Hol éltek a honfoglalás előtt a székelyek?

Üssük fel Sántha Attila Bühnagy székely szótárát találomra bármelyik szócikknél, ha ismerősen cseng fülünknek, gondolkodjunk el azon, hol hallottuk! Ha nem  a Székelyföldön élő tömbmagyarság körében, kezdjünk el gyanakodni, és lapozzunk a könyv elejére, ahol a szerző röviden bemutatja, hol is élnek vagy éltek  korábban székelyek.

A kolozsvári Kétvízköz, Kalotaszeg, Barcaság, Fogarasföld, Szászföld, a Fekete-Körös vidéke, Hajdú-Bihar megye, Hunyad megye, Déva környéke, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun-megyék, Tövishát, a Nyitrától északkeletre található Zoborvidék, Szabolcs vármegye, az Őrség, Pozsony és Moson vármegyék, de a brazíliai Boldogasszonyfalva és a Fertő-tó közeli Pándorfalu is kötődik a székelyekhez, és Moldvában sem csak csángókkal találkozunk, hanem székelyekkel is, a csinál és a csán szavak használatából ugyanis erre lehet következtetni.

Az ötezerkétszáz szót feldolgozó, komoly és hiánypótló nyelvészeti munka – amelynek első változata 2004-ben, a második, javított, bővített, újragondolt kiadása 2018-ban  jelent meg – története a kilencvenes évek közepéig nyúlik vissza. A fiatal, pályakezdő költő Münchhausen báró csodálatos versei című kötetében már székely nyelvjárásban íródott versekkel találkozunk, be is robban velük gyorsan az irodalmi köztudatba, bizarr képzettársai mellett (az ég a földdel elbeszél, levelet ír egy fa stb.) költészetének ez adja meg a sava-borsát, azt a bizonyos, sokszor emlegetett egyedi hangot, stílust, amelynek hiányában tucatirodalmat írunk, s tíz-húsz év múlva a kutya sem emlékszik az egyenverseinkre. A költőt először játékból, maga szórakoztatására, aztán egyre komolyabban foglalkoztatni kezdi a nyelv nyersanyga, össszegyűjti ezeket a szavakat, kifejezéseket, így születik meg az első kiadás. Az évek során komoly néprajzi munkákba is beleássa magát, kideríti például, hogy a vasorrú bába nem más, mint a gyermeket eltevő bábaasszony, a részfaszú bagoly pedig ennek a férfi változata.

Utánajár ugyanakkor a Babba Mária eredetének is: Szép Szűz Máriát, Boldogasszonyt, a szülő nők védelmező istenét és a Holdat jelenti. Elsősorban Csíkszéken és Gyimesekben használják. 

– Biztosan tudod azt is, ki az a Babba Mária.

– A Babba Mária a Szép Szűz Mária. Olyan ő mint a Jóisten.

– Mint a Jóisten? Talán még imádkoztok is hozzája.

– Igen, mondjuk az Üdvözletet, a Most segíts meg Máriát, és kérjük, segéljen meg a Babba Mária – olvasható a Szép Szűz Mária és a Boldogasszony jelentésének magyarázata, amelyet a szerző helyi adatközlőtől idéz.

A szülő nők védelmező istenéről az alábbit olvashatjuk:

– Mondja, Erzsi néni, amikor a menyét elvitte a mentő, imádkozott-e érte?

– Már hogyne imádkoztam volna!

– Kihez imádkozott?

– Babba Máriát kértem, hogy szerencsésen szabadítsa meg.

– A Babba Máriát? Nem a Szép Szűz Máriát?

– Én kértem a Szép Szűz Máriát is, a Jóistent is, hogy szerencsésen szabadítsa meg.

– Ki az a Babba Mária, hogy őt külön is kérte?

– A Babba Mária, hát az a Jóisten.

A Holdról pedig a következőket:

–  Kicsi  korunkban nem is tudtuk, hogy a Holdat Holdnak hívják. Az a Babba Mária volt.

–   Édesapám, Csilip Péter nem is nevezte a Hódat másképpen, csak Babba Máriának. Feléje fordulva imádkozott este, reggel pedig a felkelő nap felé. Mindig keletre fordulva imádkozott .

A kiragadott példák szemléltetik, a Bühnagy székely szótár  műfaját tekintve túlmutat a száraz, nem esti olvasmányként használatos szótárakon, a kifejezéseket, szóbokrokat, fogalmakat számos kisebb történet, szemléletes, néhol pikáns leírás, frappáns humor tarkítja. Miközben keresgélünk, vagy csak találomra belelapozunk, azt szomorú tanulságot is le kell vonnunk, már nem értünk nagyon sok mindent, beszippantott a televízió egyennyelve, elfelejtettük, vagy már túlságosan ómódinak tartjuk a nagyszüleink által még előszeretettel használt fogalmakat.

A szavak eredete bevezet bennünket a huszonegyedik században is önálló néptudattal rendelkező székely nép történetébe, egész korai időszakig, az V–IX. századig. A nyelvészeti mű segítségével a magyar nyelvet s annak működését is sokkal jobban átlátjuk. Számtalan magyar szó eredete a székely nyelvjárásból tudható meg, a gyökerek ide vezetnek vissza, a nyelvi emlékezet erős, megtartotta ezeket a jelentésmezőket. Ilyen a gac (gazos hely, veszekedő, civakodó, házsártos, szigorú, kegyetlen, harapós, rugós állat) vagy a pet (a kisgyermek hímvesszeje) szó, amely a pötty és pöcs, na meg pöttömnyi szavak családjába tartozik.

A székelyek őstörténete sokunkat foglalkoztat, többféle, gyakran egymásnak ellentmondó elmélet létezik erre vonatkozóan.

A szótár bevezetőjében a szerző hivatkozik Benkő Lorándnak a népcsoport korai történetével kapcsolatos elméletére,  miszerint a székelység délszláv eredetű, és a magyar nyelvterület délnyugati határvidékén éltek Erdélybe településük előtt, a szláv átvételek elsősorban szlovén, szerb-horvát és kisebb mértékben szlovák eredetű szavak. A nyelvész következtetéseit etimológiai szótárak is átveszik, hivatkoznak rá, biztos tényként kezelve.

A kulyak szavunk eredete azonban megcáfolja ezt az elméletet, kiderül, a keleti szláv hatás sokkal erőteljesebb a székely nyelvben, ami arra utal, hogy hosszabb időt tölthettünk ezzel a népcsoporttal  együtt. Az etimológiai szótárak a kulyak szó kapcsán tévesen következtetnek arra, hogy román közvetítéssel került a nyelvünkbe. Más ilyen szavak a harisnya, a lok, a radina, a tál, a talabor és zseréb,  és valószínűsíthető, hogy a bálerka, a batyó, batyóka, a buják, a cárina, a cibere, a kaláka, kosornya, karinca, mándruc, nádra, náprátyi, nyemák, plátka, parapács, szemerke, szemerkefenyő, zuvat is ruszin gyökerű. A famunkálással kapcsolatos szláv szavak: brák, brákfa, cseter, cseterfa, dránica is ruszin eredetűek lehettek, hiszen az oroszok, ukránok foglalkoztak ezzel a munkával, akárcsak ma a székelyek.

A honfoglalás előtti idők székelységtörténetét kutatóknak érdemes vizsgálódniuk az ótörök eredetű tájszavaink körül. A szótár jelzőjét viselő büh, odor, a bütü, az iker, a jád, az olló vagy az üvecs is ótörök eredetű. A bolgár-törökökkel valószínűleg huzamosabb időt „töltünk” együtt.

Számomra legizgalmasabb részei a szótárnak az apróbb, humoros történetek egy-egy szó magyarázataként. A prózát kedvelő olvasóknak olyan, mintha egy élvezetes történelmi nagyregényt olvasnának, amelyet Ádám Gyula és Fodor István témához illő, igen impozáns fotói illusztrálnak. Életszagú, csavaros eszű, csipkelődő humorral tűzdelt szótárt én még nem vettem kezembe, a komoly nyelvészeti munka ezáltal úgy fogadható be, mint egy szórakoztató szépirodalmi mű, amely bármilyen nagy búbánatról képes az olvasó figyelmét elterelni.

Hadd idézzek két rövid, szemléletes példát. Nézzük először az azsagra ül kifejezést, amely Csík környékéről származtatható, jelentése: indulatba jön, olyan lesz, mint a boszorkány.

„Nahát, kedves komám, én jól megjártam az asszonnal, mióta itt kettesben kirúgtunk a hámból s részegen vetődtem haza. Akkor azsagra ült, egy álló napig szekírozott, mosta fejemet. Osztán eccere szava veszett, farhámba ült, s már vagy harmadnapja harapofogóval se lehet belőle kihúzni a szót.”

A buftit, ami neheztelő, duzzogó embert jelent, és szülőhelyemem, Gyergyó környékén előszeretettel használják, akárcsak a vargányagombát jelentő hiripet, amiről gimnazista koromban, amikor elkerültem idegen városba, azt hittem, egészen másfajta gombafaj, s roppant idegesített, hogy hangzásban még a vezetéknevemmel is rokonságban van. A következőket írja a szótár a Dálnoki szójegyzékre hivatkozva Dakti Szabolcs Budapest, Budapest, te csodás című írásából idézve, amely a Hargita Népében jelent meg 2001 áprilisában:

„Igen én lenni uszlánder, hogy a fene egye meg, végső soron annyiban különbözöm, hogy legalább értem is ha néha szidnak es kutyaisteniket, jő ki belőlem a székely, s mét es előbb való a bufti hivatalnoka. Ejsze, én tehetek róla, hogy dib-dáb uraknak annyak idején fájt a segge, hogy a határ melyik ódalára keveredtek, bezzeg a füttő mellől lehet galatyolni a viharba lévőknek, na elég a góbéskodásból, me rögvest meggyámbászom a cseplesz Lít, akinek úgy reszketett a horgosina, hogy majd belciterázott a gatyájába.”

A megrögzött verskedvelők és költészetet művelők kedvenc olvasmánya is lehet a Bühnagy székely szótár, kiváló ihletforrást jelenthet az öreghomály,büszkürtő, bütürmec kasmatol, az azsagonjáró, büvölködik, búzaír, kujakmarci, nyárinyihogó, kanbagoly, hónajgyurka, hópili vagy a himesség.   

Aki nem ismeri a példaként kiragadott szavak jelentését, ne legyen olyan, mint Muszka Sándor A lusta dög című könyvének főhőse, igyekezzen a könyvesbótba, s vegye meg izibe, amíg még a készlet tart, székely termék, a pilenkézős, öreghomályos időkben nem lesz búvalbélelt, az eccer biztos.