Aranyásók – John Grey versei Sohár Pál fordításában
Aranyásók
John Grey versei Sohár Pál fordításában
Tündérmeséből
(Out of the Fairytale)
Alig alszik el a kislány a tündérmese közben,
máris zajra ébred.
A mesekönyv is reszketve felriad.
Dulakodás hallatszik lentről.
A herceg megelégelte a csókokat,
és most ökölre kelt.
A hercegkisasszony megpróbál lábra állni,
tapogatja törött fogát.
Úgy látszik, hiába
ölték meg a sárkányt.
És a szörnyet is.
Az a vigyorgó, veszélyes alak
sosem döntött fel poharat,
köhintésnyire sem emelte fel a hangját.
A kislány fél tovább lapozni a könyvet,
hátha a koporsóban fekvő Szépség,
a gonosz királynő akarata szerint,
valóban halott.
És mi van akkor, ha az előző fejezetben
a gonosz királynő Hamupipőke volt?
Aranyásók
(Prospectors)
Még ködös szellem a reggel,
de ők már kitántorognak a sátorból,
kezükben ásó és csákány,
és kávé az öreg bádogbögrében,
felveszik álmaik fonalát
azon a poros kis rögön
– melyet csak keselyűk kedvelnének –,
faragják a köveket,
gödröt ásnak a kemény földben.
Megpróbálnak helytállni a hőségben,
mely harminc fölé emelkedik tíz után,
s negyven lesz dél körül.
Nincs más rajtuk, csak gatya és izzadság.
Vörös izmaik fénylenek. Fáj a derekuk.
Karjuk kegyelemért sikolt.
De senki sem adja fel!
Olyan ez, mint pókerben
a kezdők szerencséje,
apró arany csillan a földben,
amott ezüsttörmelék,
de a főnyeremény,
mely a fejekben van elásva,
a földből egyszer csak életre kel.
Mindenki utálja a munkát.
E fura üzemet
káromkodások működtetik.
Estére berúgnak,
egymásnak esnek, de a fájó
sebekért nincs örök harag.
Sosem lesznek gazdagok,
szegényen is együtt maradnak.
Vallják: a valódi kudarc az,
ha magad vallasz kudarcot.
Apacs hadviselés
(Apache Warfare)
Mary nagyon büszke a megnövekedett turistaforgalomra,
a színes nyakláncára, főleg a belefoglalt türkizkövekre;
cholla-gyümölcs meg fekete berkenye,
törjük a csirikahua nyelvet,
könnyen eltévedünk útvesztőiben.
Mint háborúban a vesztes felek, úgy díszítjük fel az üzletet:
szétszórt madártollak, laza kendők, a Rio Verde
sarában pácolt csizmák, egy megrepedt,
de még használható nyílvessző,
pokróc, s egy szarvasbőr festmény.
Télen jó a bevétel, nyáron gyér a forgalom.
Népi táncot lejtünk az alkalmi wikiup* körül.
Tradicionálisat, de a harci kurjantások csak neszek.
Vannak gyerekek, akik azt hiszik, hogy mi igaziak vagyunk.
De a mieink másként vélekednek.
*száraz gallyakból készült indián sátor
Amy, az elfelejtett liberális
(Visiting Amy, the Forgotten Liberal)
A falon egy
kifakult plakát hirdeti:
mentsd meg ezt
vagy azt a gyereket!
Szemedben
rövid esszé:
régi álmok sikere.
Két kezem
enyhe hulláma
simogat
mint ismerőst,
ujjaimmal
némán tolom el
egy meghiúsult
repülés tollait.
A halottak városa
(City of the Dead)
Hegyén-hátán fekszenek halottaink.
Bűzlik tőlük a város.
Ha nem lennének a varjak és a sakálok,
a szomszédom még most is ott
rohadna a rózsabokrok között.
Most már csak a csontjai
trágyázzák a jövő év virágait.
Már nincs hova
eltemetni őket.
A rokonság is – akik gyászolnák
a holtakat – megfogyatkozott.
Üresek a
betöltetlen helyek.
Ezért újabb hasáb áll
a népszámláló kérdőíven.
Nem csak arra kíváncsiak,
hányan élnek a háztartásban,
hanem arra is,
hány halottuk van.
A világ egy katakomba.
Nekünk, akik még élünk,
át kell lépnünk a holttesteken,
s várunk arra, rohadjon el a hús,
hogy helyet kapjunk
az étteremben
vagy a moziban.
Feleségem betegágyban fekszik.
Az orvos szerint csak hat hónapja van.
Halottak évében
ez akár az örökkévalósággal is felér.
Szabadság
(Liberty)
Mi az, hogy szabadság –
akkora, mint egy ország,
vagy valami apró és tömör, mint egy borsó?
Igazi vagy képzeletbeli?
Ismerek én valakit, aki ott él,
vagy az egy lakatlan, rideg hely?
Óránként harang kondul a templomtoronyban.
És sétálok a tengerparti homokos ösvényen.
Kék ég, ezt szeretem,
de a szürke sem zavar.
Nem börtönben élek.
A járdák nem síkosak.
A levegőt jólesik tüdőre szívni.
Nem egy magas párkány szélén állok.
A föld nem engem kerülget.
Próbálom kitalálni,
az életemben
mi zavar.
Tegnap mutatták a televízióban.
Kikapcsoltam.
Szabadság, szabadság, szabadság.
Igyekszem nem ismételni magam,
de egyes szavak olyan jól hangzanak,
hogy nem tudok ellenállni nekik,
annyira befogadóak,
be tudnék költözni, és élni bennük.
Szabadság –
jó, legyen egy borsószem,
képzeletbeli,
ott magam is idegen vagyok.
De próbálj csak kilakoltatni.
Ha mersz.
Fordította: Sohár Pál
John Grey Ausztráliában született. Novellát, verset, színdarabot ír. Zenész. A hetvenes évek végétől az Egyesült Államokban, Providence-ben (Rhode Island) lakik. Több mint tizenkétezer verse többek között a Weird Tale, Christian Science Monitor, Greensboro Poetry Review, Poem, Angi, Poet Lore című lapokban és folyóiratokban, valamint antológiákban jelent meg. Színdarabjait Los Angeles-ben és New York-ban, az off-off Broadway-n játszották. Rövid vers kategóriában 1999-ben Rysling-díjat kapott.
