Ugrás a tartalomra

 

Janus Pannonius díjazott utódai, 2018

Átadták az idei Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, valamint a műfordítóknak – egy magyar és egy külföldi alkotónak – járó elismeréseket. Yang Lian kínai és Clive Wilmer angol költő akár találkozhattak is volna korábban Londonban, emelte ki Szőcs Géza, ám erre most Magyarországon adódott alkalmuk. – Összeállításunk a pécsi és a budapesti eseményekről, gazdag képanyaggal.

„A költészet egy és egyetlen anyanyelvünk”

Yang Lian kínai költő Berlinben él, Bernben született, Pekingben nőtt fel, élt Ausztráliában, Új-Zélandon, Londonban… 2018-ben ő a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíj kitüntetettje, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szeptember 15-én Pécsett, Csontváry Kosztka Tivadar festményeinek kulisszái között. – A pécsi eseménysorozaton Balogh Robert vett részt és tudósított.

 

A Janus Pannonius Költészeti Díj átadásának napja a hagyományok szerint Janus Pannonius sírjának koszorúzásával indult a Pécsi Székesegyház altemplomában, családias hangulatban – talán húszan érkeztek Budapestről, s tíznél kevesebben voltak jelen Pécsről. Nehéz mit kezdeni azzal a magyar művelődéstörténetben, hogy Janus Pannoniusnak van sírja. Hol van Balassié? Csokonaié? Kell-e sír egy költőnek? Pannóniai János sírja úgy került elő még 1991-ben, hogy az altemplom fűtésének felújításához gödröt ástak. Aztán sokáig vizsgálták a személyt, akinek földi maradványait megtalálták, mire 2008-ban újra eltemették. Az arcát is rekonstruálták, s igazolódott, hogy Andrea Mantegna valóban őt festette le. Mennyire eleven az emlékezet! Mit számít az a több mint hatszáz év…

A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza alapította 2012-ben, a díjjal ötvenezer euró jár, egy oklevél, egy eozin Janus Pannonius-szobor, és az átadást több napos ünnepségsorozat kíséri, szerte az országban. Az elismerést idén Yang Lian, a többnyire Angliában élő kínai költő vehette át a pécsi Janus Pannonius Múzeum Csontváry Gyűjteményében.

Fekete Péter államtitkár köszöntője

„Yang Liannak sikerült a klasszikus kínai versformákat a nyugati avantgárd kifejezésekkel összefűzni” – hangzott el Tomaso Kemény itáliai magyar költő laudációjában. Megtudtuk továbbá, hogy Yang Lian a Tienanmen téri tüntetéseken való részvétele miatt száműzetésbe kényszerült. A költő 1955-ben született – sokkal fiatalabbnak látszik azonban. Neve szorosan összekapcsolódik a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lép fel a szólásszabadság korlátozása ellen. Nem kerüli meg a politizálást, állandó témái világirodalmi, politikai és művészeti kérdések. Egyik legismertebb munkája az önéletrajziThe Narrative Poem (Elbeszélő költemény). Vers- és prózakötetei mellett egy esszéválogatást is publikált, műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarra eddig még nem – illetve a Janus Pannonius-díj mellé most elkészült egy magyar nyelvű kötet. A Csontváry Múzeumban Szőcs Géza hangsúlyozta, hogy az eddigi díjazottak közül egyik alkotó világa sem áll olyan közel Csontváry Kosztka Tivadaréhoz, mint Yang Liané, „hiszen az érzelmeken és fantázián átszőtt szublimált valóság jelenik meg mindkettőjük művészetében”.

Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntője után az ünnepelt, Yang Lian is szót kapott, amit már mindenki nagyon várt. Természetesen megköszönte a díjat, és gyönyörűen érvelt angolul. A hangja különösen megfogott – addig úgy tűnt, nem tökéletes a hangosítás, ám amikor Lian megszólalt, kellemesen megtöltötte a termet, zengett-búgott az orgánuma. A költő kifejtette, hogy Kína és Európa is gyorsan változó, mozgó világban létezik, amelyben szükség van a becsületre, majd azt hangsúlyozta, hogy versei „a legnagyobb lélekkel, lelkesedéssel és becsülettel íródnak”. A verseink tartalma és mélysége köt össze bennünket – jegyezte meg a költő, arra is kitérve, hogy a költészet ma a kísérleti poétika korszakát éli. Megfogalmazása szerint „a költészet a tengerfenéken fekszik, ahonnan sötéten és szenvtelenül vizsgálja a felettünk zajló viharok világát”.

A pécsi díjátvétel pillanata Szőcs Géza, Tomaso Kemény, Fekete Péter és Dorin Tudoran társaságában

Yang Lian a díjról is szót ejtett, az elismerést úgy jellemezte, mint ami „megszilárdítja a költészettel és az élettel szembeni kötelezettségeit, túllép a földrajzon és a kultúrán, hiszen a költészet egy és egyetlen anyanyelvünk”.  Beszédét követően a szerző felolvasta Pillangó – Berlin című versét. Ekkor hallhattuk először anyanyelvén beszélni. Vagy inkább előadni. Magam mindig is szerettem olyan nyelven verseket hallgatni, amelyeket alapvetően nem értek. Yang Lian remek előadó, szenvedélyesen, színesen olvas fel. A termet átjárta a hangja, a megszólalás nyugalma, méltósága és a sajátos mandarin nyelv. Yang Lian emellett külsőleg a romantikus költőt jeleníti meg – egzotikus külseje adottság, hosszú haját meg-megrázta, beletúrt, műveltségében is éppúgy elvegyült a Kelet–Nyugat kultúrája, mint a viselkedésében, rejlik benne valami ősi, kortalanul sámánisztikus és modern is. Ahogy hallgattuk, felrémlett, amit a kínai nyelvről tanultam, hogy alapvetően egyszótagú szavakból áll, s hogy a legfontosabb a tónus. Karátson Gábor Tao te king-órái elevenedtek fel bennem, ahogy a költő jellegzetes, cipőfűzővel összekötött hajjal magyarázott a kínai írásjegyekről, a nyelvről, a tonalitásról: magas szinttartó, magas emelkedő, eső-emelkedő, eső… És mennyi tónust lehetett hallani Yang Lian előadásában is: a mondatok intonációjában megkülönböztethettük a nagyobb egységeket, emelkedő szakaszt, ereszkedőt… Az egész vers dallamvonulata a szótagok tónusával együtt felülemelkedő dallamkontúrt adott. Eközben a költő szólt Berlinről, Nabokovról, pillangókról és költészetről. Eleven költészetről.

Yang Lian előadása után magyarul is elhangzott a Pillangó – Berlin című vers, Turczi Istvánolvasta fel. Egészen másképp interpretálta a szöveget, hallhattuk őt párszor régebben a Bartók Rádióban, ott beszélt így. Komolyan, értelmezve, szikáran szólalt meg ugyanaz a vers. Mennyire más a magyar nyelv! Hajlékony, ragozó, az első szótagra esik a hangsúlyok zöme, és ezernyi lehetőséget kínálnak a gyönyörű magánhangzó-harmóniák. A magánhangzók hosszúsága független attól, hogy a hangsúly hová esik, és ez tökéletesen alkalmassá teszi nyelvünket az antik időmértékes verselés alkalmazására – és szinte mindenre. Ezzel szemben a kínai szövegben – ráadásul a költő előadásában – a nyelv a gondolatritmust támogatta meg.  

A nagydíjas költő Turczi Istvánnal, valamint tolmácsával

Az ünneplés kevésbé izgalmas perceiben rákerestem a telefonomon arra, mit írnak Yang Lianról. A The Narrative Poem című kötet háromezer példányát kínai tisztviselők visszavették és elpusztították. „A költészet az egyetlen anyanyelvünk” – mondja Yang Lian. Allen Ginsbergtől is találok róla értékelő mondatot, ő is a kínai és világirodalmi hagyományok ötvözőjeként látja Yang Liant, de a kényszerített közösségi inspiráció helyett az egyénire teszi a hangsúlyt. Yang Liant markánsan megkülönbözteti más költőktől az élet fájdalmának egyéni ábrázolása.

Ahogy szerezni tudtam egy példányt a díjazott frissen kiadott, magyar nyelvű válogatáskötetéből, nekiveselkedtem a parkban. Valóban rendkívül gazdag költői képzelőerő tárul fel belőle. Ahol megdermed a tenger – ez a magyar válogatott kötet(ke) címe. Nagyalakú, mint egy folyóirat, de csak egy bő félórai versadaggal. Ahogy olvasom a címadó szöveget, bevillan Arthur Rimbaud Részeg hajója. Egészen más így olvasni, hogy ott látom, s tudom, egy száműzetésben lévő költő írja ezt a hol rilkei mélységeben kavargó, hol barokkosan pompázó, hol Tang-kori költők világát megidéző, máskor a taoista semmit citáló világot/szöveget. Yang Lian az ünnepség alatt többször visszatért arra, hogy a nyelvben él. Ott gyökerezik. És hogy a világ mennyire dinamikus, gyorsan változik. Amikor alkalmam volt, megkérdeztem tőle, mit keres Berlinben, Londonban, a nyüzsgésben hol talál nyugalmat. A válasza lényegi része egy mosoly volt. És egy szó: a verseimben.

Az ünnepeltet köszöntő gálaestet a pécsi Kodály Központban rendezték. Bár délután kezdődött, erősen belenyúlt az estébe. A bő félház oka nem a magas jegyár lehetett (hiszen bárki számára ingyenesen látogatható program volt), hanem hogy egy időben zajlott a Pécsi Nemzetközi Balettfesztivál, és hétvége lévén egy Pécs léptékű egyetemi város rendszerint kiürül.

Bogányi Gergely kezdett Boros Misivel. Illetve Boros Mihállyal. A tizenegy évesen, tehetségkutatón feltűnt egykori kisfiú mára kamasszá érett. Tanárával, Bogányi Gergellyel közösen Schubert-négykezest és Csajkovszkij Diótörőjének négykezes változatát adták elő, hogyan máshogyan, mint magas színvonalon. Mindkettejük stílusát jellemzik az egyéni vonások, Bogányinál néha túlburjánzott az egyénítés, Boros Mihályból elő-előbújt egy-egy sajátos megoldás. A Bogányi féle-zongora egy klasszikus versenyzongora mellett hivalkodónak hatott, de a hangja sokszor inkább bántóbbnak tűnt, mintha egy tompára és csörömpölőre preparált hangszert állítottak volna egy „konzervatív”, régi típusú mellé. Lehet, hogy kifejezetten erre a zongorára kellene darabokat írni.

Valószínűleg többen is voltunk a teremben, akik Csaba Pétert karmesterként ismertük, de most hegedűművészként lépett fel. Gulyás Márta zongorakíséretével Dvořákot és Bartókot adott elő. Dvořák romantikus darabjaiban inkább csak az intonáció volt lenyűgöző és a technikai tudás, de Bartók magyar népdalfeldolgozásai ilyen szépen talán még sosem szólaltak meg. Nehezen felmérhető, hogy egy magyar kultúrát kevéssé ismerőnek mit jelenthetett az élmény, de az biztos, hogy egy ilyen akusztikájú térben, mint a Kodály Központ, ahol egy színpadi félig elfojtott szisszenést is meg lehet hallani, teljes pompájában zengett a hegedű hangja. Csaba Péter annyira szuggesztíven és érzelemgazdagon muzsikált, hogy nem lehetett elkalandozni egy pillanatra sem. Újra és újra megmutatkozik, hogy Bartók világszínvonalú zeneszerzőnk, s hogy mennyire bátran nyúlt a népdalokhoz.

A zenei produkciókat követő pódiumbeszélgetést malőrök terhelték. Nem azok mentek fel a színpadra, akiket kihirdettek, s nem akkor, amikor bejelentették. Ezen a színvonalon nem megengedhető egy-egy semmibe elillanó ötperc. És a színpadon angolul folyó beszélgetés – tolmács nélkül – meghökkentette a zömében nyugdíjas közönséget. Yang Lian nemzetközi közeghez szokott, s esszéisztikus gondolatfutamait a közönség nagy része egyáltalán nem követhette. A helyzetet negyedóra után Turczi István mentette meg: felment a színpadra és fordított, összefoglalt, irányított.

A beszélgetés után Cakó Ferenc élő performansza, azaz homokanimációja következett Yang Lian verseire. A kissé monoton hangon előadó színésznő – a műsorfüzetben nem szerepelt a neve – mögött az írásvetítő projektorán megelevenedtek az vizuális asszociációk, és kifogástalanul működött a cakói varázs.

A szünetben a költő dedikált. Jól illett hozzá és a Yang Lian-jelenséghez, hogy nem ült le sehová, állva rajzolt szép, kalligrafikus írásával. Közvetlen volt, természetes és emberi.

A gála második részében Keller András a Concerto Budapesttel egy szinte ismeretlen Vivaldi-darabot vezetett elő – a D-dúr (Padovai Szent Antal) hegedűversenyt – és tökéletes technikai tudással szólaltatták meg a zenetörténetileg nem túl jelentős, bár Vivaldi vivaldiságát prezentáló darabot. Majd az őket követő Turandot-részletekkel (a kínai díjazott tiszteletére került be a műsorba az opera) Kele Brigitta szopránénekesnő fényes hangja hatalmas tapsot kapott – megérdemelten.

A közönség teherbírásán érződött (el-elszöktek a nézők), hogy túl hosszúra nyúlt a gála. Amikor a Székelyfonóból bejelentették az El kéne indulni című dalt, nem csak én mosolyodtam el. Kevésbé volt érthető, mit keresett a Mosoly országa németül a színpadon, a Bánk bánból a Bordal már jó választás volt.

A magyar résztvevőknek egy valamiben biztosan maradt hiányérzete az aznap több mint kétszáz percen át zajló, Janus Pannoniusról elnevezett költészeti díj átadási ünnepségsorozatán, még ha gazdag volt is a műsor. Sem a koszorúzáskor a sírjánál, sem a díjazottnak rendezett gálán egyetlen vers sem hangzott el a névadótól. Sem egy kis mandulafácskázás, sem egy kis pajzánság, vagy ami inkább illett volna Yang Lianhoz, aMikor a táborban megbetegedett című vers. Ennyi hiányzott…

 Szöveg és pécsi fotók: Balogh Robert

 

A szőlőből fakadó ízletes bor

A pécsi eseménysorozatot a fővárosi gálaest követte, itt került sor a Janus Pannonius műfordítói díjak átadására is. A Budapest Music Center impozáns és méretében, akusztikájában is tökéletes helyszínként szolgált a gazdag zenei műsorhoz, amelyben mintegy színesítő elemként ismerhettük meg a nagydíjas kínai költőt, valamint a műfordítói elismerésben részesülő alkotókat. – Laik Eszter beszámolója az eseményről.

 

Miután Szőcs Géza üdvözölte a fővendéget és feleségét, illetve a díjak várományosait,Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szólt az érintettekhez és a közönséghez. „A költészet olyan, mint a víz: arra folyik, amerre utat tör magának, de arra is, amerre csatornázzák” – emelte ki a politikus. Ilyen a Janus Pannonius Díj is – folytatta –, általa áramolhat a világirodalom legjobbjainak életműve, és e folyam forrásvidékénél igazi kiválóságokat találunk. „A lélegzetem is elállt, kik kapták meg eddig ezt a kitüntetést” – fejezte ki elismerését Fekete Péter, és felsorolta az eddigi évek nagydíjasait a világ minden tájáról. A politikus kiemelte azt is, kiknek az érdeme e díjnak a létrejötte: pár ember kezdeményezőkészségét, valamint a rangos nemzetközi zsűri munkáját dicséri. Ők azok, akik becsatornázzák a magyar költészetbe a nemzetközi líra legértékesebb életműveit. Közhely, hogy a magyar irodalom a világ élvonalában foglal helyett, csak senki nem tudja elolvasni – jegyezte meg mosolyogva az államtitkár. E díjnak köszönhetően azonban Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerül – itt történik nálunk a világirodalom, és immár megmarad az új csatorna, amelyben friss víz és ihlet csörgedezik.

Yang Lian világpolgárként három kontinensen él, és sosem menekült el a kényes témák elől – emlékeztetett Fekete Péter. Mellébeszélés nélkül, szimbólumokban ragadja meg tárgyát, legyen szó akár történelemről, akár pillangókról. A szólásszabadság és az emberi jogok bátor hirdetője. Búcsúzóul Fekete Péter a költő Egy napraforgómag tagadása című verséből idézett egy sort: „Ne hagyjuk a verset rideg és halálos csendben szépségbe süllyedni.” Az államtitkár végül angolul is köszöntötte a vendégeket, és azt kérte, vigyék a nagyvilágba üdvözletünket, mosolyunkat, legyenek Magyarország nagykövetei. 

A PEN Club ezekkel az igényes kiadású kötetekkel gondoskodik a kultúracseréről

A műsorvezető Szilasi Alex – maga is zeneművész – Csaba Pétert konferálta fel, akit Szőcs Géza mutatott be a jelenlevőknek. Szőcs kolozsváriként földije a muzsikusnak, aki negyven éve tűnt fel hegedűművészként. Vele is az történt, mint sok szólistával – mondta a PEN Club elnöke –, hogy karmester lett. Számos nemzetközi díjat, így francia becsületrendet is kapott, csak Magyarországon nem ismerték még el – célzott reményére Szőcs az államtitkár felé fordulva. A közönségnek pedig abban az ünnepi élményben lehetett része, hogy hegedülni hallotta a kiváló művészt, aki nagyon régen adott elő hangszerén. Csaba Péter maga is elismerte, hogy e különleges alkalomból vállalta a fellépést. A pécsi műsorhoz hasonlóan itt is megmutatkozott virtuozitása, zongorán Gulyás Márta kísérte, és kettősük pompás hangzása töltötte be a BMC koncerttermét Dvořak és Bartók műveivel.

Egy különleges zenei produkció követte a hegedű–zongora duót. Szőcs Géza és Szilasi Alex Balogh Mátét szólította a színpadra, a fiatal komponista ugyanis a Ji King két versére alkotott egy kínai hangzásvilágú zeneművet. Balogh Máté a Ji Kingről szólva elmondta: a népi szövegek Konfuciusz korában keletkeztek, és magyarul a hatvanas években jelent meg egy válogatás belőlük. A művész akkor találkozott az eredeti szövegekkel, amikor Kínában töltötte ösztöndíjas idejét, s ekkor kérték fel vendéglátói, hogy komponáljon egy művet a versekre. Balogh Máté a magyar válogatás első két művét választotta ki, melyet Weöres Sándor és Károlyi Amy fordítottak. Ám egy kis meglepetést is hordozott a produkció: a dalok ugyanis kínaiul szólaltak meg Molnár Anna előadásában, az éneket Nevelő János kísérte fadobokon. Rögtön a Távol-Keletre röpített bennünket a – magyar fülnek – egzotikus hangzásvilág és szöveg, csakugyan varázslatos volt. 

A Ji Kingre komponált dal Molnár Anna és Nevelő János előadásában

Európába térhettünk vissza Vivaldi Padovai Szent Antal tiszteletére írott D-dúr hegedűversenyével, amely már Pécsett is elhangzott. Szőcs Géza a zenedarab történetéről elmondta: 1710-ben helyezték el Szent Antal ereklyéit a padovai katedrálisban, Vivaldi erre az alkalomra komponálta művét, amely hosszú ideig lappangott. Tavaly állították fel Janus Pannonius szobrát Padovában, akkor került elő a mű. A BMC-ben, akárcsak Pécsett, Keller András adta elő a darabot a Budapest Concertóval. A neves zeneművész elmondta, a mű nincs teljesen leírva, a hiányokat ő maga töltötte ki, és kissé meg is variálta. Mint megtudtuk, a Londonban tanító Kellert előző nap tüntették ki a Bartók Béláról elnevezett International Chair díjjal.

A produkció után került sor rá, hogy megismerjük Yang Liant, aki szeptember 10-e óta tartózkodik Magyarországon, és 17-én repül tovább Londonba vagy Berlinbe, állandó városai egyikébe. Szőcs Géza arról kérdezte, milyen élmények érték nálunk, milyen képekkel távozik. „Kulturálisan hatalmas élmény volt – felelte a költő, aki szívesen használ beszédes és eleven hasonlatokat gondolatai érzékeltetésére. Mindjárt azzal kezdte, hogy ha az életünk a földből kikelő szőlő, akkor a versek a szőlőből kipréselt legfinomabb bor. „Az elmúlt napokban Magyarországon nagyon sok finom bort kóstoltunk” – mondta nevetve Yang Lian, hozzátéve, hogy átvitt értelemben beszél, de persze szó szerint is értette. Ha az ember saját maga tapasztalja meg egy kultúra nagyságát, csak akkor tudja megítélni, mekkora helyet foglal el a világban – hangsúlyozta. Ránézve a Janus Pannonius Díj tablójára, olyan költőket látunk, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek. A kultúrák messiásai, terjesztői is – mondta. Yang Lian óriási kitüntetésnek nevezte az elismerést, nemcsak magyar, de nemzetközi viszonylatban is. Majd megosztotta a közönséggel, hogy gyermekkorában rengeteg Bartók-zenét hallgatott Kínában, s az, hogy most Bartók szülőföldjén hallgathatja, külön ajándék. Yang Lian úgy fogalmazott: a műsor a Ji King és Bartók összekapcsolásával az egyetemes kultúra háromezer éves vérvonalát húzta meg. A költő ezek után a Ji King zeneművet komponáló Balogh Máténak dedikálta és adta át magyar nyelvű kötetét. 

Dedikáció Balogh Máténak

Szó esett az előző nap lezajlott Nemzeti Vágtáról is, amelyen részt vett a kínai vendég, és nagy örömének adott hangot hogy épp egy kínai versenyző nyerte meg a versenyt. Egyébként a „horse sprint” szót csak most tanulta meg, ismerte be nevetve a mindig jókedvű Lian. Elmesélte: nagyanyja mongol származású, vagyis köztudottan lóra termet nép szülöttje, így ő most lelkesen élte át a lóverseny izgalmát, a gyönyörű technikát. „Mi, mai költők próbálunk rövidtávfutással maratont futni – fogalmazott. – Minden egyes sorunk maga a dinamizmus, egész életünk egy maraton. A könyvet elolvasva mindenki alkosson véleményt, hogy én le tudom-e futni a távot. Attila utódjainak joga van ezt minősíteni” – fogalmazta meg búcsúzóul a kínai alkotó. 

Beszélgetés a nagydíjas alkotóval: Szőcs Géza, Yang Lian és tolmácsa, Szilasi Alex

Az első rész zárófelvonása egy meglepetés-produkció volt: Vajda Marcell tizenhét éves zongoraművész kínaiul köszöntötte Yang Liant és fejezte ki boldogságát, hogy itt lehet. A különleges tehetségek osztályában, Budapesten tanuló ifjú zongorista egy Liszt-művet hozott ajándékba a költőnek, a Mefisztó-keringőt. Túlzás nélkül állítható, hogy Vajda Marcell játéka felrobbantotta a termet, és kétségkívül a gálaest magasan kiemelkedő csúcspontja volt. A kotta nélkül, lenyűgöző dinamizmussal játszó fiatal eggyé vált a zenével és a zongorával, szinte más dimenzióba helyezte a pillanatot a közönség számára.

A gálaest második részében került sor a műfordítói díjak átadására. Szőcs Géza elsőkéntClive Wilmer angol költő jóbarátját és munkatársát, Gömöri Györgyöt köszöntötte. Gömörinek nemcsak a magyar költészet nemzetközi áramába való bevezetésében vannak elévülhetetlen érdemei, de Békássy Ferenc visszahozatalában is – hangsúlyozta a PEN Club elnöke. Clive Wilmert, a műfordítói díj egyik jutalmazottját – a más nyelvre magyart átültető költőt – Gömöri György méltatta. Wilmer cambridge-i egyetemi tanár, s közel öt évtizede dolgoznak Gömörivel társfordítóként. Kiváló fordításaiért 1988-ban vehetett át emlékérmet a PEN Clubtól. S bár magyarul nem beszél, Gömöri nyersfordításai alapján dolgozik, rendkívüli vershallása és páratlan szókincse révén keze alatt hiteles angol nyelvű versek születnek a magyar alkotásokból. 2005-ben Pro Cultura Hungarica díjban részesült, nem sokkal később Artisjus különdíjban. Több mint húsz magyar költőt – köztük Pilinszkyt, az Angliában különösen népszerű Radnótit és Petrit – szólaltatott már meg anyanyelvén. 

Gömöri György és (balról) Dorin Tudoran

Saját költészete a klasszicizmuson alapuló későmodernséget képviseli – folytatta barátja és kollégája a méltatást. Végtelen változatok című, magyar nyelvű kötete Szabó T. Anna és Gömöri György fordításában jelent meg néhány éve Szegeden. Clive Wilmer John Ruskin jeles szakértője. Több európai nyelven, legjobban olaszul beszél. Tanított Páduában és Velencében. Már nyomdakész egy Gömörivel közös fordításkötetük: kilenc magyar költő 71 verse, Dsidától napjainkig. Clive Wilmer köszönetképp elmondta: hatalmas megtiszteltetés e díjat átvenni és háláját fejezte ki Gömöri Györgynek a közel fél évszázados együttműködést. A fordítás legnagyobb értéke – fogalmazta meg az angol lírikus –, hogy kiterjeszti a saját nyelv hatókörét. Clive Wilmer megköszönte a magyar költőknek, a Magyar Pen Clubnak és a közönségnek is az elismerést. Szőcs Géza elmondta: a díjazott átvehet egy diplomát, egy dísztollat, egy ezüst érmét Janus Pannonius képmásával, és egy üveg bort a villányi borvidékről. Gömöri György hasonlóképp átvehette a tollat, az érmét és a bort. 

Clive Wilmer, aki Londonból érkezett Budapestre

Az est másik díjazottja – az idegen nyelvből magyarra átültető alkotó – Pál Ferenc volt. A kiváló portugál fordítót Farkas Wellmann Endre méltatta. A népszerű és nagy újlatin nyelvekhez képest jóval kevesebb figyelem irányul a portugál irodalomra – kezdte Farkas Wellman laudációját –, s hogy ezt az aránytalanságot sikerült csökkenteni, Pál Ferenc érdeme. Az alkotó nagy hozzáértéssel segít eligazodni ebben a gazdag szövegvilágban, s bár legtöbben José Saramago tolmácsolójaként ismerik, de emellett az újbrazil líra kiemelkedő fordítója is. Az ő fordítói és szerkesztői munkájának eredménye a tavaly Janus Pannonius Költészeti Díjjal jutalmazott Augusto Campos első magyar nyelvű kötetének megjelenése is. Nem titok: már készül Fernando Pessoa válogatott verseinek magyar nyelvű kiadása, melyben Pál Ferenc elmélyíti és kiegészíti az eddig ismert képet a legnagyobb portugál költőről. Reméljük, hogy a díj ösztönözni fogja e jelentős munka elkészültét – zárta szavait Farkas Wellmann Endre.

Pál Ferenc azzal kezdte köszönetét: mióta Balassi és a testőrírók elkezdték a fordítás tevékenységét, azóta ez egyfajta hazafias kötelesség. Hiszen a fordításnak köszönhetően „csinosodik a nemzet” és építjük a kultúrát. „Nekem nagy szerencsém van, mert alkalmam nyílt egy másik elnyomott és kis nép kultúráját, a portugál irodalmat megismertetnem” – fogalmazott az alkotó. Búcsúzóul kitért arra a bizonyos kötetre, amelyet Farkas Wellmann Endre is emlegetett, és megnyugtatta a közönséget: már le is tette a szerkesztő asztalára a Pessoa-kötet kéziratát. „Remélem, ez az elismerés glóriával övezi majd Pessoa fejét” – fogalmazta meg búcsúzóul Pál Ferenc. 

A portugál irodalom kiváló fordítója, Pál Ferenc

Az este további részében a Pécsett részben már elhangzott zenei program következett, ám ahogy az igazán nagy előadók és művek esetében ez lenni szokott: a művészek ez alkalommal is új hangzással töltötték fel a remekműveket, és bizonyították, hogy minden egyes előadás új produkció, új élmény. Sok zenemű, így a Turandot- vagy A mosoly országa-részletek kínai vonatkozásuk miatt kerültek be a programba. Rost AndreaKiss B. Attila és Molnár Levente operaénekesek fellépései megunhatatlanok, Pfeiffer Gyulazongorajátékával tökéletes összhangban szólaltak meg. A záróprodukció, Bogányi Gergelyés Boros Misi kettőse, melynek során a Diótörő Szvit részleteit adták elő, a tőlük megszokott magas színvonalon szólalt meg, és méltóképpen koronázta meg a 2018-as Janus Pannonius díjak átadási ünnepségsorozatát.

 

Szöveg és budapesti fotók: Laik Eszter

További képek a galériában!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.