Közöny

Buddha akartam lenni, és meg akartam
menteni a világot.

Kietlen közönnyel forog a mennybolt, és
hordalékot is hoz bőven.
Vas és gyémánt hull időnként az égből.
Az istenek is forognak fenn, a távoli űrállomáson,
nevetnek, és szánakoznak rajtunk létrehozóink,
szükség esetén állítanak életünkön és génjeinken.
Halhatatlanságuk és tudásuk emeli őket fölénk,
de saját testükből és szellemükből gyúrtak minket,
halandó másolatukat.
Régebben még leszálltak közénk, de már nem
jönnek, mert elvetettük a sulykot.
Magunkkal végzünk, vagy ők törölnek el, ki tudja?
Az istenek közönnyel hullatták vas és
gyémánt  könnyeik,
arcukon termőre fordult az idő.
Fénylő aranykorunk sötétlő vaskorba
hanyatlott, és  összeomlott a védelem.