„Méltóság, hogy volt, aki szeresse”
Zsúfolásig megtelt a Hadik Kávéház Juhász Ferenc emlékestjén, ahol a költő lánya, Juhász Anna egykori barátokat, tisztelőket szólaltatott meg: idézzék fel legkedvesebb emlékeiket a költőfejedelemről.
„Majdnem minden Hadik Szalonon itt ült apu is, aki többször vendége is volt az esteknek” – emlékezett Juhász Anna a műsor nyitányaként, ahol édesapja emlékét elevenítették fel barátai és kollégái, de őt magát is láthattuk-hallhattuk a bejátszások segítségével. Mivel Galkó Balázs, aki a költő verseit mondta volna az esten, megbetegedett, Hámori Gabriella szólaltatta meg a műveket. „Hiszen te vagy az én hitem, és megmaradásom, bizalmam és / nyugtalan nyugalmam. Szeretem ahogy mosdatsz, mikor / meztelenül állok a kádban, ahogy erélyes gyors kezekkel / letörlöd testem…” – hallgathattuk meg rögtön kezdetnek a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét.
Hámori Gabriella
Fotók: Vörös Dávid
Hogy hol is a helye ennek a költészetnek, Vasy Géza irodalomtörténész foglalta össze, de inkább személyes élményein átszűrve, mintsem irodalomtudósi szikársággal. 1958 őszén, harmadik gimnazista korában vette meg az akkor a Hadik Kávéházzal átellenben található antikváriumban a Tenyészet országát, Juhász Ferenc összes verseit – mesélte az irodalmár. „József Attila után belebolondultam”, fogalmazott Vasy Géza, aki Horatius szavait – „Nem halok meg egészen” – idézte annak érzékeltetésére, hogy amíg van magyar nyelvűség, néhány költő sosem fog egészen elmúlni. Juhász Ferenc is ezek közé tartozik. Hatalmas minta volt számára Dante életműve, ilyet akart létrehozni, és léptékében meg is valósította – vélte Vasy Géza. Az 1956-ban megjelent Tenyészet országa hétszáz oldalas kötet, gyakorlatilag benne van egy teljes életmű. Ha Juhász Ferenc Petőfi-korú fiatalemberként ment volna el, már akkor is halhatatlanná lett volna a magyar irodalomban. Vasy Géza megemlékezett a Juhász költészete és a Bartók zenéje közötti szoros kapcsolatról – Juhász Ferenc is megérezte, amit Bartók a muzsikában: az ember nem ura a természetnek, hanem maga is része. Búcsúzóul az irodalomtörténész a költő Himnusztöredék című versét mondta el: e néhány sorban ugyanis egész világszemlélete benne van.
Juhász Anna és Vasy Géza
A kivetítőn Juhász Ferenc elevenítette fel néhány szóban, hogyan találkozott először Bartók Cantata profanájával, amely meghatározó élmény lett számára, hiszen ennek hatására írta meg a Szarvassá változott fiú…-t. A pódiumra azt a két művészt szólította Juhász Anna, akik talán a legjobb ismerői e halhatatlan műnek, és valahol önmaguk is részévé váltak: Vidnyánszky Attila rendező és Trill Zsolt színművész, akik előadássá formálták a Fiút.
„Irodalomtanár lévén, anyámnak nagy könyvtára volt otthon, ott találtam rá a Juhász Ferenc-műre” – idézte fel Vidnyánszky Attila első találkozását Juhász költészetével. Egyetemistaként megtanulta a művet, később lefordította oroszra, és egy forgatókönyv-átdolgozás is született belőle, amelyet Kijevben adott be egy pályázatra. A beregszászi színházzal sokáig készültek egy előadásra, sorról-sorra értelmezték a szöveget, de végül 1996-ban leálltak az előkészületekkel. Mint a rendező-színházigazgató elmesélte, 2002-ben érkezett a felkérés Gyuláról, hogy készülne-e valami különleges produkcióval. Ekkor jutott eszébe, hogy elővegyék A szarvassá változot fiú…-t, és legnagyobb meglepetésére Törőcsik Mari igent mondott a főszerepre. Az előadást a mai napig játsszák a Nemzeti Színházban a művésznő egészségi állapotától függően (a szerep hatalmas energiákat kíván – emlékeztetett Vidnyánszky), de Franciaországtól Oroszországig számos helyen felléptek már a produkcióval. Öt évvel ezelőtt Szőcs Géza látta az előadást a Bárka Színházban, és javasolta: készüljön belőle film. A támogatásnak köszönhetően elkészült a forgatókönyv, tavaly májusban Juhász Ferenc is ott lehetett a bemutatón az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vidnyánszky Attila és Trill Zsolt
Épp öt esztendeje volt az is – hívta fel a figyelmet Juhász Anna –¸hogy édesapja megnézte a Bárka-beli előadást, de járt a Thália Színházban és Debrecenben is. A legjelentősebb pillanatok mégis a beregszászi színház nagytermének avatóján születtek meg – erre már Trill Zsolt emlékezett, akinek azért is volt maradandó élmény az az este, mert édesapja is ott lehetett az előadáson. „Nem biztos, hogy mindent értek belőle, amikor játszom” – vallotta meg a színész, de véleménye szerint nem az a fontos, hogy beszéljünk róla, hanem inkább csinálni kell. Ahogy az sem bizonyos, hogy minden este sikerül a magasba emelni a művet, de próbálkozni kell – minden előadás egy próbálkozás. Anna kérdésére, hogy mit jelent neki a szerep, Zsolt úgy válaszolt: „Minden benne van, ami velem gyerekkoromban a faluban megtörtént. Nekem a mindenség.”
Vidnyánszky Attila azt is felelevenítette, amikor a Thália Színházban előadás után a költő odament hozzá, a rendezőhöz (aki hatalmas szorongással várta a véleményét), és ezt mondta neki: „Én az elvágyódásról írtam a verset, te meg arról csináltál előadást, hogy nem tudsz visszamenni.” Vidnyánszky nemcsak a rendkívül pontos megfogalmazást emelte ki, de hogy milyen nagyvonalú volt velük Juhász Ferenc: zokszó nélkül elfogadta az előadás koncepcióját. Ezt Trill Zsolt is megerősítette: „Sosem kritizált, csak mosolygott, pedig rengeteg hibát követek el a színpadon”. A filmet egyébként legutóbb Dániában az Odin Színházban mutatták be – számolt be Vidnyánszky Attila –, a vershez mindössze egy francia fordítást találtak, de így is óriási sikere volt a produkciónak.
Rengetegen eljöttek
A színháztól egy másik színtérre kalandoztunk el Juhász Anna emlékei révén: második otthonuk, az Új Írás szerkesztősége, a New York Kávéház falai közé. Nővérével gyakorlatilag ott nőttek fel, és felnéztek a komoly szerkesztőkre – így például Száraz Miklós Györgyre, aki most az esten „zöldfülű” éveit elevenítette fel. Jellegzetes hangulata volt az Új Írás szerkesztőségének, nagy beszélgetések, nagy szellemek, és ha jött valaki hozzá, Juhász Ferenc betessékelte mindig nyitott ajtajú szobájába, és vagy becsukódott az ajtó, vagy beintett valakit munkatársai közül. „Így ismerhettem meg Kabdebó Lórántot, Kardos G. Györgyöt” – emlékezett Száraz Miklós György, ahogy azokat a mókás pillanatokat is felelevenítette, amikor makacs-dilettáns szerzők érkeztével Juhász gyorsan bezárkózott a szobájába. Száraz fiatal újságíró-jelöltként került az Új Íráshoz, és óriási megtiszteltetés volt számára, hogy Juhász Ferenc vette maga mellé. A „felvételi” különösen zajlott, mesélte az író: „Rám nézett, hallgatott, majd megkérdezte: édes fiam, iszol?” Aztán egy kicsit később: „Nőzöl?” És végül: „Lóversenyezel?” Ez utóbbira ’nem’ volt a válasz, a másik kettőre ’igen’ – „akkor fel vagy véve”, hozta meg a döntést a költőfejedelem. Száraz Miklós György, mint elmondta, egykori főszerkesztője tekintetét őrizte meg életre szólóan: sosem a hatalom, hanem a szeretet és egyfajta kétségbeesés tükröződött benne. „Azt éreztem belőle, folyamatosan átérzi a felelősségét, hogy akár egy perc múlva egyetlen csepptől betelhet a pohár, és az Univerzum összedől” – fogalmazott az író.
Száraz Miklós György
De nemcsak Juhász Ferenc költészete volt mások számára meghatározó, ő maga is rajongva szerette egyesek líráját, így például Szabó T. Annáét. A költők rengeteget tanulhatnak tőle – emlékeztetett immár a színpadon a költőnő –, utánozhatatlan például zenei sokfélesége. Szabó T. Anna éppen Indiában tartózkodott a Magyar Intézetben, amikor elérte a halálhír. Verseiről kezdtek beszélgetni a szomorú esemény hallatán, akkor körvonalazódott benne a Gyászhír című vers, amelyet később papírra vetett, és az esten fel is olvasta. „Méltatlanság, hogy elmúlik a test, / melyet szenvedély s erő tartott össze, /
de méltóság, hogy volt, aki szeresse, / hogy simogatták hárman a kezét” – szóltak a vers kezdő sorai. A költőnő azzal búcsúzott: szeretné, hogy velünk maradjon a bátorsága, amellyel az elmúlással és az élettel is szembe tudott nézni.
Szabó T. Anna
Képzőművész barát vette át a mikrofont, Melocco Miklós, akit szoros barátság fűzött a költőhöz. És nemcsak a költőhöz, de magához a költészethez is – ahogy Juhász Anna idézte a szobrászművész szavait: „Minden szellemi alkotás közül a költészet a legfontosabb számomra”. A kivetítőn Melocco Miklós Juhász-szobra jelent meg, mellé az alkotó egy régi élményét idézte fel. 1956 után történt, amikor egy tépett újságdarab került a kezébe, és talált benne két csodálatos versszakot. Nagyon megtetszett neki, elvitte apósához, és megkérdezte, kié lehet ez a vers. Apósa megmondta, és később Juhász kötetét is megvette Melocco Miklósnak. A megrázó nyolc sor ez volt:
A közönség soraiban a költő özvegye és Eszter lánya
A műsor spontán lezárásaként Fehér László grafikusművészt is maga mellé szólította Anna, és az alkotó elmesélte, hogyan fogalmazódott meg benne fiatal fejjel egy mámoros élményt adó kiállításmegnyitón, hogy bárcsak egyszer az ő tárlatát is ez a hatalmas költő nyithatná meg. Sok évvel később ez meg is valósulhatott a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.
Búcsúzóul ritka pillanatnak lehettek tanúi a Hadik Kávéház környékén élők és arra sétálók: egy-egy mécsessel a kezünkben vonultunk ki az utcára, Juhász Annánál egy szál sárgarózsa, édesapja kedvenc virága volt, így zártuk az emlékezést a múlt és a jelen század egyik legnagyobb költőjére.
Mécsesek a Hadik Kávéház ablakában
Laik Eszter
A képekért köszönettel tartozunk Juhász Annának és Vörös Dávid fotósnak
