Visszapörgetés

Elfogytak a reakcióim.
A friss beton kéznyomaimat próbálja
feldolgozni, hogy kevésbé
legyen úrrá bennük a végtelen.
Az IP-címen túl számon tartják
szerencsémet.

A valóság
a tágulásban megtorpant, ahogy én a Szentimre utca
sarkán, mikor világgá mentem. Erről
a szeretet dologról hallottam már.
Kár, hogy másolat
ez a szimuláció. A tarkómon tekintetek.
Nincs időm megélni a saját korszakom.

Csak a pendrive eltávolítása biztonságos,
olyan akár az előre rögzített reflexek.

Búvalbélelt reggelik maradnak,
a gáztűzhelyen ott kotyog a döntésem,
a walkmanem visszapörgetném,
és ezeket a sorokat is,
de géppel írom. Ha igaz
még ez a hang.

Bovden

Ugyanazok a cukorpapírok zörögnek
színházban, vizsga közben, templomban.
Ezek a kibomló univerzumok,
a mi felnyíló nanotesteink. Ott ébredünk
a műanyagba csomagolt agyunkban
és kipréselődünk a szaturáló lepelből.
Ereinket bovdenek hálózata
huzalozza testté. A sötét
pinceévszak felé sodródunk. Nyikorog
a satu. Fékezünk,
a vérjáratokban megfeszülnek a drótok és kiszakadnak
bőrünk alól. Felspriccelik a tájat,
ahol megindul az olvadás és a lapát
nyakán elkezd roszogni a törmelék.

A párás üveg másik oldalán
homályos kis itatótükrök fényét
nyomkodja a közönség.

Könnyebb szavak

Muszáj vagy. Elfelejtettem
változni. Nem vagyok,
a helyzet magas talán, de a pillanataidat szeretem.
Nem tudom, hogy jössz-e,
vagy az ízedet, illatodat megtarthatom
magamnak.

Ott gurulok a hangod lejtésében,
hogy benned legyen a bennem.
Egyszerűen azt mondjuk: ez van
szeretlek, most még
könnyebbek a szavak.

Sietve pirítósozunk, kivakoljuk a szív falát
levisszük a szemetet,
amilyen mélyre
csak tudjuk.

Különböző hétköznapi dolgok vagyunk.

Megszokásból hoztam az érzést.
Te csak a mellékhatásokat vitted magaddal.

Hajnalkérgek

Azon a nyáron másképp kanyarodtak
a cseppek. A hajnalkérgek
izzadt szavai voltak ők.
Túl sok mindent láttak.
Túl sokszor hallottam.
Most viszont lemásztak
a vén ponyváról, és a felszisszenésemen
landoltak. A légkörhangok unokái voltak.
Nem sokat éltek.
Nem sokat kérek.

Pogó paradoxonnal

Becsaptad magad mögött az ajtót,
ott álltam a küszöbön. Ne válogass
a két szemem között, vannak
ilyen előre eldöntött feleletek.
Pogózunk a paradoxonnal.

Süvítő simogatásokban léteztél.
Elképzelem, hogy a füleink
között raboskodunk.
Kidörzsölik őket a kemény telek
haragosai. Testvéreik éretlen szagok,
akik a könnyek idejéről suttognak.
A piros csík lassan keretbe foglal,
a végére teker, és különböző
dolgokra kényszerít.

Most már tudom, hogy
hány addiktív hangjegy van
a félrecsúszó terítőben.

1991-ben született Siófokon, jelenleg Győrben él. Tanár, drámapedagógus, énekes. Publikációi a Tiszatáj, Ambroozia, Napútonline és Műút felületén jelentek meg.