Ugrás a tartalomra

Kulcsra zártam a suttogó gyerekkort – Laboda Róbert versei

Laboda Róbert
 
 
 
Kulcsra zártam a suttogó gyerekkort
 
Laboda  Róbert versei
 
 
 
félálom  IV.
 
régebben szerettem én 
a házunkból egyedül ki-bejárni 
szegletnek látni a körfolyosót
ablak réseiben játszani  átjárni
szobák sorsait  óvatosan nyitni s zárni 
az ajtókat  csendben
de mindig magamra  
soknál több  magányom ha lehetett tán lopva álcázóan
dédelgetett és kulcsra zártam a suttogó gyerekkort
ezt el se bírtam 
volna másokkal együtt
a magány is sok volt nekem 
a csendem hallgatag  a magamé
szerettem
csak  azt láttam  hogy mindig más alakra
kulcslyuk nagyságúra  foszlik olyankor a világ
és törik darabokra a szemembe hullanak
a régi falakba ütött repedések
minden csak néz rám
csak néztek és bőgtek 
(a repedés pont olyan épp annyi mindig amennyi szem kifér rajta)
 
 
 
félálom III.
 
nem láttam apámat
anyám haját simogatni
már rég
a zsúfolt házban
régen sok minden elfért
tán kevesebb mint mikor
több lett a közös kényszer
az együttlét
állt közétek
meg lehet biztos én is
kicsit korán
túl hamar éltem
belétek magam
bele a családba
hiába haraptam
saját húsomat is ebéd helyett
a szűk gyerekkor
nagyot nyúlt  
iszonyat távolságra tudott nőni
tőletek
mint én
messzire el
már nem haragszom
azóta nem tudok
így lett fehérebb tágasabb a házunk
nélkülem
már simításból is
több elfér benne
ugye már van belőle elég
apám
 
mondd hogy virágai nyílnak
az ablakban
madárhang jár a szobánkban
mondd
már egyszer apám
amit hallani akarok
 
 
anyámnak
 
sápadt és mindig ázott az egész családom
olyan voltam én izzadós
gyerek náluk
pontosan semmivel se másabb 
 
ha kellett világokat váltottam meg 
a sajátomat többnyire
örökké 
ugyanazt a fát másztam 
azon járt az agyam 
hogy miért csak ilyen vagyok
én ennyire egyedüli semmilyen 
egyszerű akár az árnyékom
amit csak a magány nézet velem
 
fájt az idő ahogy sebeket horzsolt 
és hazudott ahogy telt 
egy percre se hittem el neki
hogy köldökzsinór kötött volna valaha is 
össze engem anyámmal 
mert ha igen 
akkor ő most is meg mindig 
hol van
merre égek 
dobogok benne
nélküle
 
itt ez az udvar
hogy hogy csak nekem hagyta 
nem tudta hogy itt apám a sziklakert
s benne én kövirózsa
 
 
nem gyerek 
 
ugye Isten te hallod
akkor is ha nem érdekel
 
ha nem feléd fordulva motyogott
szavaim lassan  
beérnek hozzád
 
ne hagyjuk azt a tíz parancsolatot
sok gyerek elbutultan nélkülük
úgy nőtt fel  
közben 
ez a halál ez a nagy bitang  
egyre többször
egyre közelebb kerül hozzám
igazán
semmi különös
nem történik
csak rövid csupasz fekete
így fogja magát
a nyamvadék
így feküdt a házunkra
a jónépet kergeti ott benn
mintha csak ez a dolga lenne neki a világon
hogy pont itt
pedig ha tudnád Istenem
törpül itt a bűn
ki se látszik az ima alól
nálunk mindenki
templomos
olyan kis lábonjáró biblia
 
én is kaptam a hitet
tőlük minden
betűtésztás levesben
 
túlélem hogy egyre többen hullanak köröttem
akik még fontosak
lennénk még
te ki más 
szólj már egyel többet
miattunk
rajzolj tágasabb kupolát
elférhessünk

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.