A fél lábnyom titka
Szávai Géza új regényében lábnyomok történetét fejti fel: hol a szűz hóban maradt egyetlen nyomét, hol a háborús csatamező lenyomatait, hol az ősök nyomába lépő utódokét, vagy összekapaszkodó szerelmesek eggyé olvasó talpa nyomát. Az íróval Bán Magda beszélgetett.
Szávai Géza valójában költő – kezdte Bán Magda szerkesztő az Írók Boltjában a hangulatos beszélgetést, melynek során lábnyomokról, generációkról, szerelmekről és szeretkezésekről esett szó, de mindenekelőtt az író legújabb regényéről. Hogy miért kapta Szávai a költői minősítést, hamar megérthette az is, aki esetleg nem olvasta korábbi műveit – például az est során többször emlegetett Makámaszútrát. A költőiség Szávai Géza gondolkodását is áthatja: élőszóbeli megnyilatkozásaiban is azokra a plasztikus szóképekre, alakzatokra tapint rá, amellyel mondanivalója rögtön célba ér. Történeteit szereti „öröklődő” motívumokra felépíteni, s az építőelemei is a jellegzetes, lírai töltetű „szávais” szavak, például a „sárkányfogódzású” női–férfi kapcsolatok, a hét-hét összekapaszkodó fejben rejlő erő – ezt egy felolvasott részlettel is szemléltette a regényből.
Már a Makámaszútra is kellően talányos cím volt – vetette fel Bán Magda –, de mit jelentenek A lábnyomok? Innentől valójában az egész beszélgetés mintegy magától „felfűződött” a lábnyom motívumra – újra és újra visszatértünk e sok jelentéssel telített képhez. Egy kamasz fiú talán winnettous történetre gondolna a hallatán, felelte az író, a regényében másról van szó – például arról, amikor a vad az erdőben eliramlik, és nyomot hagy maga után. A regény főhőse, Ráduly József élete egy szakaszában vadőrködik, s amikor egyszer egy megriasztott őz kiugrik, meleg teste nyomát, mint egy hőszobrot, körbedongják a legyek – fogalmazott az író.
A kötet a Pont Kiadó gondozásában jelent meg
A mű az egymásba fonódó nemzedékek regénye is – erre utal a Történetlánc alcím is –, ahol több generáción át ismétlődnek a nevek, például Bálint Andrásból is hármat ismerünk meg – hívta fel a figyelmet Bán Magda. „Én egyszerű fickó maradtam, akit az érdekel, hogyan mesélnek egymásnak az emberek, hogyan szállnak a történetek apáról fiúra” – vallotta meg Szávai Géza. Sőt, hasonlóképp bukkannak elő most az ő új regényei is – azok a kéziratok, amelyek húszéves kora óta szunnyadnak. Már a Makámaszútrában is egyfajta „világregényt” igyekezett írni, amely a generációk kapcsolatát szemlélteti – ezt az író be is mutatta széttárt ujjain, ahol, ha a középső ujj mi vagyunk, jobbra és balra is többnyire két-két nemzedékkel vagyunk kapcsolatban. Ezt szerette volna megvalósítani A lábnyomokban is. A névadás is nyomot hagy a létben – emlékeztetett az író –, annak mindig jelentése van, ha továbbviszik a gyerekek az őseik nevét. A regénybeli Ráduly József barátja, Deák András meghal a háborúban, és mindkét lánya Andrásnak kereszteli a maga fiát.
Bán Magda felvetette a középső generáció meghatározó szerepét a regényben, amire Szávai Géza személyes életéből hozott példát: családjában ő az első fiú, aki nem járt sem háborúban, sem börtönben, sem fogságban. Generációja tagjaiból fiatalkorukban a szocializmus kisöpörte a természetes birtoklási ösztönt, aztán ötven-hatvanéves korukban fordult számukra egyet a világ, és mást se hallottak, mint hogy a magántulajdon szent. „Mi tehát a két legérzékenyebb életkorban értünk meg egy dupla rendszerváltást” – fogalmazott az író.
A középgeneráció kiemelt helyzetben van
A történelmi kataklizmák mellett a szerelmek regénye is A lábnyomok, s ennek érzékeltetésére két részletet is meghallgathattunk a műből. A vallatótisztek elméleti tudása című nyitófejezetből Bálint András és Keller Éva mélyen intim egymásra találásának jelenetét olvasta fel a szerző, ahol úgy forr egységbe két ember, hogy különbözőbben nem is élhetnék azt meg. Hasonlóképp költői erővel szólalt meg az a részlet, amikor Ráduly Józsefet 56-ban kiengedik a börtönből, de három hét múlva vissza is viszik, és csak tíz év múlva szabadul. Ez alatt a három hét alatt látogatja meg egy rabtársa feleségét, és az ő beszélgetésükből is megbonthatatlan harmónia árad.
A regény kulcskérdése mégiscsak az a talány, mutatott rá Bán Magda, hogy miként keletkezhet a szűz hóban egyetlen lábnyom? A regény mottója Karel Čapek Lábnyom című novellájából származik: „Lehet, hogy ezer meg ezer ilyen lábnyom van” – s ezzel Szávai Géza az ősrégi motívum továbbhagyományozódására utalt. Az ő hősének, Rádulynak is felteszik ezt a hipotetikus kérdést katonai kiképzése során, de az ő elképesztő realitásérzékén minden ilyesféle provokáció megtörik – magyarázta az író. A sors később úgy hozza, hogy a harcokban megsérült barátjának amputálnia kell fél lábát, s ezt a lábat eltemetik, amit Ráduly úgy él meg, mintha egy fél testet temetne el. De távolabbról, a regény szerkezete felől is közelítünk a kérdéshez: a fejezetek is lábnyomokként követik egymást: nyomvonalat alkotva, mosolyodott el az író a spontán jött szó ötletén. S a beszélgetés végén hangzott el a legszebb kép a műből: „Két ember akkor is egyetlen pár lábnyomot hagy, amikor egy ember ölben viszi a gyerekét.”
A dedikálásnál a szerzőt körbedongták olvasói - itt például szerzőnk, Döme Barbara és munkatársunk, Simon Andri
Szöveg és fotók: Laik Eszter
