Persányi Norina: Tanulság nélkül

Persányi Norina                               

Tanulság nélkül

Sacka könnyed neve ellenére kissé rigolyás természet. A férje, Gyula már fel sem tudja idézni, hogy adhatta neki valaha ezt a játékos becenevet.

Másnap anyák napja. Sacka édesanyjához mennek a Somogyba. Délután jönnek is vissza. Gyula hallani sem akar róla, hogy akár egy éjszakát is lent töltsenek. Azt mondja, rengeteg dolga van. Valójában kizártnak tartja, hogy két egész napot egy fedél alatt töltsön a nejével.

Sacka órákkal az ébresztő pityegése előtt fent van. Gyula ütemes horkolása idegesíti. Rágódik, elpakolt-e mindent, beindítsa-e a mosást, összedobjon-e egy süteményt. Még megszólják a szomszédok, hogy mint valami pesti úrinő, akinek derogál sütni-főzni – holmi bonbonnal, könyvvel és virágcsokorral állít be az anyjához. Végül felkel, felveszi a selyemköntösét, csavarókkal a hajában átnézi, mindent elpakolt-e, beindítja a mosást, lisztet hoz a spájzból a süteményhez. Hamarosan Gyula jelenik meg a konyhaajtóban, pizsamában, gyűrött arccal. Dühösen nézi, ahogy Sacka zavartanul tesz-vesz, csörömpöl. Meg kell várnia, amíg felesége leállítja a turmixgépet, akkor végre rákiált, kissé erőtlenül, hogy mi a fenéért kell ilyen iszonyú lármát csapni hajnalok hajnalán? A választ meg sem várja, de a vécé felé menet hallja, ahogy Sacka utána kiabál, hogy csak gondoltam, kimosok gyorsan, és összedobok valamit... A vécéajtó csapódásával Sacka szavai elhalnak. Gyula magának dünnyögi: mégsem mehetünk üres kézzel!

Sacka kitereget, felszeli a süteményt, kisminkeli magát, kelletlenül Gyula segítségét kéri legszebb tavaszi ruhája felvételéhez, aminek zipzárját nehéz felhúzni a kissé már kiszélesedett háton. Végül felveszi a piros tűsarkúját. Gyula évekkel ezelőtt vette neki a házassági évfordulójukra, de mostanában már kiveri a víz, ha meglátja Sackát modorosan billegni benne.

Majdnem dél van, mire elindulnak. Az autóban némán ülnek, csak a jármű monoton zúgása hallatszik. Aztán egy óriási durranás, Sacka felsikít. Gyula szerencsére észnél van. A leállósávba rántja a durrdefektes autót, lefékez, megáll. Egy pillanatig mindketten rémülten merednek ki a szélvédőn. Aztán Gyula előkapja a mobilját, hogy segítséget hívjon. Nincs térerő. Kiugrik az autóból, stoppolni kezd. Kamionok dübörögnek el a szélső sávban, Gyula kitartóan stoppol tovább. Sacka az ijedtségtől még mindig mereven bámul ki a szélvédőn. Végre megáll egy furgon. Látja, hogy egy fiatalember pattan ki belőle, és odamegy  Gyulához, aki az autójuk felé mutatva magyaráz. Gyula végül odajön, kinyitja a továbbra is meredten ülő Sacka ajtaját, hogy jöjjön, a férfi elviszi őket a legközelebbi faluba. A furgonban a kedélyes fiatalember könnyed csevegésbe kezd arról, hogy csavarodott fel a szalagkorlátra a sógora egyik ismerőse. Hamarosan megállnak a kis falu egyetlen utcájának egyik takaros háza előtt. A fiatalember előresiet. Gyula hívja az autómentőket. Legkorábban este kilenckor tudnak kiszállni.

Újra megjelenik a fiatalember, és gyöngéden a ház felé tereli őket. A teraszon egy vidám, pirospozsgás férfi áll, akkora hassal, hogy majdnem lepattan róla az inggomb és egy megszeppent, kórósovány asszony. A fiatalember bemutatja a szüleit újdonsült ismerőseinek. A pocakos férfi kerít egy üveg pálinkát, tölt a kupicákba, és a kezükbe nyomja egy „isten hozta magukat!” kurjantással. Gondolkodás nélkül felhajtják. „A férfi felajánlja, aludjanak náluk, van egy vendégszobájuk külön vendégfürdőszobával. Nemrég építtették, teszi hozzá büszkén. Gyula és Sacka ellenkeznek, nekik holnap dolgozni kell, mondogatják.” –  De az ellen nem tiltakoznak eléggé, hogy a kezükbe nyomott kupicát a vendéglátók újra és újra tele ne töltsék. Hol a pocakos férfi, hol a kedélyes fiatalember, hol a megszeppent, kórósovány asszony, aki közben csak azon aggódik, nem éhesek-e a vendégek. Azt mondják, nem. Csak isznak.

Mégis kerül némi hurka-kolbász az asztalra. Apa és fia szóval tartják őket. Aztán a többedik pálinka után előbb Gyula nyelve ered meg, utána Sackáé is. Az utazásaikról mesélnek hosszan, egymás szavába vágva. Arról a rengeteg helyről, ahová eljutottak, és ahová csak szerettek volna. Olyasmikről beszéltek, amikről mostanában már soha, a kalandokról, a megvalósult és a megvalósulatlan tervekről, amik egykor összehozták és összekötötték őket.

Aztán Sacka hirtelen rosszul lesz, hánynia kell. Gyula lesegíti őt a kertbe vezető néhány lépcsőfokon. A házigazda utánuk szól, hogy oda, a babarózsák alá lehet nyugodtan... És Sacka megállíthatatlanul hányja le a rózsaszín babarózsákat. Elveszíti minden maradék nőiességét, frufruja csapzottan a homlokához tapad, tűsarkúja a bokája alá fordul, ruháján hányásfoltok. Mikor visszamennek a teraszra, Gyula leülteti őt a padra. A most is kedélyes fiatalember szalvétával kínálja, az idősebb vidáman biztosítja, hogy bárkivel megeshet az ilyesmi, az újra megszeppentnek tűnő asszony pedig kihoz egy takarót. Gyula betakarja vele Sackát a tűsarkújától a tavaszi ruhából kilógó válláig. Megsajnálja, és az ölébe vonja. Ilyet már nagyon régen tett.

Gyula jól bírja az alkoholt, hosszan beszélget még apával és fiával. Aztán a fiatal elindul Gyula slusszkulcsával, hogy kimenjen az autómentőkhöz, az idősebb pedig utánanéz, az asszony előkészítette-e már a vendégszobát.

Gyula ül tovább a padon, ölében a felesége. Alkonyodik. Különös nyugalmat érez. Sacka hirtelen kicsit felemeli a fejét, nézd, ott az Esthajnalcsillag, mondja, és visszahanyatlik. Gyula felnéz, ő is látja, de nem válaszol. Szeretsz még? – hallja hirtelen Sacka meglepően józannak tűnő hangját az öléből. Kínosan hosszú csönd, csak egy madár csicsereg valahol, mintha nappal lenne. Gyula végül az asszony arcába néz, de a sötétben nem látja. Sacka hangosan felhorkan, ahogy a részegek szoktak borgőzös álmukban. Gyula megkönnyebbül.