Az író bármihez nyúl, az önéletrajz és fikció

A vers és próza közötti különbséget az ihletettség aránya jelenti. Ihlet nélkül nem lehet verset írni, de „a prózára rá tudod mozdítani magadat”. – Háy János volt a nagyváradi Törzsasztal legutóbbi vendége.

Az író bármihez nyúl, az önéletrajz és fikció

A hangulatos, tartalmas estet  Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője vezette fel, a színházi világnap és az április 6–9. között zajló HolnapUtán Fesztivál eseményeit ajánlotta az érdeklődőknek, majd Kőrössy P. József, a Törzsasztal állandó házigazdája vette át a szót.

„Mindenki abból az anyagból dolgozik, amije neki van” – hangzott a válasz a vidéki, illetve városi nyelv változására vonatkozó kérdésre, hiszen Háy Jánosnak a vidéki és a városi, fővárosi életről is van tapasztalata, így szereplői bármelyik nyelven meg tudnak szólalni.

„Az író bármihez nyúl, az önéletrajz és fikció (...) A múlt ahhoz igazodik, amilyen most vagy” –  vallotta a meghívott, aki szerint a fikció ráadásul az idő függvénye is, hiszen az, hogy most milyenek vagyunk, befolyásolja, hogyan tekintünk vissza a múltunkra. Konkrét példákat is említett, A Gézagyerek című drámájának autista főhősét egy budapesti fiúról mintázta, de mára szülőfalujában, Vámosmikolán mindenki tudni véli, ki is volt a Géza gyerek, tehát „megképződik a valóságban az a legenda, mely nem létezett”. Egy barátja magára ismert olyan könyvszereplőjében, akihez semmi köze nem volt, nem ismerte fel ellenben azt a figurát, akit valójában róla mintázott.

„Az irodalmi mű teremtett valóság, aminek vannak szabályai”. Az író felépít egy világot, amelynek az íráson belül van az igazságtartalma. Ha egy mű és az olvasó találkozik, az a katarzis, hiszen „mikor egy történetet olvasol, magadat akarod olvasni”. Ugyanakkor „örökösen fel kell tárnunk önmagunk, kik vagyunk, hisz rajtunk jön át a tartalom (...) a világlátásunkat pedig az idő rajzolja ki”.

A beszélgetés kitért Az asszimiláns című esszére is. A meghívott fontos írásnak tartja, bár voltak, akik antiszemitizmust sejtettek mögötte. Úgy véli, Budapest a közhiedelemmel ellentétben nem befogadó város, saját, belterjes nyelve van, és ameddig valaki asszimilálódik, addig sok pofont kap. A jelenleg kormány ezért áll bosszút az értelmiségen, a közeget bünteti. Azonban az sem mindegy Háy szerint, hogy ezek a pofonok: „Indulatokat gerjesztenek, vagy olyan erőket, amelyek cselekvésre, teremtésre serkentenek.”

Két külön pályán fut a magyar irodalom, elkülönül a dráma és a próza, a drámát nem sokra becsülik, míg például a lengyeleknél nem elismert szerző az, aki nem ír jó drámát. Neki ugyanakkor csak két olyan drámája van, aminek nem novella az alapja, dramatizálja a novellát, ami szerinte magasabb minőség. Írásait hangosan is elolvassa, és ezt tanácsolja másoknak is. „Én fülre írok. (...) Amelyik szövegnek nincs meg az akusztikai építménye, az forgács.” – És nem a Péter, teszi hozzá, sokadszor váltva ki hangos derültséget. Nem szívesen vesz részt a próbafolyamatban, hiszen a szerző kompetenciája a szöveg, a rendezőé más mesterség, de néha zavarja, ahogyan a szövegeket mondják a színészek. Nyert már drámapályázatot, de nem szereti a versenyt. Először az alaptörténet van meg, bár az nagyon primitív. Az alaptörténetet jellegzetességekkel kell felruházni, az egyediségen keresztül tudod magadévá tenni – fogalmazott.  

Az est bővelkedett vidám pillanatokban is. A rendszerváltás idején játszódó, Rák Jóska, a dán királyfi című tragikomédia előadása közben a közönség többször is „Igen! Úgy volt!” bekiabálással reagált a szövegre. Amiből rögtön ízelítőt is kapunk, Háy János némi keresgélés után elővett egy részletet a darabból, és megkérdezte, ki olvas fel vele belőle. A hálás feladatot végül Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze vállalta, így néhány percre felolvasószínházzá alakult át a Törzsasztal.

„Az író akkor tehetséges, mikor ír” – hangzott el, és azt is megtudhattuk, hogy Háy Jánosnak „saját helyesírása van, elvégre miért lenne két szó az, hogy: végülis”? A magánhangzók hosszabbodása és rövidülése is sajátos nála, ezért állandó a hadakozás a korrektorokkal. Azt sem tagadja, hogy hat rá, amit saját maga ír, hiszen „ha nem hat rám, akkor kire fog hatni?” A beszélgetés érintette a Mélygarázs című művet is, melynek férfi főhőse egy fizikus, aki elmegy egy mélygarázsba dolgozni, hogy a szabadságról gondolkodhasson. Az ő szövegét írta meg először Háy János, majd a két nő, a feleség és a szerető szövege következett. Míg a szerető nyelvezete meseszerű, a főszereplő olyan vélt vagy valós „polgári érékeket” támad, amelyek miatt erős kritikát is kapott a szerző.

Megtudhattuk, hogy egy ideje könyvborítóit is maga festi, sőt irodalomtörténeti munkát is ír, amelyben harminc szerző életével és művével foglalkozik. „Nem érdekel, maga kicsoda, az érdekel mit ír” – ezt mondta neki Szabó Magda, aki először meg sem akart személyesen ismerkedni vele, noha minden várakozással szemben őt jelölte Corvinus-ösztöndíjra. Ez azért volt meglepetés, mert az írónőtől mindenki református nőre, legalábbis vagy reformátusra, vagy nőre számított, ehhez képest katolikus férfi lett a jelöltje. Később több közös, nyilvános szereplést is vállaltak...

Nem maradhatott el az Ország című novella története, melyben egy oroszországi útjuk során egy barátja részegen megkergeti a piszkavassal az erdészházban. A közönség ismét jól szórakozott a történeten, ugyanakkor az Énte című verset mély csendben hallgatták.

Ami pedig a vers és a próza viszonyát illeti, Háy János elmondta, nem véletlen, hogy novelláskötete több is megjelent, készülő verseskötetében pedig nyolc-tíz év anyaga lesz. A vers és próza közötti különbséget az ihletettség aránya jelenti. Ihlet nélkül nem lehet verset írni, de „a prózára rá tudod mozdítani magadat”.

Fried Noémi Lujza