A prózaírók kasztrált költők – Varga Melinda verses tudósítása
A prózaírók kasztrált költők
verses tudósítás Kollár Árpád, Orcsik Roland, Sopotnik Zoltán és Térey János kolozsvári estjéről
Futóalbum Mahlerrel, asztalizene Szarajevóban
erős hívószóval él a Helikon-est,
de a diákok még a padban, kurzuson ülnek,
a munkások a gyárban műszakot gyűrnek,
fránya, hálátlan óra a hat,
kávéházba, diákkocsmába tömeget behívni
hangzatos címmel, sokat ígérő nevekkel sem lehet.
Araszol a troli, nyög a csúcsforgalomban,
egy kis csellel perceket nyerhetsz, ha a román színháznál letesz,
trappolsz kitartón, sáros a csizmád, didereg a kedved,
ez itt már a Jégkorszak, efelől semmi kétség,
s hogy kedvenc évszakod csakis a tél.
Legutóbb Udvarhelyen is lehavazott,
amikor Térey a kéklő hóról beszélt a székelyeknek.
Az Őszi hadjárat, több mint hétszáz oldal, tele néhol puha hóval,
Csík-és Gyergyói medence, szívednek kedves tájak
költöznek be egy-egy régi vagy új versbe.
Miközben ezen filózol, hideg cseppek kopognak a földre,
kapar a torkod, unod már ezt a novembert,
a nyárra gondolsz, júniusi Helikon-estekre,
teraszra kiülősre, mennyivel másabb volt,
mint a dohánystop miatt kajaszagú Bulgakov padlásszobája.
Az író-költő urak órája nem kapcsolt át román időzónára,
kár volt a nagy sietség, a loholás, a trapp,
de magyar idő szerint pontosan hatkor elkezdődik, végre!
Jókedvű csapat üli körbe az asztalt,
Kolozsvárt jól ismerik, fél éve sincs,
hogy itt járt Orcsik meg Kollár,
Térey, ki szereti verseit városokba szőni,
lehet, hogy erről az útról is ír majd valamit.
Az Őszi hadjáratban ott van Varsó, Drezda,
Buda, Pest, Nürnberg, debreceni anziksz, Balaton,
Kolozsvár kultikus helyeivel.
Sopotnik Moszkvicson utaztat közéleti témát, és
költészeti homage-t, Nagy Lászlóról,
Orbán Ottóról, Borbély Szilárdról,
máskor meg kocogók emlékét elrabló,
gonosz angyalt költöztet a lakótelepi tóba,
Futóalbum néven kötet lett belőle.
Még nem járt Kolozsváron, első fellépés, első hosszú este.
Balázs Imre József a marosvásárhelyi könyvvásárról
futóalbumozott lóhalálában ide
(ő is magyar idő szerint érkezett),
komoly kérdésekkel bombázza a költőket,
ám ők a vége fele csak nevetni akarnak,
élcelődnek, egymás szavába vágnak,
széttrolkodják Kollár felolvasását.
Nem tudjuk meg, hogyan él a Völgyben Tárkony,
a lusta, nárcisztikus, nyafogó poéta.
Költők és írók is mind a négyen,
a mesétől a verses regényéig sokféle műfajt űznek,
mikor minek kedvez az idő s a körülmény.
Kollár vérbeli poéta, minden más, tárca, novella,
próza, tanulmány, mese, kritika félszível vállalt dolog,
perverz halandzsa.
Danilo Kiš is megmondta: a prózaírók mind kasztrált költők,
ó, és a skótok szerint is szegény költők el vannak nyomva.
Orcsik Fantomkomandója négy évig készült, ennyi idő kell is
egy valamirevaló nagyregényre, s aztán úgy beszippantotta a próza,
másra nem is igen tudott figyelni.
Sopotnik egyszerre utálja és szereti mindkét műfajt,
amelyiket műveli épp – tehát most a verset – tartja előbbre valónak.
Térey húsz éve nem írt prózai regényt, igaz, versest annál inkább,
most a prózai műfaj bűvkörében él,
s szomorú levelek sorát kell bepötyögtetnie a szerkesztőknek,
kik folyton verset akarnak tőle.
Felolvas egy tizennyolc és egy húsz évesen írt zsengét,
ami áthangszerelt, de nem az igazi vers meghamisítása,
csak picit más a technikai-formai háttér, a hangulat lázongó, fiatalos,
semmi megfontoltság, rezignált líra, közélet sincs benne,
olyan, mintha az ember élete első partijára menne.
Sopotnik a Telep-csoport tagja, akik hajdan nagyot dobbantottak
a kortárs irodalomban, az avantgárdról a port leverve,
a testfókuszt is latba vetve, de nem úgy, ahogy a trubadúrok tették.
Kollár és Orcsik a délszláv háborúról mesélnek,
s hogy milyen jugónak lenni,
olyasmi lehet, mint románnak – ismerős feeling,
nincs olyan erdélyi, kit egyszer legalább
le ne románoztak volna szép Hunniánkban.
A Nem Szarajevóban nyelv, kultúra, mítoszvesztés,
édesapa halálának versbéli nyoma költözik be,
de korántsem traumaköltészet a kollári líra,
mely most már a délszláv témától tehermentesítve
lélegezhet, szuszoghat, szólhat bármi másról,
például a Milyen madárban anyáról, ki fáradt,
erdőről és állatokról, s mindezt úgy,
ahogy a gyermekek szoktak beszélni, tabuk, görcsök nélkül,
s mely miatt kézlevágással fenyegette meg egyik olvasója,
ki szerint nem ilyen a jó gyermeklíra.
A költő mégis új témához látott, mese lett
a vége, címe Völgy, írta Tárkony.
Orcsik regénye önéletrajzi és fiktív események keveréke,
az egyik szereplő mintha ő lenne, vagy mégse,
háborúról, halálról, kisfiúról szól a fáma,
de az olvasó azt is megtudja ám, milyen állat a szurikáta.
A közéleti líra az Őszi hadjárat és a Moszkvics szerves része,
Magyarországon különösképp közkedvelt műfaj,
kár, hogy a térség parlamentjeit nem befolyásolják lírai megszólalások,
nincs a versnek akkora hatalma, mint Vörösmarty korában,
de lehet még belőle lépcsőházba besuttogó Duna, neveket elmosó víz,
feszültségoldó sorok egymásutánja,
s nemcsak magányos strandmegafon a szeptemberi csendben.
Hegyezd a füled, olvasó, engedd, hogy görbe vagy egyenes tükröd legyen a líra,
látogass el hétfőn is a Bulgakovba, ahol a Hévíz bemutat
egy igazi forradalmi könyvet, máris hangolódhatsz 56-ra.
Varga Melinda
