ÉpPEN 90

Kerek születésnapot ünnepelt a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Magyar PEN Club – az eseményen számos külföldi testvérszervezet képviselője is köszöntötte a kilencedik évtizedét záró PEN-t. Az alkalomból egy kétkötetes, hatalmas munka is megjelent a múltról, Csapody Miklós tollából.

Kilencven év egy ember életében aggastyán kor, egy irodalmi szervezet múltjában egész történelem. A Magyar PEN Club idén ünnepli e jeles évfordulót, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntöttek hazai és nemzetközi vendégek. A 90 év nem árulja el mindazt a kitartást, energiát, erőfeszítést, melyet az írók tettek annak érdekében, hogy a PEN Club fennmaradhasson – fogalmazott köszöntőjében Szőcs Géza elnök, aki az értékekhez való ragaszkodás fluxusaként jellemezte ez a kilenc évtizedet. E nagy múltnak immár kézzelfogható lenyomata is született: Csapody Miklós dolgozta fel két kötetben az írószervezet történetét.

Szőcs Géza és a kétnapos ünnepségsorozat tolmácsa, Losonczy-Kovács Mihály

Turczi István, a PEN főtitkára tréfásan felhívta a figyelmet: a két kötet vastagsága eléri a 22 centimétert, ezzel agyon is lehet ütni valakit. De a munka egész más célból született, vette át immár a szót a szerző, akinek Szőcs Géza javasolta, ne várjanak a 100. évfordulóig a munkával. Mint Csapody elmondta, úgy érezte, mintha egy történelmi város históriáját kellett volna feldolgoznia: egy városét az udvarral, az udvaroncokkal, uralkodókkal, céhekkel, kémekkel, polgármesterrel, alattvalókkal… A PEN Club valójában egy szerves organizmus, magyarázta Csapody, amelyek egész története során egyetlen feladata a nemzeti irodalom összetartása, szervezése volt.

Csapody Miklós és Turczi István

A Magyar Pen Club a világ egyik legrégebbi szervezete, már négy-öt évvel az anyaközpont megalapítása után felállították – tekintett vissza Csapody Miklós a gyökerekig. A Trianon utáni Magyarországon egyfajta válasz volt az elszigetelt helyzetre, amikor is az irodalomra bízták a kultúrák közötti kapcsolat fenntartását. Első elnöksége, Babits, Kosztolányi, Radó Antal odáig fejlesztették a szervezetet, hogy 1932-ben már Budapesten tartották a világkongresszust. A könyv első fejezete eddig a jeles pontig tárgyalja a történetet, majd következnek a ’30-as, ’40-es évek eseményei, illetve a vészkorszak, amely felborította az addigi világrendet. 1945 és ’89 között a PEN a pártállami irodalompolitika intézményeként egy „másik Írószövetséget” testesített meg, fogalmazott Csapody Miklós. Amolyan redukált „műfordításügyi minisztériumként” működött. Az 1926-ban elkezdett munka azonban mindvégig nagy intenzitással folyt. A Magyar PEN Club, ha jól működik – összegezte gondolatait Csapody –, ma is nemzeti és európai választ ad: az irodalom mellett a sajtó- és gondolatszabadság védelmezése épp oly fontos célja. 

A Janus Pannonius Költészeti Nagydíj jelöltjei és Csapody Miklós kétkötetes műve

Szőcs Géza kedvcsinálóként hozzátette: ha valakit elriasztana a korpusz nagysága, ne habozzon, hiszen rendkívül szórakoztató, számos humoros adalékot tartalmazó műről van szó: hol egy Kosztolányi-levél ragadja meg a figyelmünk, hol a korabeli intrikák, viszályok. A második kötet egyébként teljes egészében dokumentumokat tartalmaz az elmúlt 90 év történetéből. 

Nem kell visszariadni a kötet méretétől

Turczi István, a PEN főtitkára egy angol nyelvű összefoglalóval emlékezett meg másik fontos idei évfordulónkról: az 1956-os forradalomról. Az akkori események két legfontosabb dokumentumáról: Képes Géza november 3-án közzétett rádióüzenetéről, és Háy Gyula szintén november 3-i felhívásának jelentőségéről beszélt. Képes Géza híres rádióüzenetét a müncheni Látóhatár megjelentette, és egy távirattal Londonba küldték, Tábori Pálhoz, a Száműzött Írók PEN Clubjának elnökéhez. Táborinak köszönhetően a Száműzött Írók PEN Clubja kiadott egy nyilatkozatot és sajtóügynökségeken keresztül közzé is tette. Ám ebben nemcsak a különböző országok PEN Clubjaihoz, hanem a világon élő valamennyi íróhoz fordultak, miszerint „a lehető legszélesebb nyilvánosságot adják Magyarország embertelen letiprásának abban a pillanatban, amikor ez a nép nemzeti szabadsága visszanyerésének küszöbén állt. Hogy tiltakozzanak szóban és tettben a magyar szellemi élet készülőfélben lévő totális lerombolása ellen…” Turczi István számos példát sorolt a támogató nemzetközi reakciókból, Lengyelországtól Ausztráliáig; még Nehru is táviratozott az éppen zajló UNESCO-konferenciáról. 1956-ban végül felfüggesztették a PEN működését – zárta Turczi István a szomorú időszak összegzését –, sokakat börtönbe zártak, és az újraszerveződés csak a kommunista hatóságok szoros kontrollja alatt volt lehetséges.

Az est folytatásaként a meghívott nemzetközi vendégek köszöntötték az „ünnepeltet”, vagyis a 90 éves szervezetet. Elsőként a török PEN Club elnöknője, aki rögtön hangsúlyozta: nem „Török PEN Club”, hanem PEN Club, Turkey néven működnek, ezzel is hangsúlyozva a szervezet soknemzetiségű összetételét. „Nagyon nehéz időket élünk”, fogalmazott az elnökasszony, de egy költőjük szerint amíg a fiatalok verset írnak, az a reményt fejezi ki. A Pen International egy nagy család, mutatott rá az elnök, amelynek feladata az irodalom támogatása mellett az emberi jogok, a gondolat és a sajtó szabadságának védelmezése.

 A törökországi PEN Club elnöknője

A Romániából érkezett Dorin Tudoran, aki a Janus Pannonius Alapítvány kuratóriumának is tagja, azt emelte ki: a PEN-tagságtól egy író sem lesz jobb, ellenben a szervezet a hovatartozás biztonságát adja. Tudoran felidézte a nyolcvanas évek Romániáját és személyes élményeit, valamint kitért azokra, akik „másfajta” értelemben karizmatikus személyek, mint a mai percemberek. Szőcs Géza is az előbbiekhez tartozik – hangsúlyozta Tudoran, ezt támasztja alá a Janus Pannonius-díj megalapításáért tett erőfeszítése is. A díj méltatását követően Giuseppe Contit, a tavalyi díjazottat idézte a román alkotó: e díj által Magyarország Európa lírai hangja.

 Dorin Tudoran

A dallamosan lírai hangot pedig Tomaso Kemény szólaltatta meg az esten, aki egy „mantrát” mondott el zengő olasz nyelven, melyben hosszú életet kívánt a PEN Clubnak és elnökének, Szőcs Gézának, akit „igazi oroszlánnak” nevezett (az 1970-ben megjelent Velence az oroszlánok paradicsoma című kötet nyomán). Tomaso Kemény – aki a Janus Pannonius-díj kurátoraként és a milánói Casa della Poesia képviselőjeként is szólt – fontosnak tartotta megemlíteni: az előző nap átadott díjjal a magyar–lengyel barátságot erősítették meg.

Tomaso Kemény

Miután tapssal köszöntöttük az említett díjazottat, Adam Zagajewskit, Sohár Pál lépett a mikrofonhoz, aki egy nappal korábban maga is átvehette a műfordítóknak járó elismerést. Sohár mint a Menekült Írók PEN Clubjának egykori tikára is szólt, és felidézte Györgyey Klára emlékét, aki 1976-tól a Menekült Írók PEN-Központja amerikai csoportjának elnökeként tevékenykedett. „Sokat pereltem vele – mesélte Sohár Pál angol nyelven –, mi értelme van annyi levelet írni a bebörtönzött írók mellett, amennyit Klára írt, hiszen az önkényuralommal küzdeni nincs értelme. De ő mindig azt felelte: ezek a levelek egyben a világgal is tudatják az igazságtalanságot és az elnyomást.”  Sohár felhívta még a figyelmet a ma is aktívan közreműködő Csicsery-Rónay Erzsébet munkájára, és reményét fejezte ki, hogy a követező PEN Club-történelemkönyvben már ő is jelentős szereplő lesz.

Sohár Pál

A romániai PEN Club képviselője, Mariana Gorczyca franciául köszöntötte az egybegyűlteket és vendéglátókat. Mint baráti szavakkal elmondta, hazájukban a PEN két országot képvisel, melyeknek közös a múltja, közös a jelene. A PEN Club létezése tehát nemcsak Szíria, Törökország vagy Mexikó számára életbevágó tényező, de valamennyi ország számára fontos a földön. Az elnöknő egyúttal meghívta a jelenlévőket Bukarestbe, a romániai PEN jövő évben tartandó 95 éves évfordulós ünnepségére.

 Mariana Gorczyca

Miriama Marković a belgrádi írószövetség képviseletében egy ajándékkönyvet nyújtott át Szőcs Gézának, majd a szerb PEN nevében Nedeljko Terzić költő üdvözölte a közönséget. Kapcsolata a magyar költészettel Turczi Istvánnak köszönhető: Turczit a krajovai nemzetközi költészeti fesztiválon ismerte meg, mesélte az alkotó, azóta is együttműködnek „a költészet nevében”. Terzić kifejezte örömét, hogy együtt ünnepelhet velünk, és sok sikert kívánt a magyar PEN további munkájához. Szavainak tolmácsolója, Vickó Árpád szintén a szerb PEN Club képviseletében szólt, de fordítóként is, hiszen közel kilencven műfordítást publikált már – ezt a közönség külön tapssal jutalmazta. Vickó Umberto Ecót idézte, miszerint Európa metanyelve nem az angol, hanem a műfordítás. Vagy ahogy egy költő mondta: Európa a műfordítók műve. Ezért olyan jelentős tett műfordítókat jutalmazni – dicsérte Vickó Árpád az előző nap átadott elismeréseket és tulajdonosaikat.

Nedeljko Terzić

Zárszavában Szőcs Géza elnök még tolmácsolta Hori Takiaki, a japán és a nemzetközi PEN Club képviselőjének üdvözletét, majd egy olyan mozzanatra hívta fel a figyelmet, amelyről talán hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Mint az Csapody Miklós könyvéből is kiderül, a PEN Club múltja és jelene nemcsak írók és remekművek története, de a hétköznapi szervezésé, adminisztrációé, kapcsolattartásé, napi munkáé is. Szeretnék idén ezt a munkát is elismerné, épp ezért az elnök a színpadra hívta Dobozy Zsófiát, aki húsz éve dolgozik a magyar PEN kötelékében, majd átadta neki a szervezet elismerését és oklevelét. Zsófiának igazi meglepetés volt a köszöntés, nem is titkolta zavarát, amikor a mikrofonhoz lépve megköszönte a gesztust.

Dobozy Zsófia

Akárcsak az előző napi díjátadón, ezúttal is zenei program zárta az estet: a Göncölszekér Együttes klasszikus és kortárs költők megzenésített verseit adta elő, amitől a szívekkel együtt a lábak is azonnal dobogni kezdtek – a padlón.

Szöveg és fotók: Laik Eszter