Jelige: Pilis – Andrea álma

Andrea álmából felriadva, izzadó homlokkal és lüktető halántékkal zihált a gyűrött vánkoson. Álmában megint átélte azt a borzalmas éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életét. Autóban ült, párhetes ismeretség után most először indult Bélával és annak barátaival kirándulni. A Zamárdi disco volt a cél, ahol nagyon jól szórakoztak, egészen hajnal négy óráig. Nem sokkal később kocsiba ültek, a fiú jól vezetett, kellemes zenét hallgatva, sebes tempóban hajtottak az autópálya felé a 112-es úton. Az andalító ritmusra Andi lassan álomba szenderült. Hatalmas csattanásra és rázkódásra ébredt: az autó elejébe vágódó óriási test pontosan a vezető melletti jobboldali ülésre – vagyis az ő ölébe zuhant. A testén érezte a kivénhedt őzbak vonagló haláltusáját, melynek emléke még most is – öt év után – viszolygásra készteti. Iszonyatos fájdalom hasított a gerincébe, és mielőtt az eszméletét elveszítette volna, még érzékelte, hogy az autó a fák közé csapódik: a lámpa fényénél örvénylő zöld lombot látott és egy hatalmas fatörzset, mely pontosan a mellette lévő ajtónál fogta meg a kocsit a további zuhanástól.

A többit már csak a társak elbeszélésből tudja. Azt, hogy hogyan találtak rájuk reggel a favágók, amint a verőfényes nap megvilágította a zuhanás nyomait, azt, hogy bár mindenki eszméletét vesztette és súlyos sérüléseket szenvedett, a többiek lassan felépültek. Ő viszont nyaktól lefelé béna maradt. Örökre.

Szülei minden lehetségest megpróbáltak: amikor a magyar orvosok tehetetlenül tárták szét a karjukat, hogy ennél többet ők már nem tehetnek, vitték Berlinbe egy jó nevű professzorhoz, próbálkoztak őssejt beültetéssel is, de hiába, az a zuhanás tönkretette az életét: az ábrándjait, hogy majd külföldi turnékon zongorázik, a sikert, melynek már soha nem lehet részese.

Béla – aki az autót vezette, és ezért felelősnek érezte magát a lány sorsának alakulásáért – mellette maradt. Most is itt fekszik vele közös szobában - de külön ágyban, mert Andrea forgatásához speciális fekhelyre van szükség – és csak szólnia kellene, hogy igazítson a párnáján, mert teljesen elgémberedett a nyaka, de nincs szíve felébreszteni. Annyit dolgozik, hogy a terápiák és a gyógyszerek árát előteremtse, hogy élhetővé tegye az ő hétköznapjait – hagy pihenjen. Andi nem várta el tőle, hogy vele maradjon, hiszen iszonyatos teher lehet neki nap, mint nap szembesülni a baleset következményével, és lemondani arról, hogy egyszer majd apa legyen – de a kedves, hallgatag fiú kitartott mellette.

 A baleset után fél évvel Béla és Andi szülei egy földszinti lakást vásároltak meg, melyet úgy rendeztek be, hogy a teljesen lebénult lányt egy emelőszerkezettel még a fürdőszobáig is el tudják vinni. Nappal – amíg a fiú dolgozott – két ápolónő váltja egymást Andi mellett: Évi, aki az évek során a legjobb barátnője és lelki társa lett, és Olga, egy idősebb, szakavatott betegápoló, aki rendszeresen tornáztatja, mozgatja a teljesen magatehetetlen lányt. Amikor viszont Béla hazaér, azonnal elkezd vacsorát készíteni, és ellátni kedvesét, akinek egyetlen végtagja sem mozdul a baleset óta.  Az évek során lány megtanulta a szájába adott speciális tollal a tablet érintő képernyőjét kezelni, így legalább olvasni vagy zenét hallgatni tud „önállóan” is. Az orvosok néha biztatják: rohamos léptekkel fejődik az orvostudomány, hátha egyszer az ő bajára is kifejlesztenek valamit…ebben kell hinnie, különben a körülötte élőket is csak keseríti bánatával.

Andrea itt tartott a gondolatiban, amikor a párja megmozdult és kinyitotta a szemét: az ablakon át beszűrődő napfény megvilágította a lány párnán szétterülő szép szőke fürtjeit, és a fiú mosolyogva lépett hozzá, hogy megigazítsa a párnáját, és egy jó reggelt puszival köszöntse kedvesét. Ezután az ágya mellől elővarázsolt egy csodás tűzpiros flamingó csokrot:

– Ez a tiéd szerelmem. Boldog Valentin napot!