Ugrás a tartalomra

Biafrától a házi istenségekig

 

Chinua Achebe

versei

Biernaczky Szilárd

fordításában

Chinua_Achebe_-_Buffalo_25Sep2008_crop.jpg

 

BIAFRA, 1969

 

Itt volt először is

Biafra, azt mondják, mint egy finom mívű

Ábra nagy méretben keményfába faragva.

 

Falánk fehér hangyák

Telepedtek rá, és megették

Hatalmas tüzelésre kész lábát

Elhagyva nagy lendülettel

A vontcsövű, kiürített madárijesztőt.

 

És nap-sújtotta hullámok jöttek, és őrülten vertek

Felzabált lába körül ástak

Addig hogy millió darabban lehullt a földre

Így libbent vidáman el

A hideg partokon – csupán térképészek

Jelölte partvonal maradt

Ebből az elfeledett hatalmas lőálláshelyből.

 

Napjainkban ismét fájdalom és

Valami maró por szaga

Borítja be. És dühös kártevők

Fél évezrednyi hódítástól

Felbátorodva, új olaj-osztalékokat

Kiszipolyozva, itt vannak fekete torkán

Elszorítva a vér és a nyirok keringését

Kezén és alultápláltságtól dagadt lábán.

 

Afrikának harmadszorra is

Meg kell születnie?

 

Collected Poems, 20–21. old.

VIRRASZTÁS OKIGBÓÉRT
(A Wake for Okigbo)

 

Kit szeretnénk megtalálni?
Kit szeretnénk megtalálni?
Okigbót szeretnénk megtalálni!

                                               Nzomalizo!

 

Elment ő tűzifáért, jöjjön hát vissza.

Elment ő, hogy vizet hozzon, jöjjön hát vissza.

Elment ő a piactérre, jöjjön hát vissza.

Okigbót szeretnénk megtalálni!

                                               Nzomalizo!

 

Kit szeretnénk megtalálni?

Kit szeretnénk megtalálni?

Okigbót szeretnénk megtalálni!

                                               Nzomalizo!

 

Elment ő tűzifáért, de Ugboko nem vihette el.

Elment ő a patakhoz, de Iyi nem nyelhette le.

Elment ő a nagy piacra, tartsd hát akkor tőle távol

         a piactér tumultusát!

Elment ő a háborúba,

         Ogbunoke, kérlek, hogy térj ki te őelőle.

Okigbót szeretnénk megtalálni!

                                               Nzomalizo!

 

Hogyan hozza haza a tánc azt, aki értünk táncol?

Hogyan hozza haza a háború azt, aki értünk harcol?

Olyan valaki, akiért egyre kiáltozunk

         Van valami, amit egyedül ő tehet meg

Okigbo az, akiért kiáltozunk.

                                               Nzomalizo!

 

Légy szemtanúja a táncnak, hogyan érkezik

A háború, hogyan robban ki

Bár a táncpartner sehol se található

A bátor se látható a csatában

Megint van valami, amit csak ő tehet meg?

Okigbo az, akiért kiáltozunk.

                                               Nzomalizo!

 

A táncnak hirtelen véget vetnek

A szellemtáncosok zárják táncukat és tovaindulnak délidőben

Eső áztatja a bátor férfit, a kétfenekű dobot!

A flóta eltörött ahogyan felemelte a szellemet

A zenei figura széttörött ahogyan kísérte a lábat

         ritmusában

Derék férfi a véremből!

Derék fia Igboföldnek!

Derék férfi ennyi sok vér közepén!

Gazdagság birtokosa a szellemek lakhelyén

Okigbo az a férfi, akiért kiáltozunk!

                                               Nzomalizo!

 

 

Christopher Okigbo (1932–1967)

emlékére Igbo nyelvből fordította Ifeanyi Menkiti.

Collected Poems, 27–28. old.

 

A BIKA ÉS A KÓCSAG
(Bull and Egret)

 

Egy reggel a Nsukka felé

vezető hintázó úton

hetven mérföldes sebességgel haladtam

s utamba akadt egy hatalmas bika,

formájában és a fogathoz kötve

annyira nem fulani marha –

sovány, hosszú szarvú, háromszög

pofájú – amelyik jött az északra fekvő

poros szavannák felől az együtt terelt

sokasággal… Nehéz

volt ő, magányos, sötét

és hallgatag, egy törzsből,

amelyről azt mondják, lassú kihalásra

ítélte a sors. Nyomában járt

a kócsag, egy dicsérő-énekes

szándékával, tiszta fehér

az egész nyaka, magas végtagokon

sétált, bár nem magasabbakon

mint gazdája hozzákötött lába…

Páratlan telhetetlenség volna valóban

elhagyni a határtalan zöld birtokokat

egy csip-csup törvényszegés bűvöletében

a számomra meghagyott veszedelmes aszfalton…

Az én vashangú őrült robogásom

széttörte fenséges vonulásukat, majd

durván visszarúgott szívemhez,

amint sietős pánikban összeterelte

nehézkes járású szarvasteheneit,

így suta sietségben, kétségbeesetten,

oly szörnyen hozzáférhetetlen

voltam. Meg kellett volna éreznem,

méltatlan ilyen csínyekkel zaklatni

a nemes öreget, és láttam megszentelt

szűkderekú szétnyílott ruháját, énekese tán

már nem boldogul olyan jól… Két

gyors ugrás, szárnycsapások és ott állt

biztonságos testhelyzetben, épen

a barna agyagon… Nem tudtam

elviselni, hogy oly hűségesen bánik

ezzel a hűtlen gyorsaság-emberrel,

biztonságomra törekedve, kitágult torokkal

zengve még most is nagyfejű Őexcellenciája

maradék dicséretét, majd csalódottan menetelve

most már egyedül a halál csapdájába…

Sajnálkozhattunk, a bika és én,

a mi különös ostobaságunkon…

A napfelkeltekor általa irányított menetelés,

nem kétséges, megszüntetheti a robogásom

okozta lármát, és a vidám

kócsag ismét folytathatja

az ő örök hercege,

a mennyei szarvasmarha-kullancsot

oly nagy gazdaságban adományozó

bika iránti megakadt hízelgését.

 

 

Collected Poems, 47–48. old.

KESELYŰK
(Vultures)

 

Szürkeség és ködszitálás

egy csüggedt pirkadat idején

nem zavartatva a napszünet

hírnökeitől egy keselyű

telepedett le magasan egy halott fa

törött csonkján fészkelt párjához

szorítva bársonyos, behorpadt

fejét, kavics a tollazat

halmában gyökeret verő

száron, szeretettel hajlik

övéihez. Tegnap összeszedték

egy duzzadt tetem szemét

a mocsaras árokban, és megették

a bélben talált dolgokat. Teljesen

telítődve elültek a csonkon

számon tartva a kivájt maradékot

hideg teleszkopikus szemük

könnyed látókörében…

                   Furcsa

valóban hogy a szeretet

ilyen sajátos módon

kiválaszt egy sarkot

abban a csonkkamrában

berendezkedik és összekuporodik,

talán még el is alszik – arccal

a fal felé fordulva!

…Így a Belsen-i Tábor

parancsnoka hazafelé tart

e napon szőrös orrlyukaiba

rebellis módon beleszáll

az emberi sült szaga megáll

majd az út menti édességboltnál

csokoládét felmarkolni

zsenge sarjadékai számára

akik otthon várják az Apuka

hazatérését…

                   Dicsérd a bőkezű

gondviselést, már ha van,

még ha egy szörnyeteg is

nyújtja szentjánosbogárnyi

gyengédségét egy kegyetlen szív

jéghideg vermeibe tokosítva

vagy inkább a kétségbeesést,

amiért ama családi szeretet

igaz csírájában a gonoszság

örökkévalósága rejtőzik.

 

 

Collected Poems, 51–52. old.

 

KOMMENTÁROK

A nigériai igboföldről származó (és minden kritikusa szerint Nobel-díj érdemes) Chinua Achebe (1930–2013) kevés verset írt, akárcsak „nemzettársa”, a Nobel-díjas nigériai joruba Wole Soyinka. Míg utóbbi kevés költeménye és néhány regénye mellett főleg színdarabokat alkotott, Achebe viszont világhírű íróvá növekedett. Öt regényt hagyott maga után. Közülük az egyik a legtöbb (több mint nyolcvan) nyelvre lefordított afrikai prózai alkotás (magyarul: Széthulló világ, 1983).

Verseiből is a prózai művekből már jól ismert tematika rajzolódik elénk, mintegy az író főbb problémafelvetéseinek sajátos és költőileg erősen átélt morzsáiként. Vagyis a költemények nagyobbrészt az európai-afrikai érintkezéseket, illetve azoknak nehézségeit, az afrikai hagyományokat hozzák felszínre, illetve a biafrai háborút helyezik a középpontba. Mindezek persze átszűrődnek Achebe eredendő kultúráján, amelyből a szülői házból szerzett hagyományismeret, az iskolai neveltetés, a katolikus vallás és persze a modern nyugati világ életvitelének megismerése (posztkolonialitás?) egyképpen nem hiányozhatott.

Voigt Vilmos folklorisztikai-műfajelméleti újításai közé tartozik, amikor korai tanulmányai egyikében felveti a narratív líra létezésének lehetőségét a népköltészetben. A hagyományvilág számos elemét, mozzanatát művészetébe és így költészetébe is beépítő Achebe esetében már egyszeri olvasás közben is szemünkbe ötlik: az igbo író és költő poétikai alkotásait legtöbb esetben egyfajta narratív késztetés hatja át, vagyis nem a közvetlen érzelemkifejezéssel meghatározható lírai jelleg dominál bennük. Más kérdés, hogy az elbeszélt elemek, a sajátosan életre hívott cselekményesség, a narrativitás mögött olyan érzelmekkel telt költői feszültségállapottal szembesülhetünk, amelyre ha rá tudunk érezni, beláthatjuk, hogy a líraiság mégiscsak jelen van az igbo alkotó költeményeiben.

Versei közül (többszörösen bővített angol nyelvű gyűjteményes kötete 2005-ben jelent meg) olyan darabokat igyekeztünk kiválasztani, amelyek magyarul még nem jelentek meg, hiszen főleg Gergely Ágnes és Tornai József korábban már jó néhány Achebe-költeményt hozzáférhetővé tettek anyanyelvünkön.

 

Jegyzetek az egyes versekhez

Biafra, 1969

A biafrai háború, amely az igbók földjén található olajmezők birtoklásáért folyt a legnagyobb nigériai etnikumok, az iszlámhitű hauszák (és fulbék vagy másként: fulánik, fulok), a részben iszlámosodott, részben keresztény és animista vallású jorubák, valamint a keresztény igbók között, az egyik legszörnyűbb 20. századi afrikai emberirtást eredményezte. Bár eltérőek a becslések, talán akár egymillió áldozatot is követelt (a háború első heteiben északról sorozatosan érkeztek olyan szerelvények az igbo fővárosba, Nsukkába, amelyek vagonjai levágott fejű igbo holttestekkel voltak telítve). Achebe sosem tudta megemészteni e borzalmakat. Erről vall utolsó, halála előtt egy évvel megjelent életrajzi könyve is (There Was a Country. Personal History of Biafra, 2012, London, Allen Lane), amelyet erőteljes támadások értek az északi, iszlám hitű hauszák, e szörnyűségek elkövetői részéről. Verseskötetében is egy egész ciklus reflektál Biafrára.

Az általunk lefordított költemény néhány jellegzetes tényanyagot tartalmazó mozaikdarabból áll, ezekből összefűzött költői képsort foglal magába, mintegy háborús szilánkok halmaza, amely a megemészthetetlen eseményeknek állít mementót, miközben a háború utáni időkben felbukkanó haszonélvezőkre is utal.

Virrasztás Okigbóért

Gergely Ágnes szerint Petőfi és Radnóti mellett a biafrai harcokban elesett Christopher Okigbo (egyetemi tanár, a küzdelmekben őrnagyi rangot viselt) az elmúlt századok harmadik költő mártírja. Költészete (bár ugyancsak soványka kötetre való) a világirodalom jeles része, szerzője halála az egyetemes kultúra nagy vesztesége. Achebe biafrai ciklusának talán legszebb darabja e költemény, amely több vonatkozásban is afrikai hagyományokra, népköltészeti formai megoldásokra épül. A refrénnek tűnő, bár le nem fordított, talán helyeslést kifejező ibo szó (Nzomalizo) valójában az afrikai népdaléneklés sajátos módjára utal, amennyiben a szólista éneksorát követően arra (reszponzorikus formában) mindig a kórus válaszol. Hasonlóképpen folklorisztikus vonás a sok sor- és strófaismétlés, amely a hagyományos ibo temetési szertartásból származik (Kit szeretnénk megtalálni?). A zenére és táncra utalás is a hagyományos temetési szertartást idézi, amelyből kibontva Achebe egy igen egyéni hangvételű személyes búcsúzót illeszt költeménye végére.

A bika és a kócsag

Achebe telitalálata ez a költemény, amelyben a modernizáció és az elmúlóban lévő régi világ allegóriája rajzolódik elénk. Achebe autóval hajtva felzavar egy kihalófélben lévő törzsbe tartozó és az úton marháit vezető öreget, aki utóbb csak nagy nehezen tudja összeterelni szétszaladt állatait, s mintegy képletesen egy kócsag kíséri, amely, úgy véljük, a hagyományos énekest (grio) jeleníti meg, jóllehet Achebe verse végén az nem az öreg, hanem a főállat, a bika dicséretére rendeltetik. A költő persze lelkifurdalást érez, amiért száguldozott az úton (így suta sietségben, kétségbeesetten, oly szörnyen hozzáférhetetlen voltam). Amikor a költő tudomásunkra hozza, hogy az öreg nem fuláni, hanem ibo bikát hajt, ezzel arra utal, hogy nem a biafrai gyilkosságokat elkövető iszlámhitű nagyállattartó pásztor nép képviselője és annak állatai akadtak az útjába.

Keselyűk

Döbbenetes erejű párhuzam a természetben egy emberi tetem szemét felfaló keselyűk és a közvetve kannibalizmussal megvádolt katonai parancsnok között. Mindezt még drámaibbá festi az, hogy a parancsnok ezután csokoládét vásárol a boltban fiókái számára: szentjánosbogárnyi családi szeretet a gonoszság örökkévalóságával szemben.

*

Biernaczky Szilárd (1944–) Sugár Rezső zeneszerzés-növendékeként (1960–1967) kezdett bölcsésztanulmányokat (olasz, néprajz, magyar) az ELTE-n, majd néprajzból doktorált és szerzett kandidátusi fokozatot. Tudományos tevékenysége magyar és olasz témák (folklór az irodalomban) mellett főleg az afrikai szájhagyományokra és szájhagyományozott történelemre irányulnak. Oktatómunkájában (ELTE TTK 1984–1992, Károli Gáspár Református Egyetem 1993–2000, ELTE BTK 2002–) az afrikai kultúra (népköltészet és népzene), illetve a hagyományos történelem megismertetését tekinti fő céljának. Mint a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó tulajdonos-igazgatója 1994 és 2010 között több mint kétszáz irodalmi és más különféle témájú szakkönyvet készített elő kiadásra. Jelenleg a Mundus Novus Könyvek (2011-től) ügyvezetőjeként főként afrikai (részben olasz) vonatkozású kiadványokat jelentet meg.

Számos önálló kötetet publikált, illetve tanulmánykötetet szerkesztett, bennük saját munkáival. Főbb művei többek között:

Afrikai népköltészet – egyetemes folklór. Összehasonlító műfaji vizsgálatok (ms, 1990); Az afrikai eposz típustana (ms, 1994); Afrika Magyarországon – Magyarok Afrikában. Tudománytörténeti vázlatok – 1. kötet (2017); Az afrikai népek szájhagyományai. Adalékok az Európán kívüli kultúrák szóművészetének vizsgálatához (megjelenés előtt).

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.