Pasztorál – Jakub Muhadzser versei
Jules Lefebvre (1836–1911) festménye
PASZTORÁL
JAKUB AL MUHADZSER VERSEI
Az alábbiakban két olyan vers olvasható – úgy hírlik, egy bizonyos Jakub al Muhadzser nevű középkori költő tollából –, amelyek eredetijét a fordítón kívül teremtett ember nem látta.
HÁRSFAÁRNYBÓL
Már semmi másra
Nem emlékszem –
Csapos, hozz még egy kanna bort! –
Hogy mennyi hársfa… –
Apád részeg! –
Hogy is hívták? Tán Anna volt?
Nagy melle volt s nagy, kerek
Sejhaja, hujj!
Nincs, mi elbírná, nyereg!
A hársligetben
Három órát
Vártam reá egy reggelen,
Vágytól lihegtem –
Ezt a lőrét! –
Magam gyúrtam, míg megjelent!
Aléltam, míg rettenet
Sejhaja, hujj,
Lágyan rám ereszkedett!
Helyet cseréltünk,
Hársfaágyat
Hiába raktam meg legott,
Amint keféltünk,
Hársfaágat,
Füvet, virágot szétnyomott.
Föl-le, jobbra-balra járt
Sejhaja, hujj!
Nézett mind, ki arra járt!
Sehol sem láttam
Annyi hársfát,
Mint ott, hol csendes árnyukon
Izgága nyársam
Át- meg átjárt
Egy sosemvolt-nagy, tárt lyukon!
S leltem másnap mást, kinek
Sejhaja új…
Hallod, csapos? fizetek!
PASZTORÁL
Milyen boldog hegyén a pásztor!
Magánya mily gyönyört palástol!
A rét füvén, naponta százszor
Nem kell, hogy ódzkodjék a násztól.
Szemet, ha vet egy kódorgó leányra,
Gyepágyra lerántja, hogy szinte nyög a pázsit,
Ha megunta, máris ott a másik…
Így éri alkony, pirkadat.
Úgy él, akár Törökbe’ bégek,
Nincs csalfa szó: „Örökre téged!”
Amíg halmoz örömre élvet,
A lány alul nyökögve béget.
Göndör, pöndör szelíd szerelme gyapja,
Gyakja nyakra-főre, kártolja, gyűri,
A nyájas szűz legelve tűri –
Nemet nem ismer birkaagy.
Legyen gida s anyányi, nagy juh:
Apró a rés, mit rejt a gyapjú.
De lágyan síkosítja faggyú,
S nem mász elő belőle fattyú!
Bárhány bárány megeshet, egy a fontos:
Hogy kost nem tosz! Csupán a női báránylik,
Mi vágyát ajzva párállik –
Örök-romlatlan így marad!
Győrei Zsolt fordításai
