Filip Tamás

Az Igazság utca túloldalán

2019. február. 18. - 15:04

Kék korszak

Az avignoni kisasszonyok kikönyökölnek
egy vonat rózsaablakán. Meztelenek, de
álarc mögül kiáltják: „Hordár!” –
pedig csomagok nélkül utaznak, és
eszükben sincs, hogy leszálljanak,
oly messze még Barcelona.

Ott bezzeg nem fognak kiabálni!
Csöndesen lépdelnek a sötét
utcákon haza, a vörös, máskor oly
lármás házba, mely most sóhajok
és szuszogás nélkül alszik magában.

Lobog kétségbeesve

A mozdony kazánja oltár, ahol
a pap rohanássá változtatja át
a föld méhéből vájt szenet
és vén források vizét,
miközben a gőz és a füst
összezilálja az ég haját.

A sípszó után, alighogy
megmoccan a zsúfolt szerelvény,
annyi fehér zsebkendő
emelkedik és fog kétségbeesett
lobogásba, hogy az indulók
már nem is látják az integetők arcát.

Kék

A vasalónők kékek, a mosónők
még kékebbek, de a legkékebbek
az Avantgare de l’Estre
nyílként befutó szerelvények.
Mintha az űrből jönne mind,
ragyognak, akár az ég
gyönyörűséges meteorjai.
És igen, a büfé kocsit
az Űrutasellátó üzemelteti.

A zebrán át

Az Igazság utca túloldalán
valaki hevesen integet nekem,
pedig épp rajtam a láthatatlanná
tevő köpeny. Ahogy a zebrán át
futok hozzá, kit nem ismerek,
eszembe jut, hogy vigyáznom kell,
egyetlen autót se üssek el.