Ugrás a tartalomra

 

Egy véres antológia

„Nem vagyunk vérszomjasak” – szögezik le az Alibi antológiasorozat szerkesztői legújabb kötetük fülszövegében, a lapokról valamiképp mégiscsak dől a vér. Persze a legtisztább irodalom – novellák, versek, anekdoták és feljegyzések – formájában. A bemutatón jártunk.

 

Az Alibi hat hónapra egy különös kategória a könyvek rendszertanában: egy gazdagon illusztrált tematikus könyvfolyóirat, amely fél évente kerül az olvasók kezébe, és tényleg remek alibi, ha el akarunk vonulni a világ elől – jóllehet, hat hónapig nem valószínű, hogy kitart, mert jobbnál jobb szerzők jobbnál jobb írásait vonultatja fel. A sorozat 2001 óta dübörög töretlenül, csak néhány téma a számok sokaságából: Kert, Szerencse, Gyermekkor, Disznó, Kutyák, macskák, Bugyi, Füst és most a Vér. Az Alexander BrodyKarsai BélaMárton LászlóNagy Gabriella és Torma Tamás neve fémjelezte szerkesztői csapat hosszú évek óta változatlan, a szerzői névsorban viszont az ős-alibisek mellett rendszeres a vérfrissítés: folyton új tehetségek bukkannak fel. Nem feltétlenül csak írók-költők publikálnak itt, s ez kifejezetten jó vért szül: felszabadítóan tágas az adott témák értelmezési kerete.

A Vér-szám bemutatóján a Premier Kultcaféban Márton László a kötet négy szerzőjét kérdezgette – a több mint ötvenből – „véres” történeteikről. Hogy hányféle asszociációt tud elindítani egy ilyen rövidke hívó szó, azt már a négy megszólaló is szemléletesen bizonyította.Kovács Emese novellájában például a levegőben marad egy rejtély, amelynek a megoldásához Márton László mindenképpen szeretett volna közelebb férkőzni, de a szerző csak annyit árul el: az égiekre bízta a lezárást. Mivel az írónő „civilben” család- és párterápiával foglalkozik, mindig izgatta, hogy kerül bele egy kapcsolatba a harmadik, mi előzi ezt meg, és milyen megoldások születnek. Hasonló dilemma elé állította hőseit, két középkorú házaspárt. Emese egyébként az antológiában szereplő Lövérek című novelláján túl a vér egy csomó aspektusára felhívta a figyelmet, például, ahogy a köznyelvben a nemi teljesítőképesség hangsúlyozására, használjuk: „van vér a pucájában” vagy a „vénlányban is van vér” szólások esetében, de ott a perzsa korba visszanyúló közmondás: „savanyú tej savanyú marad, rossz vér rossz marad”. 

Ugron Zsolna, Kovács Emese, Márton László, Adamik Lajos és Zoltán Gábor

Adamik Lajos egy különös családi históriát mesél el a kötetben öt oldalba sűrítve – ő már „lelőhette a poént” Márton László felhatalmazásával, olyannyira, hogy el is mesélte A hagyma, a hokedli, a hurka meg a pisztoly című írást ihlető véres eseményt. A történetet édesanyjától hallotta, a „főhős” az anyai nagyapa, és a sztori megjelent a korabeli lapokban is. Adamik a múltat felderítő nyomozati munkájába is beavatott: felhívta a még élő jászsági rokonokat, és addig bújta az Arcanum adatbázist, míg rá nem lelt azokra a bizonyos újságcikkekre, melyek nagyapját örökítik meg. A Pesti Napló és a Pesti Hírlap ’36 októberében hozta le Fábián Gyula szerencsére nem végzetesen tragikus esetét – csupán egy kishírben, mivel Gömbös Gyula halála – mit volt mit tenni – kiszorította a hentesmester pisztolylövését. „Szájába lőtt az öngyilkos hentesmester” írta az egyik lap, majd röviden beszámolt a Gellért-hegyen történt szörnyűségről. Mint Adamik Lajos elmesélte, nagyanyja annyit mondott az anyjának a hírt olvasván: „Lányom, ez csak a te hülye apád lehetett, menj, és látogasd meg a kórházban” – a sérült apa pedig azonnal egy üveg bort rendelt a látogatóba érkező lányától. A Kis Újság már sokkal színesebb történetet kerekített az ügyből, költőien burjánzó vészterhességgel festve le a jelenetet – ezt Adamik Lajos fel is olvasta. S hogy mi volt az oka az öngyilkossági kísérletnek, azt is megírja a novellában. 

Adamik Lajos és Márton László már a katonaság óta barátok

Ugron Zsolna maga is gyakran használja az Arcanumot regénytrilógiája hátterének kutatásához – tudtuk meg az írónőtől, noha ő századokkal korábbra szokott visszanyúlni a családtörténetek feltárásban. Az Alibiben publikált Stációk című történetfüzére is a 15. században kezdődik, innen jutunk el a mába. A vérről szólva is a múltat kapcsolta össze a jelennel az író: például, hogy milyen „láthatatlan” lett a mi életünkben a vér a régiekhez képest, akik naponta többször találkoztak a vér látványával. Míg korábban a vér egyértelműen a férfi attribútumot jelentette számára – vallotta meg Ugron Zsolna –, addig ma már sokkal inkább a női sorshoz kapcsolja a fogalmat, s lényegében ezt írta meg a Stációkban szereplő nők által. 

Ugron Zsolna három női sors "vérvonalát" ábrázolta

Zoltán Gábornak a tavaly megjelent Orgia című regényére emlékeztette a közönséget Márton László, amely önmagában kitehetne egy „vér-számot”, annyira brutális témához nyúlt az író. A második világháború végnapjaiban játszódó regény a nyilasok szemszögéből mutatja meg, milyen is az, amikor valakik egy eszme nevében önként, kéjjel ölnek. Központi helyszíne a Városmajor utcai nyilasház: a szerzőt egyébként barátságán kívül közeli lakhelye is összekapcsolja Márton Lászlóval, derült ki beszélgetésükből, s naponta járnak el a sötét emlékű hely mellett. Az Alibiben megjelent Foltok című írásnak is ez a drámai tere: főhőse, a festő Márffy Ödön itt áll egy egész napig egy fallal szemben, egy vérfoltot nézve. Zoltán Gábor elárulta: ez a fal már nincs meg (olvasói gyakran keresik fel művei helyszíneit), de a mellette lévő még igen.

 Zoltán Gábor szó szerint véresen komoly témához nyúlt

S ha már vér, hatoljunk a mélyére: Zoltán Gábor szerteágazó történelmi kutatásaiból megosztott két megdöbbentő epizódot: amikor a magyar csapatok Sztálingrád elé vonultak és elérték a Don-kanyart, a Magyar Vöröskereszt véradományok gyűjtésébe kezdett, hogy segítsen a honvédeknek. Amikor ezt Endre László alispán, később belügyi államtitkár megtudta, erkölcsi és fajtisztasági szempontból súlyosan elítélendő gyakorlatnak bélyegezte, és le is állíttatta a gyűjtést. Pozitívabb történet, hogy az el-alameini csatában a britek sikeréhez az is hozzájárult, hogy sikerült olyan megoldást találniuk a vérátömlesztésre, melynek során a sebesült katonákat közvetlenül kötötték össze a véradókkal. 

A beszélgetések végén a szerzőket kötetlenül kérdezgethette bárki kis csoportokba rendeződve, s így alakult ki egy szép nagy vérkör a teremben, ahol mindnyájan ráköttettünk egymás írói vénájára. A dús vérellátást némi szendvics és borféleség segítette. Maga a kötet is csillogó, vérvörös borítót kapott – csak néhány ínyencség a több mint ötven szerző alkotásai közül: Tandori Dezső Autográfok című kézírásos szövegei, Alexander Brody története gróf Festetics Ernőről, azaz Nuciról és a kék vérről, Háy János versei, Az érvágás dramaturgiájaMárton Lászlótól, Kötter Tamás egy mosdóban elkövetett gyilkossággal végződő mai sztorija, Kovács András Ferenc bravúros verse, amelynek minden sora egy „véres” összetett szóval kezdődik… és még sorolhatnánk. Egyszóval, érdemes nyakig merülni a Vérbe.

 

 Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.