Ugrás a tartalomra

„Egyszóval… a költészet” – az Arany-pályázat nyertesei

Kihirdették a Petőfi Irodalmi Múzeum „Egyszóval… a költészet” című pályázatának nyerteseit, akik között jeles irodalmárok is akadtak. Az ünnepélyes díjátadón nemcsak a győztesek műveiből, de Arany szerkesztői levelezésének remekléseiből is meghallgathattunk néhányat, s ez máris megalapozta a jó hangulatot.

  

Idén tavasszal, az Arany-emlékév kezdetén hirdetett pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum a 200 éve született költő életműve inspirálta szépirodalmi és kritikai írásokra. A lírai és kisepikai kategóriában olyan műveket vártak, amelyek reflektálnak Arany írói témáira. Az esszé, tanulmány, kritika kategóriában  Arany János bírálói attitűdjének, kritikaeszményének szellemében fogant írásokat lehetett beküldeni, amelyek – Dávidházi Péter Arany János kritikai örökségét feldolgozó kötetéből kölcsönözve a fogalmakat – „a szellemi önmeghatározást és az autorizációt kortárs olvasatként is működtetik”. A pályázat szervezői oktatási segédanyagokat is vártak, ebben a kategóriában a középiskolai és az egyetemi oktatás számára jól hasznosítható, a diákok igényeihez alkalmazkodó, új szempontokat felvető tanulmányokkal lehetett pályázni.

Mint Prőhle Gergely elmondta, 117 pályázótól 146 mű érkezett be, az előválogatást Benedek Anna, Radics Péter, Wirth Imre végezték, a zsűri tagjai Ács Margit, Arató László, Garaczi László, Gintli Tibor és Nádasdy Ádám voltak. Ám mielőtt sor került volna az ünnepélyes eredményhirdetésre, több produkciót is meghallgathattunk, nyitányként Veér Csongor és Wagner-Puskás Péter duettjét zongorán és hegedűn – egy verbunkos Haydn-feldolgozásának Fritz Kreisler-féle átiratát. Már ez a kétszeresen parafrazált mű is találóan kapcsolódik a pályázat szellemiségéhez – mondta Prőhle Gergely a zenedarab után –, hiszen az „Egyszóval… a költészet” cím is egy költői szerepjátékra utal (Arany Vojtina-versében a költő maga bújik a versfaragó bőrébe), s a pályaműveknek is Arany szellemében kellett foganniuk. 

Némiképp „megágyazva” a pályázatok általános értékelésének, Hegedűs D. Géza színművész felolvasta Arany János 1881 júliusában, a Margit-szigeten kelt levelét bizonyos Augusztin Józsefnek, aki – a költő sorainak tanúsága szerint – ifjú kereskedőtanoncként küldött a mesternek verseket, hogy mentorálná őt. Arany a maga kedvesen tapintatos, mégis határozott stílusában inti a fiatalembert, hogy a versekért ne hagyja el a kereskedői pályát, s legfőképpen: „Dolgozni, tűrni minden pályán kell. (…) Pártfogás nem tesz senkit boldog emberré, legkevésbé a poétát.” 

A pályaművek általános értékelését Nádasdy Ádámtól hallgathattuk meg, aki Garaczi Lászlóval együtt a beérkezett lírai és prózai művekből válogatta ki a győzteseket. Nádasdy kiemelte, hogy azokat díjazták, akik egyrészt hozták a mesterség kellő színvonalát a hagyományhoz kapcsolódva – mivel a mesterség Aranynál szent volt, utalt az elhangzott derűs levélre –, ugyanakkor meg is tudták újítani azt, és valami szokatlannal, meglepővel álltak elő. Külön értékelték, ha a pályaműben megbújt egyfajta ironikus távolságtartás a tárgyától, vagyis nem valamiféle „mintha-Arany-mű” született a pályázótól (erre is volt példa). Azt gondolhatnánk, folytatta Nádasdy, Aranytól távol állt az irónia, „direktségéért” szeretjük, holott A nagyidai cigányokAz elveszett alkotmány vagy a Vojtina ars poeticája a bizonyságai, mennyire kedvelte az áttételes szellemességet, milyen sziporkázóan bukfenceznek a mondatai sorról sorra. Végül arra biztatta a pályázókat: mégse Arany Jánosra hallgassanak, ne tegyék le a lantot, hanem az optimistább Tompa Mihály bátorítását kövessék: „Fiaim, csak énekeljetek!” 

S hogy valóban mennyire nem volt idegen az irónia (olykor még a finom cinizmus sem) a mestertől, arra pompás példákat hallhattunk Hegedűs D. Géza és Havas Judit előadásában: a művészek azokból a levelekből olvastak fel, amelyeket Arany szerkesztőként küldött a műveikkel jelentkező (fűzfa)poétáknak. Élvezet volt hallgatni, hogy Arany ezt a „műfajt” is milyen sziporkázóan űzte: sorai egyszerre bölcsek és kacagtatók, úgy utasít vissza határozottan, hogy nem tetszeleg a megfellebbezhetetlen bíráló szerepében, egy-két mondatos kritikái velősek és csattanósak, de mindig a produktumon, nem az emberen csattannak. Például: „A küldötteket nem hozhatjuk és nem dicsérhetjük.” Vagy: „Nagy hang, de csak hang, és az sem új.” „A csillagász leányát köszönettel vettük. (…) Sok benne a csillag, kevés a csillagászat.” „»Szerelem, szabadság, s ó, te szent költészet!« Az első kettőt nem vonjuk kétségbe, de a harmadik alig látszik.” „Nem egy év, de négy sem lesz sok ezeknek a verseknek. Ekkor majd ön is más szemmel fogja látni őket. Ha nem, még rosszabbak lesznek.” „Ön gondolkodva ír, de a gondolatnak nincs elég mélysége.” 

A mosolyt fakasztó levelek után végre megtudhattuk, kiket díjazott a zsűri. Líra kategóriában a harmadik díjat egy álnéven pályázó szerző kapta, a második helyezést Sajó László nyerte el Levél Petőfi Sándornak című versével, a harmadik helyezett Skobrák Máté lett Csak mondatok című költeményével. Prózában Kövesi Péter Az ítélet című műve harmadik helyezést nyert, a második Jassó Judit lett Akkor éjjel című novellájával, az első díjat pedig Pruzsinszky Sándornak ítélték oda A fény természete című írásáért. (Itt egy kis büszkeséget sem nélkülöző közbevetés: Pruzsinszky Sándor az Irodalmi Jelen pályázatán is sikerrel szerepelt, és a győztes pályaműveket tartalmazó Életszilánkok című antológiánk egyik szerzője.) 

Az esszé, kritika kategóriában a harmadik díjat Thímár Attila (a Kortárs főszerkesztője) Szilasi LászlóAmíg másokkal voltunk című regényéről készült tanulmányával; a második díjat megosztva Pataki Adrienn és Elek Tibor kapták (Terék Anna és Grendel Lajos egy-egy kötetéről írtak). Első díjat nem adott ki a zsűri, dicséretet Róth Márton kapott Petrarca költészetét elemző esszéjével. Az oktatási segédanyagok kategóriában Táncos Krisztinát és Ják Istvánt díjazták harmadikként és másodikként: egy Arany művein alapuló drámapedagógiai tanulmányt és egy Arany balladáinak magyarórai felhasználási lehetőségeit elemző dolgozatot.  A díjazottak Prőhle Gergelytől vehették át az elismerést.

Az élményeknek azonban még nem volt vége: Hegedűs D. Géza felolvasta Pruzsinszky Sándor díjnyertes prózájának egy részletét – s bár nem elfogultatlanul, de lenyűgözve hallgattuk az Arany nagykőrösi tanáréveiben játszódó történetet, melyben épp hírül adja a költőnek egy tanár kollégája, hogy Széchenyi főbe lőtte magát. A novella mesterien kidolgozva kelti életre a szabadságharc utáni kor félelmeit és fenyegetéseit a basáskodó bürokratákkal, az iskola fojtó légkörével, benne az önmarcangolásra hajlamos Arannyal. A próza után vers, Sajó László Petőfi Sándorhoz című költeménye következett – Sajó Petőfi és Arany sorait felhasználva komponálta meg Arany levelét halott barátjához, melyben minden keserűségét, lemondását belesűríti a „haza ne gyere” üzenetébe: „A síri világból, Sándor, fel ne gyere, oda van a haza”. Végül a líra kategória győztese, Skobrák Máté is felolvasta Csak mondatok című versét. 

Zárásképp ismét Veér Csongort és Wagner-Puskás Pétert hallgathattuk meg hegedűn, zongorán és harmonikán: Fantázia Bartók Béla öt magyar parasztdalából című válogatásuk fergetegesen szólalt meg a PIM dísztermében.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.