Egy jogász, egy mérnök és a költészet
Fiatal költő debütált kötetével az Országos Idegennyelvű Könyvtárban: Teleki Bálint Télidő-kontinuum című kötete Kovács katáng Ferenc szerkesztésében, a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg. A versekre felkaptuk a fejünket, arra pedig, hogy egy nemzetközi szakjogász művei, különösen.
Teleki Bálintról csak keveset tudtam a könyvbemutatója előtt, de – ennyi személyesség talán belefér – rögtön rokonszenvessé lett, és maga a rendezvény is. Például, ahogy a jogászkollégák benépesítették az Országos Idegennyelvű Könyvtár termét – nem tévedés, Teleki Bálint jogász, egy közönségkérdésre el is mondta néhány mondatban, mi a szakterülete, és miből PhD-zik éppen. Európai uniós és nemzetközi üzleti jog, ezt persze nagyon szakszerűtlenül és röviden foglaltam össze, de a kívülállók szent borzadásával hallgatva a részleteket még szimpatikusabb lett a vélhetően nem-költő nem-író kollégái lelkes figyelme (és a végén a sorbaállás a dedikációért). Rokonszenves volt továbbá az a baráti és mester–tanítványi viszony, ami a Teleki Bálint kötetét szerkesztő és a beszélgetést vezető Kovács katáng Ferenchez fűzi a szerzőt; ennek eredetét el is mesélték. Még középiskolás korában jelentkezett egy ’56-os tematikájú pályázatra Bálint, s ennek része volt a Norvégiába emigrált magyarság életének feldolgozása. Ebben segítette, mentorálta a Norvégiában élő, kiváló költő-műfordító a fiatal tehetséget közel tíz évvel ezelőtt. Két éve adtak ki közösen egy kötetet a magyarok 56-os történeteiről, egy azóta fájdalmasan fiatalon elhunyt ifjú történész, Forró Tamás munkáját.
Molnár Patrik, Teleki Bálint, Kovács katáng Ferenc
De éppoly megkapó volt, hogy Bálint nem feledkezett el egykori, Szent István Gimnázium-beli tanárai méltatásáról – ritkán hangzik el laudatio magistri a költőavatásokon. És nemkülönben dicséretes az az összeszedettség, ahogy Teleki Bálint beszél, mint akinek ez a hivatása (egy kicsit csakugyan az): a tudósító nagy örömére nemcsak „nyomdakészen”, de rendkívül érzékletesen, ízesen és finom humorral fogalmaz. Talán lehet ebben valami az erdélyi ősök örökségéből, illetve a kisalföldi felmenőkéből – „gyerekkori tapasztalataim tehát túlmutatnak a betondzsungelen, és a versekben is érződik”, mondta Bálint. Az est során azért arra is fény derült, hogy a város is mélyen gyökerezik benne: sokáig élt a Városliget-közeli Délibáb utcában, a kötet nyitóverse, az Áprilisi este a fasoron épp erről tanúskodik. Ebben is rokonok Kovács katáng Ferenccel, akinek a fasor szintén meghatározó élmény. Az esten a verseket Molnár Patrik, az OIK munkatársa olvasta fel, s e mű kapcsán mindjárt az interpretációk sokfélesége is terítékre került: Teleki Bálint „pörgős” felolvasása („nem épp pilinszkys versmondás volt” – jegyezte meg mosolyogva Kovács katáng) egész más atmoszférát keltett.
A város és a táj hangulatai mellett sok idézettel is találkozhatunk a versek szövegében – emelte ki Kovács katáng Ferenc –, mire Bálint elmondta, mindent fogyaszt, a klasszikusoktól a kortárs norvég irodalomig. Szerkesztője érdekes adalékként fűzte hozzá, hogy Norvégiában nem bölcsészkarról kerülnek ki az írók, hanem inkább „teremnek”; különösen, mióta elszaporodtak az írásakadémiák. A kikerülő diákokról Ferenc többnyire meg tudja mondani, ki volt a mesterük, mert a tanáruk kedvenc szerzőit elemzik a kurzus alatt, s ez az ifjak alkotásán évekig nyomot hagy. Az itthon jellemző bölcsészistállóhoz Bálint csak annyit fűzött hozzá sokatmondó mosollyal: „Te mérnök vagy, én jogász.” De az elődök valóban nagy hangsúlyt, önálló ciklust is kaptak a kötetben, ennek szép példája a Versglossza című komoly költői játék: Pilinszky Négysorosából és Dsida Sírfeliratából komponálta egy mesteri „trükkel” Bálint, így egyszerre hármuk verse épül fel a szövegben.
Az alkotásmód persze a legtöbbször ennél sokkal ösztönösebb, sőt, olyan is van, amikor elragadják az embert az ösztönök: Bálint például tizennyolc évesen elégette összes középiskolás versét. „Ma már bánom, kettőt-hármat meg lehetett volna menteni, kár értük, azokért a hangulatokért, amelyek már sosem fognak visszajönni” – mesélte. De szerkesztője is elkövetett egy hasonló ifjúkori szörnyűséget: Kovács katáng Ferenc megfogadta, hogy sikeres műszaki egyetemi felvételije esetén tűzre veti verseit, így került háromszáz mű a cserépkályhába. Mint elmesélte, Knut Hamsun egy szállodában égette el minden versét, kétszer is élete során.
Költő és mentora
Mi azért szerencsések vagyunk a Télidő-kontinuummal, amely az elmúlt öt-hat év megőrzött terméséből válogat. A hat ciklust egy-egy szó jelöli: Élet, Hit, Táj, Mámor, Halál, Költő-elődök. És itt érkeztem el az újabb rokonszenves vonáshoz, amely a felolvasott verseket hallgatván fokozatosan erősödhetett meg a közönségben: a húszas évei elején-közepén járó lírikusnemzedékkel ellentétben Teleki Bálintnak nagyon is markáns mondanivalója van önmagán és az ego körüljárásán túl arról is: hogyan és hol élünk ma, mi zajlik a világban és ezáltal bennünk. E művek a válogatás legfajsúlyosabb darabjai, amelyeket Molnár Patrik tolmácsolása után röviden kommentált is a költő és a szerkesztő. Például A szúnyog meg én című vers pengessen még oly ironikus húrokat is, és szóljanak bár fülbemászóan a sorai, mégiscsak a lassan vérszívóvá alakuló ember szúnyoggal való „rokonságát” hallani ki belőle.
Még explicitebb módon szól az erkölcsi tartalmak erodálódásáról, a modern kori kapitalista elembertelenedésről a Fasizmus I. és II. Kovács katáng Ferenc nem titkolta, ő a Fasizmus I.-et el is hagyta volna a kötetből, de mi azért maradandó élményhez jutottunk a nézőtéren, hogy meghallgathattuk a „Mit fetisizálsz / az fasizál a legjobban” kezdetű verset. Teleki Bálint hozzáfűzte: a 20. századi totális diktatúrák ideje lejárt, immár új elnyomó ideológiák jelentek meg: egyfelől a szélsőséges iszlám, Nyugaton pedig a multinacionális cégek újkori rabszolgasága, amely az ember lelkét kéri. „A hangulatjavítók globális világát éljük” – fogalmazott Bálint az ember menekülési vágyát kihasználó gyógyszerbizniszre utalva. Persze, a jó öreg alkohol is kéznél van, nem véletlenül kapott önálló ciklust a kötetben Mámor címmel, de a költő mosolyogva nyugtatott meg mindenkit: „Nem vagyok alkoholista.”
Humora viszont vörösbor nélkül is kiválóan működik, noha, mint Kovács katáng megjegyezte, tőle például távol áll az a fajta angol humor, ami gyakran megcsillan Bálint mondatai mögött. De a beszélgetés felütése mindenesetre jó prognózis volt a debütáló költő pályájának folytatásához: Kovács katáng Ferenc elmesélte, épp negyvenöt évvel ezelőtt vezette első irodalmi beszélgetését a Műszaki Egyetem kollégiumában, mégpedig Örkény Istvánnal. Bálintból Örkény biztosan nem lesz, mivel saját bevallása szerint a próza nem az ő megnyilatkozási formája, de hogy folytatja a versírást, az nem kérdés: „jó reformátusként, a predesztinációban hívőként ezt nem is tagadhatom meg”. Épp ezért a kívülállók, például a szakmájabeliek gyakori kérdésére, miszerint hobbiból űzi-e a költészetet, mindig ugyanaz a válasza: szó sincs hobbiról, ez kényszer.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
