Fut velem egy rossz szekér

Vörös István

„A nincsen himnusza”

        Villanella Ady Endre 3 sorára

„Fehér a szurok korma,
a Van csak egy rossz álom,
s a valóság a Volna.”

Csomó akad csomóba,
hiány buk át hiányon,
fehér a szurok korma,

kis ég csöppen az útra,
horizontját belátom,
s a valóság a volna.

Vagy pontosabban szólva,
a semmi-parti árkon
fehér a szurok korma,
és bíborzöld a rozsda.
Az ébrenlét az álom,
s a valóság a volna.

Egy vicctől meghatódva
sem én vagyok az állam,
fehér a szurok korma,
s a valóság a volna.

Magyar Eszter Csenge

Lakmusz

Villanyoltás után beszél hozzám a kaktusz.
Lakmuszpapírt hajtogatok,
megízlelem.
Nem mintha el akarnám hallgatni,
hogy éppen könnyezek.
Szúrós tekintete, karcos hangja után
gondolataimat csak ritkán semlegesítem.

Ágak nőnek a szemem előtt,
amerre botorkálok,
a küszöbökről legtöbbször elfeledkezem.
Belém ivódott az utcazaj,
a robotrángás,
a felújítási moraj.
Éjfél-becsapódások hajlonganak a közelünkben.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban.
Szemünk életnagyságú optikai illúzió,
hangunk visszhangjátékba zárt kiáltás,
tapintásunk nyomaiban mások fekszenek,
de arcomat talán még felderítheted,
ha vízszintesbe hajlik az éjszaka,
a félig mély csönd és félig lárma,
és nem bánod többé,
hogy fut velem egy rossz szekér,
amelyre minden hajnalban felszállhatsz.

Lásd, megérkeztünk.
A parkban túl sok a mókus,
mind kövér, és hozzászokott az emberi jelenléthez.
Köztük volna a helyünk, nem gondolod, hogy
csodálnunk kellene az igéző szobrok élettelen tekintetét,
tükröződni egymás kézszorításában?
Maroknyi csitítás a bokrok tövében,
egy elhagyott bérlet, szakadt igazolványkép,
kibomlott hajcsomó, mohó kavicszubogás.
Testünket elnyeli az illeszkedések folyama.

A dőlt betűs részek idézetek Ady Endre Kocsi-út az éjszakában
című verséből.

Lőrincz P. Gabriella

Ugrás
                     

                 Ady Endre Ugrani már: soha című versére

Futunk most mi is hát űzve,
Nem, soha nem ugrunk tűzbe.
Várunk, mi bölcsek és királyok,
Szemünkön feszül a hályog.
Pokolból hozunk mi mindent,
Naponta tapossuk Istent.
Senkivel meg nem osztozunk,
Nem érdekelsz, Miasszonyunk.
Nem kérünk már,
Csak elveszünk,
Búnak nem engedjük szép fejünk.
Hajunkat megfestjük kékre,
Nem süvegelünk a tisztességre.
Ugrunk már – soha már.
Hazugság, legyen vége.