Ugrás a tartalomra

 

Máslaposság – fiatal szerzők műhelye

Irodalmi folyóiratok, kulturális-irodalmi mellékletek és portálok fiatal szerzőink olvasatában

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG, KULTer, PANNON TÜKÖR, TISZATÁJ, OLVASAT

Tiszatáj, 2019. február

Belülről a világra

2018 végén vettem először kézbe a Tiszatáj című folyóiratot, ez csupán a második szám, amit elolvastam, de meggyőzött, hogy előfizessem!

Az újságosnál az irodalmi lapokhoz lépve azonnal feltűnt a borítón látható képzőművészeti alkotás, a gondolkodó, szuggesztív női arc rabul ejti azonnal az embert. Mintha egy ajtó mögül leskelődne a mi világunkra, talán fél kilépni onnan. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy vajon kit ábrázolhat ez a gondolataiba mélyedt alak, és milyen versekben, novellákban bukkanok majd rá. Gyorsan fellapoztam a számot, hogy megtudjam, kinek az alkotása, így megtudtam, Nádas Alexandra 2017-es, Profán Madonna II. kiállításának anyagai díszítik a februári számot. Elszomorított, hogy csak az újság legvégén, a 110-es oldalon kezdődő, Művészet címszó alatt olvashattam részletesebben a számomra eddig ismeretlen művésznőről. Női portréi, mintha egy fátyol mögül figyelnének minket, sejtelmes, zárt, belső valóságukban megannyi titkot rejtenek. Eltöprengtem, hogy nem ilyen vagyok-e én magam is, amikor íráshoz látok, nem így kémlelem-e belső énemet, és nem így rettegek-e attól, hogy megmutassam magam a külvilágnak? Nagy Imre Medencék, Kertek, Madonnák című értekezésében értőn mutatja be a művészt és eddigi életpályáját.

 

De vissza a kezdetekhez. A címoldal jelzi, milyen hangulatú szövegekkel fogok találkozni olvasás során, és a jó címlap már félsiker.
Az első novella, Szakács Réka Eloise című munkája komoly, melankolikus tartalmával leköti a figyelmet. Egy franciaországi elmegyógyintézetben dolgozó orvos és egy ápolt történetét ismerhetjük meg. Bár az írónő szépen kidolgozott mondatokkal dolgozik, és emiatt egyenletesen hömpölyög az elbeszélés, vártam volna néhány párbeszédet, ezek hiánya miatt egy idő után kezdett unalmassá válni a novella, csak az utolsó előtti bekezdés hozza meg az egyáltalán nem meglepő, váratlannak sem mondható végkifejletet.
Ezután következik Veszprémi Zoltán négy verse, amelyekben mindannyiunk számára ismerős problémákat jelenít meg, a benzinár emelkedéstől kedve a tömegközlekedés nyűgjén át a lakásvásárlásig. Lakóváltás című alkotásában találtam meg a most megjelentek közül a legszebb sorait: „Azt játszotta, hogy ő egy pehelyfelhő / és a végtelen égen lebegés / minden mozdulata, / megfeledkezett a reumáról, / és mindarról, amit megbánt életében.”
A februári szám egészén végigvonul a szenvedés, betegség, élet-halál motívuma, a lap nyíltan beszél az emberi testről, valamint az elme hatalmáról és gyengeségéről.
Németh Zoltán Csáth Géza Stubnyafürdőn című versét olvasva egy kéjsóvár férfi agyába nyertem betekintést. Minden egyes szava arcon csap, és habár időnként obszcén kifejezéseket használ, mindez tökéletesen illik a tartalomhoz, illetve a megjeleníteni kívánt lelkiállapothoz. Ha két szóval kéne jellemeznem, a borzalmas gyönyörűség lenne az. Az ember nem csak szép és jó, hanem mocskos és állati ösztönökkel túlfűtött is. (A vers miatt utánanéztem, hogy pontosan mi történt Csáth Gézával Stubnyafürdőn, és a talált napló alapján úgy vélem, a költő egyáltalán nem túlzott.) A 82-88. oldalon Nagy Csilla aprólékosan elemzi a szerzőt, elgondolkozik a nőstényállatok és emberi férjek viszonyáról, nem okos dolog átlapozni rajta.
Horváth Veronika sorsfordítás és az egyértelmű helyett című versei idomulnak tematikailag a lapszám egészéhez, de nem voltak rám túl nagy hatással, ezért mélyebb elemzésükbe nem mentem bele. Érdekesek, de nekem úgy tűnt, hogy a költő hölgy többet akart mondani, mint amennyi szükséges lett volna.
Az ezután olvasható rövid novellákra annyit tudok mondani, hogy tökéletesek. Shrek Tímea három alkotása, a Nagyapa mesél, a Rózsák és a Fapulya azonnal beszippantott a Halott föld ez kötet világába. A párbeszédek mellbevágóan valóságosak és érzelemteliek, mintha én magam is a szereplők mellett állnék, és hallgatnám, látnám a történetüket. Tragikus sorsok, mégsem „tömény” szövegeket kaptam, emiatt szívesen olvastam volna többet. A novellák elérték céljukat, elirányítottak a szerző első kötetéhez, amely pár hete jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában.
A következő művek hosszabb lélegzetvételűek. Mohai V. Lajos A százegyedik út című eposza fájdalmas visszaemlékezés a háborúra, éhezésre, erőszakra, nincstelenségre. Kimerítő olvasmány, csak akkor kezdjen neki az ember, ha arra vágyik, hogy egy halott utcán masírozva végignézze a pusztulófélben lévő várost. Kovács Zsolt csodagranulátum., rajtunk múlik. és tiszta szívvel. versei a 28-30. oldalon olvashatók. Először a címek furcsasága tűnt fel, nem jöttem rá, hogy mi pluszt ad a kisbetű és a mondatvégi pont a tartalomhoz. Ezen a kérdésen átlendülve kaptam három, hosszú sorokba csavart filozófiai elmélkedéshalmazt, melyek szintén teli vannak pontokkal és kisbetűkkel. Némileg megnehezítik az olvasást (vagy talán lassítják, hogy ne rohanjak végig rajtuk?), de nem bosszantó módon. Ezelőtt nem ismertem a költő egyetlen művét sem, de mostantól fel fogok figyelni a nevére. Biztos vagyok benne, hogy nem mindegyik sort voltam képes megfelelően értelmezni, de talán pont ez volt a szerző célja. Az általam leginkább kedvelt gondolat az első versben található: „a könnycsatornák, mint a bádogeresz, idővel feltelnek megbarnult, zörgő levelekkel, s mindig ott ázik be a lélek, ahol legkevésbé számítasz rá.”
Siska Péter versei voltak a kedvenceim. Már az első, a Sztavrogin kötelén felütése bevonzott: „Isten a konyhában / ül, a világot / archiválja / magában – / alig működik / már.” A művek némileg szürreálisak, a sorok és a versszakok rövidek, mégis olyan gondolatokat fogalmaz meg a szerző, hogy hosszú ideig lehet töprengeni rajtuk. Amint befejezem ezt a szemlét, visszatérek hozzájuk, hogy vajon mit rejtegetnek még az ablak túloldalán.
Őszintén bevallom, hogy Olty Péter alkotásait átlapoztam, talán a hangulatom nem volt megfelelő az olvasásukhoz, mindenesetre nem találtam bennük olyan sort, ami arra ösztönzött volna, hogy megerőltessem magam. Természetesen ez nem a költő hibája, engem sajnos most nem tudott megszólítani.
Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel az Alagsori történetek nyitódarabja címet viseli.  Üdítő és érdekfeszítő interjút kaptam egy íróról, aki azt vallja, hogy: „Budapesten élő magyar zsidó vagyok. Ha specifikálni kellene, akkor mondanám Újfalut, Debrecent meg Nagyváradot, Bihart, a Partiumot és Kolozsvárt is.” Hogyan kötődik az író a felsorolt helységekhez? A párbeszédből választ kapunk nemcsak erre a kérdésre, hanem többek között arra is, hogy miért főz egy Izraelben élő, magyar zsidóasszony mindennap ételt a Messiásnak.
A Gérecz Attila füzete és a Kémesi levél irodalommal fűszerezett, különleges történelemórába vezeti az olvasót. Ajánlom mindenkinek, aki szereti feltárni a nagy emberek mögött rejtőző titkokat.
Borsodi L. László tanulmánya Baka István költészetéről terjedelmes írás, egyelőre nem mertem belevágni.
A Mérlegenben könyvajánlókat olvastam, igényesek és figyelemfelkeltőek voltak, ami leginkább az ínyemre való volt, az Poós Zoltán Étvágy az imákra kötete. Tervezem a regény elolvasását, mert ha személyesen nem is éltem át, ugyanis pár évvel később születtem, a rendszerváltás olyan esemény volt hazánk életében, amelynek hatása a mai napig érezhető.
Az utolsó oldalon Szív Ernő Játszótér reggel művét olvastam el. Tetszett.
És mellette zárásként egy színes női portré. Aki nem néz a szemembe, a fejét lehajtva távolodik. Talán megpróbál kilépni a biztonságos házból, vagy inkább visszahúzódik az egyik szobába? Sosem fogja elmondani nekem. De megköszönöm neki, hogy végigvezetett a lapszámon, és vele együtt gondolkodhattam.

Online változat
www.tiszatajonline.hu

Mikor megnyitom a honlapot, az első, amit észreveszek, a fent megjelenített narancssárga-fekete színbe burkolt cím. Ígéretes kezdés, esztétikus, nem giccses, egyszerű és figyelemfelkeltő. Közvetlenül mellette megjelenik egy kereső, hogy ne kóvályogjak feleslegesen az oldalon, ha konkrét céllal érkeztem, remek ötlet ez a webdesignertől. Én azonban ismerkedni jöttem, ezért lejjebb halad a tekintetem. Irodalom, színház, képzőművészet, film, zene – olvasom a fehér szavakat. Színes képek „futnak” alatta, úgy gondolom, hogy a legfrissebb tartalomra lelhetek itt rá. Egyelőre semmire sem kattintok. Jobbra található egy Programok elnevezésű rész, rajzpályázattól kötetbemutatón át egy Iszlám és kereszténység? című asztali beszélgetésig mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Tetszik a művészeti ágak sokasága egy helyen, első pillantásra úgy vélem, kiegyensúlyozottan. Lejjebb görgetve kezd kissé kaotikussá és zsúfolttá válni a kezdőlap, nem látom értelmét, hogy miért kell ennyire szorosan egymásra pakolni a fellelhető tartalmat, mikor a fenti címsorban azonnal rákattintható az elolvasni kívánt anyag.

A Képzőművészet, majd Film elnevezés között megbújik egy Hírek csatorna is, amit a szerkesztők helyében valahol fent helyeznék el, mert így szinte észrevehetetlen. A megannyi szöveg és apró kép között megtalálom az éppen aktuális lapszámot, eldugva, mintha szégyellnivaló lenne, túl nagy figyelemben biztosan nem részesül. A főoldal legalján Könyvajánló fut, ami kiváló ötlet, a megvalósítás is az lenne, ha nem oda helyezték volna, ahol csak az olyan elvetemültek kutakodnak, mint én. Visszatérek a lap tetejére. Gyors ötletként az Irodalomból kiválasztom az Esszét. Szomorúan látom, hogy valamelyik bejegyzéshez tartozik kép, valamelyikhez nem, ennek mindenképpen egységesnek kell lennie. A legutolsó feltöltött szöveg december 21-i dátummal szerepel, Tandori Dezső Nincs beszédülés kötetéről. Vagy kevés esszé érkezik a szerkesztőkhöz, vagy lassú a weblapra feltöltés folyamata, bármelyik is, ennél sűrűbben kell egy online lapot frissíteni. Néhányba beleolvasok, érdekes, igényes szövegeket találok, nincs okom panaszra. Úgy látom, hogy a Próza és Líra hetente többször is frissül számomra ismert és ismeretlen szerzők műveivel. A Képzőművészet ajánló részére kattintva elkeseredett helyzetben találom magam, a legutolsó feltöltött poszt két évvel ezelőtti, nem is időzök itt tovább. Az Interjú rész már sokkal ígéretesebb, el is olvasom az Eifert János fotóművésszel készült beszélgetést. A Film címszó alatt belenézek a Kritikába, rögtön az elsőbe. A Ne érints meg! című, Arany Medvével díjazott filmről olvasok el pár bekezdést, látszik, hogy az írója nem légből kapott, klisékkel tarkított mondatokkal dolgozik, hanem valóban szakértője a műfajnak. Elképzelni sem tudtam, hogy az SZTEkult alatt mit találok majd, mint kiderül, a szegedi egyetemen tartott kulturális programokból olvashatok ízelítőt, kritikát. Utoljára maradt a Tiszatáj cím, ahol megnézhetem az aktuális számot és a korábban megjelenteket is.
Összességében a Tiszatáj online verziójának elbírálása pozitív amiatt, hogy nemcsak irodalommal, hanem filmmel, zenével, képzőművészettel kapcsolatban is rengeteg érdekességet találok. Azonban ez a sokféleség a címlapon összevisszaságba fullad, de ez, úgy gondolom, hogy áthidalható akadály, és akkor egy minden tekintetben kiváló, érdekes online művészeti portál jöhet létre. A tartalom, amennyire rövid látogatásom alatt volt alkalmam megismerni, magas szintű, intelligens és érdekes, minden bizonnyal vissza fogok még térni, de egyelőre maradok a papírformánál.

                                                                                                                                                                                                                                                                                               Dobsa Dorina


 

A ronda kislányos lap

Előretolt Helyőrség központi lapja, 2019. február 2., III. évfolyam, 5. szám

 

Vörös hajú kis vakarcs, Harisnyás Pippire hasonlít, a háta mögött a kezében véres balta. A tavaszra vár, hogy megújítsa a strandbérletét a világ negyedik legnagyobb szigetén. Fontos megjegyezni, hogy nem az 1741-es évről beszélünk, ahogy az tévesen a köztudatban él.
Elnézést, nem akarok összevissza beszélni, csak élvezem a haladást, kíváncsi vagyok az ízére, keresem az ideális mondatot… Nyoma veszett.

Rendkívüli esemény történt:

„A prágai Bulovka kórház vezetősége 1997. február 3-án közleményben adta hírül, hogy délután negyed négykor, az ablakpárkányra járó galambok etetése közben véletlenül kizuhant a kórház ötödik emeleti ablakából páciensük, Bohumil Hrabal nyolcvankét éves író, és halálra zúzta magát. Köszvénnyel kezelték, aznap engedték volna haza.”

Most elgondolkodtam. Talán a ronda kislány lökte ki. És ezért tették a képét a lapszám elejére. Vagy a ronda kislány egy szimbólum. A ronda kislány a halál.

„Akkor győződtem meg végképp arról, hogy már megint igazam van, amikor azon az éjjelen felkelt, és nyüszített, káromkodott meg kiabált, sárga volt az arca és az egész teste.”

Mármint a házmesteré, aki mondta, hogy valamit elszúrtak a házon az építők, kifelejtettek néhány lépcsősort, meg ilyenek. Mi igazából a ronda kislány után érdeklődtünk Bettivel, habár ez is érdekes volt.

Ezután döntöttem el, hogy nem akarok híreket hallani, csak ülni. De a halál jön. Elporlunk, mint a szikla, meg a székelyek, akiket megesz a hideg.

De hát nem rajtunk múlott, mi mindent megtettünk, komám.

 

Izer Janka


Tyombráf király nem Ikarosz

Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet, 2019. február 16.

 

Nem jellemző rám, hogy olvasás közben hangosan fölnevessek, de Nagy Koppány Zsolt szösszenetét olvasva ez most megtörtént. Megszokhattuk már tőle, hogy öniróniája nem ismer határokat, egy-egy hétköznapi jelenet humoros visszásságait pedig addig képes fokozni, hogy mély letargiában szenvedő vagy pusztító abszurd humoron edződött olvasóinak szemébe egyaránt könnyeket csal a nevetés. Már csak ezért a szerkesztőségi pillanatképért is érdemes kézbe venni a mellékletet, remek felütés, szinte érezzük egy nagyszerű, derűs lapszám születésének atmoszféráját.

Talán ezen az úton, a kulisszák mögé pillantás lehetőségének mentén olvasható a lírai tartalom is. Szeretem, ha a költemény önmagáról is szól, és akár a műfajról próbál mondani valamit (lásd: Benyhe István vezérverse), akár a szerző műhelytitkait, kísérletező kedvét villantja meg (lásd: Drescher J. Attila és Vári Fábián László sorai), témája nem más, mint a vers születése.

Földim, Vári Fábián László újbóli feltűnése a mellékletben nem véletlen, ezúttal a Vendégünk a Magyar Írószövetség című rovatban publikált. Ezzel a vendégséggel pedig kifejezetten jól járt a lapszám, hiszen Bíró Gergely például készülő regényének igazán ígéretes részletét hozta ajándékba. Mókás dolog, mikor a figyelmemet éppen a saját figyelmetlenségem vagy értelmezési hibám kelti fel. „Géza bácsi ekkor már hatéves volt…” – olvastam elképedve, fantasztikumot sejtve a hatéves bácsi jelensége mögött, de mire a félreértés tisztázódott, már gazdagabb lettem egy nehéz élettörténet szívmelengető darabkájával. Meggyőzött, a regényt is szívesen elolvasnám.

Az aktuális interjúban Csender Levente író és felesége, Szalontai Enikő vall autista gyermekük neveléséről, illetve arról, hogyan tanulták meg könnyebbé tenni Asperger-szindrómás fiuk életét. Saját családjukat és ezt az útkeresést örökíti meg Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című mesekönyvében, ahol Tyombráf királynak és Talán Virágnak nem mindennapi gyermeke születik: Meditittimó, aki tud repülni. Különösen szép és a háttér ismeretében megindító a lapban is közölt egyik történet, amelyben Meditittimó édesapja szárnyakat keres a repüléshez.

Az irodalmi-kulturális melléklet ezúttal repülni tanít. A jelképes szárnyak: a nyitottság, az empátia és az irodalmi érték. Nem tévesztendők össze Ikaroszéval. Ezek maradandók.

Marcsák Gergely


 

Halott fehérnépek a kredencen

Az Előretolt Helyőrség folyóirat erdélyi kiadásának februári száma 

 

Amikor kézbe veszem az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet legfrissebb, erdélyi számát, kiver a víz attól, hogy azt olvasom a címlapon az örökversnél: Ady Endre. Mostanában minden tele van vele, értem én, hogy századik évforduló, megemlékezés meg hasonlók, de hadd éljek én is egy klisével: a csapból is ő folyik, pedig még csak február elején járunk. Nyelek egy nagyot, elolvasom A harmadik című verset, és felkészülök arra, hogy egy egész lapszám róla szól, gyorsan átforgatom, mindenbe beleolvasok, aztán kellemes csalódás ér, mert a szerkesztők nem tolják túl a megemlékezéseket, csak néhány szöveg érinti a költőóriást, ami számomra éppen elég is.

Mint mindenkinek, nekem is vannak kedvenceim egy lapban. Nem tagadom, hogy sokszor csak átfutok néhány szöveg felett, amiket később vagy újraolvasok, vagy nem, ez változó. Le kell, hogy szögezzem: most csak a számomra kedves publikációkkal szeretnék foglalkozni, és felkelteni minden olvasó érdeklődését, de ez nem jelenti azt, hogy csupán ennyiből állna a melléklet.

György Attila Credo című szövege nyitja a lapot a látószög című rovatban, ezt mégis átugrom, és a vigassággal kezdek.

Varga Melinda fehérnépteremtő története nem okoz csalódást az előző lapszámokban található tartalomhoz képest, megtudhatjuk, miért teremtette az Úristen Székelyföldön hamarabb Évát, mint Ádámot (bár ebben az esetben az Ábel név helytállóbb lenne). Izer Janka humoros lapszemléje kap még itt helyet az előző lapszámról. Két nő írásai, s nem mellesleg egyikőjük nem is székely, de a nyelvi eszköztárát használva akár az es lehetne.

A könyv rovat következik, ahol Zsidó Ferenc recenzióját olvashatjuk Lőrincz György szociográfiai mélységű regényéről, a Bécs fölött a Hargitátról. Utóbbiból egy részletet is közölnek, amelyben Csapó András, a főszereplő arról mesél, mit jelent számára magyarnak lenni. Közel áll hozzám az emigráció gondolata, valahogy mégis mindig sikerül elkerülnöm azt, hogy az otthonomtól távol keressek munkát, de itthon, Kárpátalján nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Még a családom sem.

A versek a lapban szétszóródtak, éppen azért, hogy mindig legyen egy kis felüdülése az olvasónak a lapszéleken vagy aljakon. Varga Melinda, Sütő István, Drávucz Zsolt és Borsodi L. László műveit fedezhetjük fel, figyelmemet mégis Zalán Tibor Egy másik vörösesszőkéhez című alkotása ragadja meg. Az oka egyszerű, a szöveg sorainak elejére és végére helyezett nagy kezdőbetűk eszembe juttatják az egykor virágzó irodalmi „műfaj”, az írói beugratás remekeit. Gondoljunk csak a legismertebb példára, Kosztolányi Dezső Nyár, nyár, nyár című poéziájára, ahol a kezdőbetűket összeolvasva azt kapjuk, hogy: „Nyald ki a seggem Karinthy”. A költőtárs nem hagyta ezt szó nélkül, ennek bizonyítéka az interneten is elérhető. Bár Zalán Tibor verse nem ebbe a műfajba tartozik, élvezettel olvastam, már csak azért is, mert igazán jókedvre derített, amit eszembe juttatott.

Szekáry Zsuzsanna Farkas Wellmann Endre A római disznó monológja című verseskötetéről ír az olvasó ajánlja rovatban. Minden szavával egyetértek, ezt a kötetet kötelező olvasmánnyá nyilvánítanám, ha tehetném. Az idézett versek ott csengenek a fülemben. Aki teheti, tényleg szerezze be, és nem csupán a cd-melléklet miatt.

Végül pedig a próza. Rátz-Ilyés Mária és Döme Barbara novellája közül nem tudom, melyiket fejtsem ki bővebben. Legyen az utóbbi szerzőé, de csak azért, mert ő került hátrébb, a tizenötös oldalra. (Így a kedves olvasónak is el kell lapoznia a melléklet végéig, hogy megtalálja, hátha a kettő között talál még magának ínyencséget, hiszen van még rovat bőven.)

Nők a kredencen. Rég nem hallottam ezt a szót, pedig nekünk is volt otthon igazi kredencünk, sőt, még most is ott áll a kisházban. Egy igazi mágikus-realista novellát olvashatunk, amiben a főszereplő megmérgezi magát, bár ennek az idegsejtje nem örvend. Mégis érthetővé válik számomra a tette, a kilátástalanság, a fizikai fájdalmak és az emberi méltóság teljes elvesztése miatt. Egy anya hátrahagy négy gyermeket, amiből csak három a sajátja. Hazugságok és házasság, de nem spoilerezek tovább.

Shrek Tímea


 

Éneklő vaginák az Alföldön

KULTer

Pontosan 23 percem van ennek a szemlének az elkészítésére. Ez az idő túl sok. Jobban örülnék két-három percnek, hiszen ennyit kívánnak azok a kulcsszavak, amelyeket a KULTer bemutatására szánnék. Hogy mik ezek a hívószavak? Egyikük az éneklő vagina. Igen, többek között ezt köszönhetem a portálnak: nélkülük sosem tudtam volna meg, mit kotyvasztanak a Libresse, a Nike vagy a Tide mosószer PR-osainak vegykonyhájában. A napokban egy-egy tízes listával idézik meg 2018 legjobbjait könyv, zenei album, színházi előadás, reklám és egyéb kategóriákban.

 

 

A fenébe, már csak 20 percem maradt!

Mondom tovább: jó arculat. Én tényleg így képzelek el egy fiatalos összművészeti portált: jól kitalált név és logó, átlátható menüpontok, sajátos betűtípus, a honlap szerencsés beosztása és a virtuális tér adta lehetőségek kihasználása. Még a cikkek betöltése közben sem a homokórát vagy a saját farkát kergető kígyót kell néznem, miközben várakozom, a KULTer logója villog előttem. Rengeteg a vizuális elem, hiszen ez kell ma a figyelem felkeltéséhez – a szöveg a tartalommal harmonizáló vagy botrányosan oda nem illő kép nélkül ma aligha eladható. Másik pozitívuma a portálnak, ha egy-egy szerző képzőművészeti kiállításról ír, nem felejti otthon a fényképezőgépét sem: alaposan szemléltet.

15 perc. Ezt körülményesebb volt megfogalmaznom.

Nem budapesti. Őszintén szólva alig ismerem a szerzőket, nem a hájpolt fiatalok közül valók, ráadásul a más lapokban szinte kötelezően olvasható „nagy öregeket” is nagyítóval kell keresni. Egyesek neve a debreceni tanulmányaim miatt ismerős, másoké egy-egy irodalmi rendezvényről. Saját, jól bevált, nagyjából egyetemista korú szerzőgárdával dolgoznak, többségük természetes élőhelye feltehetően a debreceni campus. De ha valaki éppen a print lapok nemes patinát hiányolja, szintén jó helyen jár – egyetlen kattintásra van ugyanis az Alföld folyóirat itt tárolt archívumától.

9 percnél járok, itt lesz a vége.

Jó szövegek. Bármennyire is megfog a koncepció és a dizájn, az oldalt mégis a szövegközpontúság jellemzi. Tartalmas interjúk, figyelemfelkeltő recenziók, jó versek és novellák sorát találjuk itt. Bőven beletelik hét percbe, míg eldöntöm, leírhatom-e különösebb részletezés nélkül, hogy a szövegek önmagukért beszélnek. Le. A fennmaradó egy perc talán elég arra, hogy kitaláljam a szemlém címét, amit a nyájas olvasó persze már tud. Bizonyára hatásvadász. Különben el sem jutott volna eddig a mondatig.

Marcsák Gergely


 

A hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak

Pannon Tükör online – 2019.01.20. – 2019.01.26.

 

 

1. nap

Szemlélődtem.

„Tükröm, tükröm mondd meg nékem!” Főoldal, Irodalmi Tükör, Testvér Múzsák, Debüt, Lábjegyzetek, Medvészet, Lapszámok, Aktuális Lapszám nevű füleket találunk, ha rákattintunk a Pannon Tükör online felületére. Ez pont 7+1. Mint a Hófehérke és a hét törpe. A gonosz királynő egyébként szerintem a Medvészet mögött rejtőzik, és András László az. Mekkora egoizmus már egy önálló rovat csak az ő írásaival!

 

2. nap

Kiderült, hogy a Medvészet rovat valójában király.

…Úgyhogy végigolvasom az egészet az elejétől a végéig. Csak hat cikk az egész.

„Kezdetben vala a bűntudat. És Isten lelke lebegett a vizek fölött. És odajött az Istenné és így szólt: Isti, mit szarakodsz már, rég készen kellene lenned, te meg még el se kezdted. És akkor Isten összerezzen, ideges lesz, és kapkodni kezd. És persze elszúrja, de ezt nem vallhatja be a feleségének, aki ezt persze már tudja, mindig elszúrod, Isti, mindig ez van, és akkor, utánam az özönvíz, gondolja Isten, és kezdi elölről, ne zavarj már, asszony.”

 

3. nap

„Van az égboltnak egy nevezetes fiktív pontja,

Tavaszpontnak hívják.”

Mi ritkán nézünk felfelé, de ha tükröt teszünk – Pannon Tükröt, haha – a földre, meglátjuk az eget. Ehhez hasonló érzés volt olvasni Vajna Ádám írását. Kedvet is kaptam az Irodalmi Tükör rovat további tanulmányozására, szigorúan élvezeti és nem lapszemlézési szempontból. Választhattam a prózák, kiritkák, versek, interjúk, műfordítások vagy tanulmányok kiszűrése között. Személyes okokból maradtam inkább a verseknél. Szeretnék egy dedikált kötetet Nagy Dánieltől, nem érdekel, hogy a Debüt rovatban is szerepel ugyanez a poszt, tehát feltehetően kötet még nem létezik. Nekem azért adjon.

„A csupasz tereket belakja a tömeg

– mint aluljáróban húgyfolt a fugát”

 

4. nap

Egy-három naponta jelenik meg új cikk, viszonylag gyorsan frissül. Ezen a napon az új lapszám kritikáinak ajánlója az újdonság. De igazából az Egy filosz töprengéseit akartam ma olvasni, ezzel már régóta szemezek. Pont arra találok kattintani, amiben K HG azt állítja, válaszol a kilétét firtató kérdésekre (ez az ötvenedik rész). De aztán mégsem teszi. Azért büszke vagyok kicsit magamra is, hogy felismertem az Örkény-utalást az írásban.

Aztán elolvasom a negyvenkilencedik részt is, Babits-csal meg a Jónás imájával. Ki lehet ez a K HG? Nem csodálkoznék, ha…

„De te se futhatsz, Isten, énelőlem,

habár e halban sós hús lett belőlem!”

 

5. nap

Ma van a szülinapom, úgyhogy valami könnyedebb dolgot keresek az oldalon. Az Egy nap című filmről készült kritikát választom (Péter Zsombor írta), aztán úgy döntök, holnap megnézem ezt az Egy nap című filmet. Pedig a kritika elég unalmas. De nem attól, hogy olyan szavak vannak benne, mint az impozáns, hiperrealista, látlelet, repetitív meg intim. Meg magyar valóság. (Jaj, Istenem…) Nem ettől. Csak úgy. Szimplán semmilyen. A filmet azért megnézem.

 

6. nap

Rájövök, hogy ez a „szemle” tökéletesen naplószerű lett. De sem időm, sem kedvem átírni vagy újrakezdeni. Hátha nem veszik észre…Vagy nem tudom. Kijött az új lapszám még két ajánlója, a Társművészetek és a Szépirodalom rész. A Társművészetek még tegnap jöhetett ki azután, hogy az oldalon jártam. Megnézem, hogy tudjam, mit rendeltem meg két nappal ezelőtt.

Egyébként az Egy filosz töprengéseit olvasom még, nagyon bejön! És nemcsak amiatt, mert nem tudni, ki ő, (bár sejtem), hanem, mert az utalások, a szövegek izgalmassága leköti a figyelmem. Egy irodalmi pók ez az ember. Mindenhová elérnek a szálak, amiket fon.

 

7. nap

Ma megjelent az Egy filosz töprengései 51. része! És szinte biztos már, hogy legalább egy rokonát ismerem. Egy „szegedi Tombáczgyerököt”. Már ha ez a rész nem ferdítés. Egyébként meg Sandra Bullock-rajongó. Megértem.

De összegezni akartam most. "Apropó, jegyezte meg a jegyzetíró: Kedves virtuális jegyzetolvasóm! Ha nem olvastad még Aszlányi Károly: Hét pofon című regénykéjét, sokat vesztettél." – írja K HG. Apropó, jegyzem meg én: Kedves olvasó! Itt az idő, hogy Tükörbe nézz!

Izer Janka


 

Legenda ad onlinem

Olvasat

Az Olvasat című online kulturális-irodalmi magazin első olvasói között voltam. Már akkor elgondolkodtatott, hogy honnan jöhetett a címválasztás ötlete. Aztán az első pár cikk után egyértelművé vált. Az oldal célja nem ma született novellák, versek és bárányok közlése, hanem inkább egy szemléletmód tükrözése. Ennek megfelelően a rovatok sem az irodalmi folyóiratoknál megszokott felosztást követik. De nézzük ezeket visszafelé. Azt szokás mondani, hogy jobb az elején legyűrni a nehezét, hát igyekszem én is így tenni. A macskaköröm című rovat – amely izgalmassági sorrendben a legvégén kullog a szemlémnek – nem győz meg. A naponta felkerülő egy idézet kedvéért fölösleges volt külön rovatot indítani, ha az ember beilleszti a kívánt aranyköpést a fejlécbe, akkor sokkal kézenfekvőbb eredményt ér el, ráadásul nem pazarol tárhelyet sem.

 

 

Hasonlóképpen a napi klasszikus című rovat is egy picit feleslegesnek tűnik számomra. Persze, klasszikusainknak megvan a helye egy online folyóiratban is, azonban ez egy picit más tálalást igényelt volna. Ha webes felületről van szó, hajlamosak vagyunk átsiklani olyasmi fölött, ami nem kap kontextust, így az is valószínű, hogy bármennyire is érdeklődjön a laikus az irodalom iránt, nem fog külön ráklikkelni egy Babits versre – sajnos! –, ha azért nyitotta meg az oldalt, mert kedvenc kortárs szerzőjétől látott valamit felbukkanni a hírfolyamában. Itt jegyezném meg, kissé előreszaladva, hogy a szerzők listáját kissé átláthatatlannak tartom, persze ez nem feltétlen baj, hiszen valószínűleg minden olvasó egyből tudja, hogy kit keres, de amennyiben ismét előkapjuk a laikus szemet, hajlamosak lehetünk eltévedni.

De haladjunk tovább, és nézzük a premiert! A rovat könyvtrailereket tár elénk, amit elképesztően jó kezdeményezésnek tartok. Sajnos nem divat manapság készülő könyveket ilyen formában megjelentetni, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a kiadók egyre szigorúbb szerződéseket kötnek a szerzőkkel a könyv részletekben történő publikálására vonatkozóan. Azonban itt egy olyan hagyományról van szó, amit kár lenne nem életben tartani. A jó bornak is kell a cégér, a jó könyv legjobb reklámja pedig nem a kritika, hanem a jobb részletek bemutatása, megjelentetése. Én kapásból három-négy olyan könyvet kifogtam, ami azonnal megragadta a figyelmem, és amiket biztosan el fogok olvasni, amennyiben hozzájuk jutok.

Mindazonáltal van itt kritika is. Az esszencia rovatcím találó, már csak azért is, mert az itt található recenziók és kritikák igyekeznek túlmutatni a műfaj irodalmi sajátosságain, nem száraz, tudományos ismertetők, hanem inkább olvasóközpontú bemutatók.

Az egyetlen rovatcím, amit nem egészen értek, a kaleidoszkóp. Anno újságokban, rádióadásokban ezt a címet azok a rovatok vagy műsorok kapták, ahol afféle „kisszínes” jellegű tartalommal találkoztunk. Az Olvasat esetében itt interjúkat találunk. Megvallom őszintén, soha nem voltam az interjú-irodalom híve, ezeket rendszerint átugrom, csak akkor olvasom el, ha az alany kifejezetten érdekel. Mit ad Isten, itt érdekesek az alanyok, persze, mondhatnánk, egy jó riporter bárkiből képes érdekes alanyt faragni, ebben az esetben, mit ad Isten, jó riporterek dolgoznak az oldalnál.

S végül elérkeztünk az oldal fénypontjához. Nagy Koppány Zsolttal – aki szintén az oldal szerzője – beszéltünk egyszer arról, hogy mennyire hiányolja a tárcát, tárcanovellát a kortárs lapokból. Nos, az Olvasatnál bőven találunk, csakúgy, mint esszét, illetve karcolatot is. Az írások szórakoztatóak, könnyed hangvételűek, mégsem bulvárosak. Nagyjából ilyen lehetett az újságírás fénykorában a publicisztika, nem feltétlen világrengető hírekről van itt szó, kérem, hanem olyan dolgokról, amiket szívesen olvasunk.

Mindent összevetve azt mondanám, hogy az Olvasat irodalmi szemszögből jó és értékes online irodalmi magazin, nem nevezném folyóiratnak, hiszen teljesen más profilt vett fel, mint a megszokottak. A dizájnban és szerkesztésben ugyan lehet hiányosságokat találni, de aki akar, az bármiben megtalálja a hibát – pont, mint én! – a lényeg, hogy friss, más, jó.  Nekem ez a véleményem, tessék szépen saját olvasatot gyártani hozzá!

Kertész Dávid

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.