Holló István festményei

Budapesten született 1966-ban.

Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Kar, Kulturális Antropológia Szakon, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán végezte,

2010-től számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be festményeit Budapesten, Salgótarjánban, Hatvanban, Esztergomban, Szentendrén, Kaposváron, Tatbányán, Siófokon, Miskolcon, Szegeden.

A művész így vall önmagáról és alkotásairól: 

„Az előző években kezdtem el szükségét érezni, hogy a közvetlen látvány expresszív ábrázolásán „túllépjek” – mondanivalóm változása miatt, már nem volt számomra kielégítő/ megfelelő ez a kifejezési mód –, ezért  megpróbáltam olyan képeket létrehozni, ill. kísérletezni kezdtem, hogy a német expresszionizmussal rokon stílusomat az absztrakt művészettel, ill. a szürrealista módszerrel kombináljam. Célom az lett, hogy egy adott expresszionista látványelvű kiindulási felületet – a megszokott tematika alapján: család, emberek, nemiség, szerelem stb., a testeket az elemi formákig egyszerűsítetten megfestve – olyan jelekkel, a hétköznapjainkban fellelhető ikonikus elemekkel, geometrikus elemekkel, formákkal, színmezőkkel kombináljam, amik összességében egy dekonstruált, absztraktnak is felfogható képfelületet, azaz textúrát alkotnak. 

Ezáltal, képeim, reményeim szerint, a művészettörténeti, festészeti stílusokon, irányzatokon túlmutató, napjaink valóságát tükröző tág, az intim mellett kortárs, egyetemes értelmezési keretet kapnak. 

Az elkészíteni tervezett festményeken a figurákat – leegyszerűsítési szándékom ellenére – valóságos személyek alapján festem meg.

A képeket nyers, kezdetleges vonalvezetéssel és élénk színeket használva festem meg. A kisgyermekek ábrázolásmódjának elemi kifejező erejét, „civilizáció előtti” őszinteségét mintául véve, a kortárs civilizációt és az általa egyre inkább elfeledett örökérvényű emberi szituációkat igyekszem megjeleníteni.   

A festékfelvitel nemcsak ecsettel, hanem hengerrel, léccel, vonalzóval, raszterhálóval, pukkasztófóliával, rongyokkal történik, ezért képeim szöges ellentétben állnak azzal, amit a mai művészeti értéknek tekintenek környezetemben. Az erős, nem mindig természetes színek, a mai trendekhez képest, elnagyoltság, a rajzi tudás konkrét megfoghatóságának mellőzése, a szigorúan vett technikai bravúr hiánya fogja jellemezni képeimet.”