Endre egyik tanulmányában azt olvastam, hogy az Anyák a balti mitológiában (pontosabban az ennek motívumait őrző lett népköltészetben) is szerepelnek. Elképzelhető, hogy Goethéhez a Baltikum felől is eljutott az Anyák híre, és talán az is elképzelhető – ezt egy összehasonlító mítosztörténeti kutatás deríthetné ki –, hogy a kétféle anyaképzet, a görög és a balti eredetileg összefüggött. Ehhez a magam műfordítói felkészültségével nem tudok hozzászólni. Mindenesetre örülök, hogy még a tavalyelőtti év legvége előtt elkészültem a Faust második részének fordításával.

 

(2014. november 28.)

Kedves Árpád,

és akkor itt az első felvonás hátralevő része. Ami igazán mélyreható gondolat benne, az az Anyákkal való találkozás. Ők azok, akik a lények és dolgok ősképeit kézben tartják, de valamiképpen ők maguk sincsenek ennek tudatában. Goethe pedig nem árulja el, mi is történhetett Faust alászállásakor. Mephistopheles információit erős kétkedéssel kell fogadnunk.

Igazi színházi gondolat Heléna és Páris felléptetése, valamint az a téboly, amelynek következtében Faust mindinkább hatása alá kerül az általa keltett illúzióknak.

Kár, hogy mindez a megelőző hosszadalmas jelenetek nélkül nem működik. Velük együtt meg aztán végképp nem.

Úgy látom, a FaustKettő magyar szövege ezek után tető alatt van.

 

Barátsággal,

Laci

 

***