Kiszámoló – Döme Barbara novellája

Ásom a sírt, lassan elég mély lesz. A férjemmel tegnap este összevesztem. Az üvöltötte, elmebeteg vagyok, ha tényleg kiásom a sírt. Nem veszed észre, mennyire morbid dologra készülsz, ezzel a hülyeséggel vonzod be anyád halálát, mondta. De engem nem tud eltántorítani a szándékomtól.

Ecc-pecc, kimehetsz… Ásom a sírt. Holnapután bejöhetsz… Anyámnak, a kutyámnak. Cérnára, cinegére… Csak az egyiknek van helye a kertemben.Ugorj, cica, az egérre… Anyám itt akar nyugodni, a kutyámat ide akarom temetni. Fuss… Akit kiszámolok, azé lesz a hely. Istenem, legyen úgy, ahogy te akarod, ne úgy, ahogy én!

Anyám egy hónapja haldoklik. Nyolcvanéves. Nem tudják, mi baja, egyszerűen csak elhagyta az ereje. Ilyen is van, mondta az adjunktus a kórházban, amikor a borítékot a zsebébe dugtam. Először láttam mosolyogni, még a vállamat is megsimogatta, mielőtt hátat fordított és eltűnt a klórszagú folyosón.

A kutyám tizenhét éves. Közepes testű keverék. Akkor hoztuk ki a menhelyről, amikor a férjemmel egybekeltünk. Hűséges jószág, hozzánk nőtt az évek alatt. Ő volt az első gyerekünk. Hányszor kikaparta a kis diófát, amit a ház elé ültettünk az esküvőnk napján… Először szidtuk érte, aztán megtanítottuk neki, hogy a facsemete tabu. Együtt cseperedett a diófával, ami mostanra óriási koronát fejlesztett. Jámbor, a kutyánk megvénült. Két napja nem akar se inni, se enni, csak fekszik. A gyerekek faggatnak, mi van Jámborral. Csak annyit mondok nekik: elfáradt. Úgy, ahogy a mama?, kérdezte tegnap a nagyobbik.Úgy, mondtam, és kimentem a fészerbe, hogy megkeressem a régi ásót.

Ásom a sírt, közben folyton a mondóka kattog az agyamban. Hogy ezzel eldönthetném a kérdést. Hogy ezzel igazságosan kiszámolhatnám, kié legyen a sír a nagy diófa alatt. Fáradok, pedig nem ástam túl sokat. Nem vagyok formában, nem sportolok, ráadásul az utóbbi évben legalább tíz kilót híztam. Utálok tükörbe nézni. Mielőtt fürdés után kiszállok a kádból, mindig egy fürdőlepedőt dobok a tükörre, ne kelljen az eltorzult testemet bámulnom. Úgy gondolom, Jámbornak elég lenne egy méter hosszú és széles gödör, hogy eltemessem. Ebbe anyám urnája is beleférne. Még mindig nem tudom, kié legyen a hely, hiszen csak egyiküknek elég. Miért nem temetem valamelyiküket a hátsó kertbe? Mert az a gyerekeké, nem futkározhatnak holtak felett játék közben! Anyám egyébként is ragaszkodik a diófa alatti helyhez, ezt számtalanszor elmondta. Én meg ahhoz ragaszkodom, hogy Jámbor kerüljön oda. Istenem, ne verj meg ezért az érzésért, fohászkodom, miközben jó mélyen belevágom az ásót a feketeföldbe.

Nyílik a kapu, fut felém a lányom. Hétéves, látom, tanácstalan, nem érti, mit csinálok. Ültetek egy testvérkét a diófának, mondom, mielőtt megszólalhatna.Emlékszel, mennyire örültél, amikor Bori megszületett? Lett kivel játszani. Ezért ültetek most csemetét, hogy legyen kivel beszélgetni a diófának. Oké, mondja Rozi, majd hozzáteszi: megyek, megírom a házit. Nézem, ahogy a lányom beszalad a házba. Pár pillanat múlva megérkezik a férjem is Borival. Nem várom meg, hogy kérdezzenek, nevetve mondom: ültetek egy új diófát. A férjem tudja, hogy ez hazugság, mégsem szól semmit. Menjetek be, utasítom őket,hamarosan én is végzek.

Néhány napja felhívtak a kórházból, hogy anyámat bevitték. Semmit nem éreztem. Tízéves voltam, amikor szó nélkül lelépett. Tizenegy évvel később apámat is elveszítettem, rákos lett. Egyedül maradtam. Mivel a ház apám nevén volt és időközben anyámtól elvált, mindent én örököltem. Anyám még apám temetésére sem jött el. Húsz évig felém sem nézett. Nem érdekelte, mi van velem, élte az életét. Külföldre költözött egy férfival, táncosnőként dolgozott. Miután egyedül hazajött, inni kezdett. Amikor szomszédjai megtudták, hogy van egy lánya, felkutattak, figyelmeztettek: anyám megöli magát a piálással, ha nem veszem pártfogásba. A férjemmel együtt rábeszéltük az elvonóra, ahol néhány hónap alatt újra embert faragtak belőle. Közben felújítottuk a házát, volt hová mennie. Ezután sem találkoztunk túl gyakran, de ünnepnapokon meglátogattuk. Ő továbbra sem keresett bennünket. Közben rendbe tettük a szülői házat is, ahová a családommal beköltöztem. Anyám nem bírta sokáig a józanságot, újra inni kezdett. Nem tudtuk rábeszélni az elvonóra, sőt azt is megtiltotta, hogy látogassuk. Egy év hallgatás után a múlt héten hallottunk róla ismét, amikor negyvenöt kilósan, teljesen kiszáradva kórházba vitték. A szervei épek, mondta az orvos, csak a szervezete kimerült, a teste és a lelke pedig elfáradt. Láttam, hogy hozzám beszél a doktor, de nem bírtam felfogni, amit mond.

Ásom a sírt, lassan elég mély lesz. A férjemmel tegnap este összevesztem. Az üvöltötte, elmebeteg vagyok, ha tényleg kiásom a sírt. Nem veszed észre, mennyire morbid dologra készülsz, ezzel a hülyeséggel vonzod be anyád halálát,mondta. De engem nem tud eltántorítani a szándékomtól. Megmagyarázhatatlan dolog vezérel, úgy érzem, meg kell tennem, mindennek készen kell állni, mire eljön az idő. Félek, hogy megőrültem, és mégis… Ásom a földet, megkönnyebbülést érzek. Mintha nem anyámat vagy Jámbort készülnék elföldelni, hanem mindazt a terhet, amely az elmúlt években családunkra nehezedett. Ecc-pecc, kimehetsz…Kérlek, Istenem, legyen úgy, ahogy te akarod!

Tegnap a kórházban azon gondolkodtam, mitől váltott anyám szeme zöldről kopott szürkére. Néztem, ahogy a plafont szuggerálja. Nagyanyám mindig azt mondta, a haldoklók olyan dolgokat látnak, amiket mi nem. Láttam, ahogy anyám szája időnként megremeg, mintha szólni szeretne, de már ahhoz sem volt ereje. Arra gondoltam, most kellene megölelnem – de képtelen voltam.Rossz ember vagyok! Istenem, kérlek, adj erőt, kérlek, bocsásd meg a vétkeimet! Hogy nem érzek semmit anyám iránt, hogy képtelen vagyok őt szeretni!

Ásom a sírt. Jámbor kivánszorog a házából, lefekszik a diófa alá. A szeme csukva, szaporán szedi a levegőt. Leülök mellé, a hátára teszem a kezem. Itt vagyok, öreglány, suttogom. Patakokban folyik a könnyem, földes kezemmel próbálom letörölni az arcomat, de csak a sarat mázolom rajta. Látomásom támad: anyám fekszik a diófa tövében, kinyitja a szemét, mosolyog, ahogy megsimogatom a hátát.

Amikor a lányaim csecsemők voltak, Jámbor sosem mozdult a babakocsijuk mellől. Gyakran altattam őket a kerti teraszon, a kutyánk olyankor melléjük telepedett, őrizte az álmukat. Egyik délután Rozi üvöltésére riadtam a munkából. Rohantam az udvarra. A babakocsi a bejárati lépcsőhöz gurult, első két kereke a levegőben lógott, az egyik hátsó kerekét Jámbor a fogával tartotta. Ha nem saját szememmel látom, nem hiszem el: a kutyánk megakadályozta, hogy a kocsi lezuhanjon a lépcsőn, ezzel megmentette a lányom életét. Soha többé nem hagytam a kocsit a teraszon. Ezt követően köztem és Jámbor között még szorosabb lett a kötelék, tényleg úgy kezeltem, mintha a harmadik gyerekem lett volna. A lányok is imádták, mindenhová magunkkal vittük, igazi családtaggá vált az évek során.

Ásom a sírt, már elég mély, mégsem tudom abbahagyni a munkát. Mintha valaki kényszerítene, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre jussak. Koppan a fém, valamit talált az ásó feje. Letérdelek, két kezemmel kaparom a földet. Üvegszem bámul rám. Porcelán babafejet emelek ki a gödörből, rögtön tudom, kié.

Nyolcéves voltam, amikor megszületett a kishúgom. Földöntúli boldogságot éreztem. Ajándékba vettünk neki egy porcelánbabát. Néhány hónap múlva a testvérem nyomtalanul eltűnt. A szüleim egyik napról a másikra összecsomagoltak, és elköltöztünk. Jó messzire a falunktól. Sírtam, és azt kérdezgettem, hol van a húgom, miért megyünk el? Anyám megvert, azt mondta, ha még egyszer kérdezősködöm, vagy bárkinek beszélek a testvéremről, intézetbe ad. Apám a halálos ágyán csak annyit mondott, jobb, ha nem tudom, mi történt, így legalább semmibe nem keveredem bele.

Térdepelek a kiásott sír mellett, egyre biztosabban érzem, anyám csinált valamit a húgommal, azért kellett menekülnie a családnak. Fűt a düh, elborul az agyam, arra gondolok, ezt most nem úszhatja meg. Engem ellökött magától, soha nem ölelt vagy csókolt meg, a testvéremet pedig eltüntette. Feljelentem, az sem érdekel, hogy éppen haldoklik. Hadd tudja meg mindenki, milyen gonosz ember!Istenem, ne úgy legyen, ahogy én akarom, legyen úgy, ahogy te szeretnéd… A férjem nem érti, miért rohangálok a házban. Úgy viselkedsz, mint egy őrült, mi történt veled?, kérdezi. Anyám, suttogom, hogy a lányok ne hallják, anyám megölte a húgomat.Tényleg bekattantál, dühöng a férjem. Nehogy hülyeséget csinálj, figyelmeztet. Nem érdekel, amit mond, készülődöm, keresem a kocsikulcsot, hamarosan jövök, mondom, csak elintézek valamit.A gödörrel mi lesz?, kiabál utánam a férjem. Hallom, ahogy ordítja, elmegyek a lányokkal a kertészetbe, veszünk egy facsemetét.

Beülök az autóba, indítok. Megyek a rendőrségre, mindent kitálalok anyámról. Az utca végéig sem érek, csörög a telefon. Nem érdekel, biztosan a férjem hív, hogy lebeszéljen arról, amit tenni akarok. Pár perc elteltével újra megszólal a mobilom. Arra gondolok, úgysem hagy békén, amíg nem veszem fel. A kijelzőre pillantok, ismeretlen szám, nem a férjemé. Felveszem. A kórházból hívnak: jobb, ha most azonnal megyek, anyám kómába esett. Siessek, ha még életben akarom látni…

Nem tudom, mi történik velem.Képek futnak előttem, Jámbor ugrándozik az udvaron, nem beteg többé, anyám beesett, sápadt arcát látom, aztán egy vidámparkot, anyám vattacukrot ad a kezembe, anyám ül a haldokló testvérem ágya mellett, fogja a kezét, borogatást tesz a homlokára, anyám fekszik a koporsóban, hirtelen felül kezében a porcelánfejű babával, rám mutat, sír. Sosem láttam könnyezni.

Közelít felém egy kocsi, nem térek ki előle. Markolom a kormányt, sikoltozást hallok, mindenem fáj, próbálom megemelni a kezem, nem megy. Résnyire nyitom a szemem, vörös foltok lebegnek előttem, minden tompa és homályos. A messzeségből valaki segítségért kiált: Meg fog halni, jöjjenek!, ordítja, közben egy alak a karomhoz ér. Ismét megpróbálom kinyitni a szemem, ezúttal sikerül. Semmi kétség, angyal áll előttem, mosolyog. Az arca és a szárnya arany, ahogy beszél, csillámpor hullik a szájából, belepi a testemet, csillapítja a fájdalmat. Azt mondja, jól kitaláltam ezt a dolgot a kiszámolóval, legalább neki nem kell törni a fejét. Kacag, aranyszárnya hullámzik. Ilyen szépet még soha nem láttam.Döntenem kell, suttogja, anyád vagy te.Jámbor, sóhajtom. Ő még marad,mosolyog az angyal. Felemel, mintha a tenger ringatna. Pillanatokon belül hófehér virágok közé kerülünk, anyám a fűben ül, koszorút fon, int, amikor meglát. Leülök mellé, átölelem a derekát. Az angyal körbetáncol minket, elénk áll, számolni kezd: Ecc-pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz…