Megannyi párálló agglomerátum – Kántor Zsolt versei
Rembrandt van Rijn (1606–1669) festménye
Megannyi párálló agglomerátum
Kántor Zsolt versei
Alulnézet
Báger Gusztávnak
A kék eget kémleli.
Az esőt veszi szemügyre.
Megcsillannak a cseppek a fán.
Az erdő, a park s a kertek
megannyi párálló agglomerátum.
Avar alatti kéreggerinc.
A legsötétebb felhő csak legyint.
Olyan a hajnal, mint egy befőtt,
impressziókat konzervál.
Lépeget a délelőtt.
Körbetekeri nyakán
a citromsárga sálat.
Jól érzi magát.
Akár el is ázhat.
Zsebre vágja kezét, akár egy kamasz.
Megérinti ujjaival a kulcsokat.
A távolban egy hölgyet kémlel.
Jázminszonáta
A női test kérdőjelként fekszik
a nagybőgő tokja mellett.
A levetett ruhák kupacban hevernek
a szoba közepén.
Egy méh röppen be a nyitott ablakon.
Megpihen a nő homlokán.
A szoba sarkából a zongorista fiú elbűvölve nézi.
„Az illat nyári öröme” – suttogja.
És leüt néhány akkordot.
Ösztön és zsákmány egymásra talál.
A méh szomját oltja a verejtékből.
A férfi odasiet az alvó testhez,
és megérinti a combon aranyló pihéket,
megremeg, ahogy nyelve a nő bőréhez ér.
Összebújnak.
A hajnalból jázminszonáta nyílik.
