Ugrás a tartalomra

 

A nemötvenhatos ötvenhatos

Ő vigyorogva a szemembe röhögött:
nézz ki az ablakon, a rácsok között,
mutass rá bármelyik járókelőre,
s maholnap itt szárad előtted a bőre,
mert lefogatom, s tanúkat állítok,
mígnem egy kötélen kalimpálni fog,
mert én vagyok az Úr, s nem az a Vén ott fenn, –
s én csöndesen mondtam: Hiszek egy Istenben!  

Kijártam az egyetemet, elvégeztem a történelem szakot, szemináriumot látogattam a levéltárat vezető kiváló történésznél, 2016-ig mégsem hallottam Lénárd Ödön piarista szerzetes tanárról. Hiszekegy című verse is ismeretlen maradt előttem, amelyből a fenti részlet és az alul is olvasható strófák származnak.

Meg se hallott, úgy darálta tovább:
hiába vártok bármilyen csodát,
nem exhumál majd a jövendő század,
nem neveznek el rólatok utcákat,
a fejlődés bennünk ért el a csúcsára.
Ti meg maradtok az élet lomtára.
Miért is jönne egy új emberalak? –
ítélni eleveneket és holtakat!

Lénárd Ödön volt az utolsó egyházi foglya a kommunista diktatúrának, akit összesen háromszor ítéltek el koncepciós perben. 1948-ban hat évet kapott, az iskolák államosítása ellen tiltakozott. 1953-ban amnesztiával szabadult. 1961-ben hét és fél évet kapott, de az 1963-as amnesztia következtében újra kiengedték. 1966-ban ismét a hatalom látókörébe került, korábbi büntetéseit összeadták, s így 19 év fogság várt rá.

Erre dühöngve rohangált fel, s alá:
még a börtönöd is én teszem pokollá!
Mert mennyben, földön mindent én csinálok,
éntőlem függ életed, halálod!
Tudod, hányat vittem már le a pincébe?
Golyót tarkójába, s vinnyoghat a férge!
Hiszel hatalmamban poklon, földön, égen? –
Csak a menny és a föld Teremtőjében!

Schirilla György és Lénárd Ödön 1948-ban (Fotó: piarista.hu)

Tanár volt, Szegeden pedagógusként és igazgatóhelyettesként is dolgozott, de 1948 után nem taníthatott, mert nem esküdött fel sem Rákosi Mátyás, sem Kádár János diktatúrájára. Így aztán biciklis futárként, majd vízóra-leolvasóként dolgozott. Az ő személye a példa arra, hogy 1956 nem a forradalom évében kezdődött, és nem is ért véget november 4-ével.

Rám meredt, és eltorzult a szája:
a te fajtádat: a diliház várja.
Mert aki nem lát bennünk nagyszerűt,
az vagy hülye, vagy elvetemült!
Nem vergődök vele; a helyére teszem:
az elektrosokk majd segít ezeken.
Ti csörgősipkát kaptok, én meg nevetek, –
s én rámosolyogtam: hiszem a Szentlelket!

Lénárd Ödön fogsága idején börtönverseket írt. Alkotott, gondolkodott, tanított, akár Faludy György vagy Gérecz Attila. Miközben százezres tömeg hagyta el az országot, ő belső emigrációba vonult. Példát mutatott abban, hogyan lehet életben tartani a forradalmat, miként lehet rabként, mégis szabad emberként élni a hazában. „Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, festészet, a művészet, a tudomány, a politika elárulta. […] Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna” – írja Hamvas Béla. Lénárd Ödön úgy volt hűséges 56-hoz, hogy nem volt a klasszikus értelemben vett 56-os hős.

Most már az öklétől döngött az asztal:
csak az marad meg, ki szolgálni akar!
S veled még beszélni sem lehet semmiről,
az ember bezárt ajtókon dörömböl.
Hát meg fogsz rohadni a börtön fenekén,
s jóddal kenjük ki a helyed, te kelevény!
Vagy nem hiszed, hogy veled még ezt is lehet? –
Csak hogy Krisztus meghalt, s eltemettetett!  

Az anekdoták szerint 1977-ben VI. Pál pápa előtt a Vatikánba látogató Kádár János nagyképűen bizonygatta: Magyarországon vallásszabadság van. Ekkor az egyházfő szembesítette azzal, hogy Lénárd Ödön piarista szerzetes még börtönben van. Kádár elsápadt, és hazatérve kikelt magából, ordítozott, végül utasítást adott a paptanár szabadon bocsátására.

Dúlt-fújt, fujtatott: hát nem hiszel nekem?
Akár a pápát is ide cepelem!
Sokba kerül? De ha nekem megéri,
Mihály arkangyal tán előlem megvédi?
Leütve elhozza egy diplomata-kocsi,
s vajon a hívekből marad egy maroknyi?
Mit hiszel? Az árnak elébe ki vághat? –
Egy katolikus Anyaszentegyházat!

A szabadon bocsátott piaristát 1991-ben a Legfelsőbb Bíróság ártatlannak mondta ki, a korábbi ítéleteket megsemmisítette. Lénárd életrajzi drámája 2001-ben jelent meg, verseit 2003-ban öt kötetben adták ki, köztük a most egészében, mozaikszerűen idézett Hiszekegy cíművel egyetemben.

Hol elsápadt, hol vérbe borult arca:
nem gondoltál még a sétaudvarra?
Hol fél méterre a bakancsod alatt
csontvázak feküsznek hason és hanyatt.
A bilincs is rajtuk: ezen egyedül,
ott a nő karja férjére feszül;
így fúltok majd ti mind a sárba ott! –
De Ő halottaiból feltámadott!

„Elrejtőzni és hallgatni, napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és bőszült görcsben élni, és nem engedni.  Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?” – kérdezi Hamvas Béla. Lénárd Ödön lehet az egyik válasz.

Most aztán higgadt lett, hidegen nyugodt:
amit nem hiszel, majd magad is megtudod!
Mert elszámolnom, s most nyisd ki a füled,
a csupasz bőröddel sem kell senkinek!
Nemcsak őrséggel veszlek körös-körül,
de gyűlöllek is feneketlenül,
és szétmorzsollak, akár hiszed, akár nem –
s én hiszem az örök életet, Ámen!

Kijártam az egyetemet, elvégeztem a történelem szakot, szemináriumot látogattam a levéltárat vezető kiváló történésznél, mégis évről évre vannak új ötvenhatosaim. S egyre több az olyan, akinek 56 nem néhány hetet jelentett, hanem egy egész életet, életformát.

Lénárd Ödön a 2000-es években (Fotó: piarista.hu)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.