Nyers, érces akcentus
Még javában tartott a kommunizmus, amikor Tandori Dezső jelentkezett első kötetével (Töredék Hamletnek, 1968). Magyarországon épp az új gazdasági mechanizmust készültek bevezetni. Martin Luther King és Robert Kennedy merénylet áldozata lett. Kitörtek a párizsi diáklázadások. A Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát. Albánia kilépett a Varsói Szerződésből. Mendénél egy gyorsvonat frontálisan ütközött egy tehervonattal. Csíkszeredán tüntettek a lakosok, hogy Hargita megye központjává válhassanak. Az Apolló űrhajó Hold körüli pályára állt. 1973-ban, a második kötet (Egy talált tárgy megtisztítása) megjelenése idején véget ért az USA háborúja Vietnam ellen. Kirobbant a Watergate-ügy. A Varsói Szerződés haderőcsökkentésről tárgyalt a NATO vezetőivel. Willy Brandt Izraelbe látogatott.
Izgalmas évek voltak, sok későbbi történelmi fordulat alapzatát, gyökérzetét jelentették ezek az események. Látszott az alagút vége. Költőnk debütálásában azonban mintha nem játszottak volna szerepet. Ha csak a cikluscímeket nézzük az első kötetben, csupa harmónia, zene. Egy part kövei; Kert; Macabre a mesterekért; Vissza az égbe; Koan bel canto; Nyers.
Deperszonalizáció. Lírai fenomenológia. Telítettség. Ezeket a jelzőket kapta az első két kötet. A létezés lényegének hozzáférhetetlenségét s annak kitűnő érzékeltetését hangsúlyozták a költőnél, a hidegséget, ugyanakkor a szinte matematikai terminológiával megszólaló modalitást, amely pontosan járja körül a lelki terrénumot. Egy új paradigmát láttak benne, az eszköztelen, szerep nélküli beszédet. Amit hiányoltak belőle, az a társadalmi elkötelezettség volt, ami a későbbiekben legkidomborodóbb erényévé vált. Elődeiként többnyire Rimbaud, Apollinaire, Celan, Mallarmé és Benn, Kassák és Tamkó Sirató Károly neve merült fel.
Margócsy István írta róla a Petri és/vagy Tandori című tanulmányában: „Tandori ugyanis, mint ahogy ismeretes, tökéletesen hideg távoltartással figyelte (vagy talán nem is figyelte) a világ és az ország politikai helyzetét és állapotát, s a politikai cselekvésnek vagy beavatkozásnak, amit pedig a szamizdatkötet már magával a létezésével is képviselt, még a halvány kísértése is messze távol állt tőle.”[1]
Mindez nem jelentette a transzcendencia eltűnését a költészetéből, sűrített, tömörített mondatai mögött mindig érezhető egy ki nem mondott Isten-kép. „Szavakba önteném a kétkedést, amelyhez nyilvánvalóan jogom van, amennyiben hordozom” (Egy vers vágóasztala). A dolgok állása, az elképzelések, az artikuláció mind a szólamok és hangnemek egymásba csúszásában fellelhető nála. S a láthatatlan az illúziók feladásában kezdett megmutatkozni. Íme, egy példa, a sakk és a történetteológia összefonódására. (Persze áttételesen sem jelentés-telítetlen.) A bethlehemi istállóból egy kis jószág kinéz című vers ennyiből áll: „Hc3”. Meg ott van még A Sátán körbemutogatja Jézusnak a világot című opus. Az „abbahagy, abbamarad” lendület. Elképesztő jelentés-teliség. Vagy: A lélek és a test című, függőleges sorvers. „Az első betű az első sorban van, a második betű a második sorban van stb.” Intarzia-textus. (Érdemes fellapozni az Egy talált tárgy megtisztítását, olyan evidencializmusra bukkanhatunk, amely 2019-ben is időtlen – nem idétlen – tanulságokat rejt. )
A világ dolgai mégsem hagyják hidegen. A versek atmoszférájában benne van a Zeitgeist. Csak a nyelvezete más, mint az akkori költőké. Teljesen különbözik az Utassy József-féle forradalmiságtól. Távol áll tőle a Csoóri Sándor fémjelezte személyesség, a Juhász Ferenc-féle eposzi lendület, A Nagy Gáspár-féle politikai hevület. A Petri György-típusú, cinikus, ironikus és extravagáns hangnem is elüt ettől a nyugodt, leíró, ugyanakkor rendkívül motívumgazdag beszédmódtól, amit a Töredék Hamletnek szerzője képvisel.
Minden hogy kitágult, mióta
elmozdulhatok nézésem mögül.
Nem fedi el többé képeivel
azt, aminek már nevet sem adok,
amibe már csak hanyattbukhatok.
Áthullok eszméletemen.
Állandóan következem.
(Minden hogy kitágult…)
Ludwig Wittgenstein hatása elemi módon érvényesül szövegeiben. Tandori szerint a világ tényekből áll és azok konfigurációiból, a tényállásokból (Sachverhalt). A dolgok képezik a világ szubsztanciáját, melyek mint olyanok egyszerűek, változatlanok és a tényállásoktól függetlenek.
A dolgok létezésére azonban csak a priori következtethetünk: ha nem lennének tárgyak, nem beszélhetnénk igazságértékekről sem. Számunkra sohasem jelennek meg, csupán a tényállásokból ismerhetjük őket. A tényállásban a dolgokat valamely reláció kapcsolja össze. Ezek a relációk képezik a világ logikai vázát (logikai forma), a nyelv és a világ közösségét (a logikai forma minden képben esszenciáját képezi a valóságnak).
Az emberi kapcsolatokról is sajátos véleménye van. Radikális. (A radix gyökeret jelent.) A jelenségeket a gyökerüknél ragadja meg. Az önátadás másként történik nála, mint általában a szerelmeseknél. Ugyanazt a totalitást várja vissza, amit a megfogalmazás precizitásától. Szinte a lélegzetévé, a bensőt átjáró lényeggé válik benne, amit megért, földolgoz.
Te már fuldoklasz bennem, aki még
tér voltam nélküled, tér, önmagányi.
Most már csak a tiéd: a te
fuldoklásod lélegzete.
(Te már fuldoklasz)
A racionális indíttatású világlátásba rejtett, alulretorizált távolságtartás, azaz a distancia olyan mértéket ért el Tandorinál, amely kiverte a biztosítékot az irodalmi közvélemény korifeusai között. Mégsem a tiltott kategóriába sorolták, hanem a tűrtbe. Nem veszélyezteti a politikai struktúrát, gondolták. Pedig tévedtek. Az autentikus gondolkodás – mélysége és szerteágazó érdeklődése révén – a leginkább támadta a monolit szemléletet.
Az első két kötet a magyar irodalomtörténet egy új szakaszát jelentette. S Esterházy Péter, Nádas, Mészöly Miklós felbukkanásával együtt felemelte a honi literatúrát. Hova is? Talán egy filozofikusabb régióba, ami a rendszerváltozás előtti évek szellemi megújulását hozta el.
Az esztéticista szecesszió megérkezett és színesebbé tette a magyar kultúrát. A nyelvet és a gondolkodást.
[1] 2000. 2014. 3. szám
