Ugrás a tartalomra

Böszörményi Zoltán német nyelvű válogatáskötete a Frankfurti Könyvvásáron

Az idei Frankfurti Könyvvásár Leseinsel (olvasósziget) pódiumán október 19-én délelőtt 11 órakor felolvastak Böszörményi Zoltán Notlandung (Kényszerleszállás) címmel frissen megjelent német nyelvű válogatáskötetéből. A szerzővel fordítója, Hans-Henning Paetzke beszélgetett, miután – az alábbi szöveggel – bemutatta őt a közönségnek.

Az 1951-ben a romániai Aradon született Böszörményi Zoltán erdélyi magyar költő, regényíró, sikeres vállalkozó és mecénás Monacóban, Budapesten, Aradon, Torontóban és Barbados szigetén él. Világpolgárnak is nevezhetjük.

Első verseskötete, az Örvényszárnyon 1979-ben jelent meg, a második, a Címjavaslatok 1981-ben, szintén Bukarestben: „amelynek következményeként – emlékezik a szerző – egy kihallgatótiszt ütlegelni kezdett, és megkérdezte, láttam-e már halálos balesetet. Valószínűleg ez okozta, hogy pillanatok alatt ámokfutóvá lettem. Nekivágtam az akkori jugoszláv határnak.“ Ezt követte a kanadai emigráció.

Menekülésének és kezdődő emigrációjának élményeit a 2017-ben a Mitteldeutscher Verlag kiadásában megjelent, In den Furchen des Lichts (Regál) című regényében, valamint a Weicher Körper der Nacht (Az éj puha teste) című, izgalmas szerelmi és bűnügyi regényben dolgozta fel. Utóbbi német nyelvű kiadását jövő őszre tervezik.

Magyarul több verses- és elbeszéléskötete jelent meg. Műveit számos nyelvre lefordították. 2012-ben megkapta Magyarországon a rangos József Attila-díjat, 2018-ban pedig a magas elismerést jelentő Babérkoszorú-díjat.

Romániában balettiskolát végzett, Kanadában filozófiát hallgatott. Utóbbi tükröződik költeményeiben is. Lelki feszültség és érzelmi elkötelezettség váltakozik a szemlélődésben és reflexióban. Az én világosan akarja látni önmagát és a világot:

 

A dolgokról           

          „Nem része-é hegy, égbolt tengerár       
          lelkemnek úgy, mint én vagyok övék?”           
          (Lord Byron, Childe Harold zarándokútja, Fodor András fordítása)

Kösd a dolgokat a dolgokhoz, ne tétovázz!
Akaratod ellenére ők mind kötődnek hozzád.
Már-már nyűgként csüngnek rajtad.
Nem te rendelted őket? Valamilyen misztikus,
megmagyarázhatatlan erővel fűződnek hozzád,
mint schopenhaueri tétel. (A képzet.)
Kétszázharmincezer év alatt forog körbe
a Tejút spirálja, (benne milliárd csillag,
fekete lyuk, kvazár, párhuzamos galaxis,)
s a szárny egyik végében: Naprendszerünk.
A Föld bolygón pedig te: parányi pont.
Ha eddig semmi, most ez a felismerés lelkesítsen.
Légy boldog, önfeledt. Szeresd a dolgokat.
Képzeld magad végtelennek.

Miután túlél egy majdnem-légikatasztrófát, az élet megy tovább. De hogyan? A trauma többféleképp megnyilvánulhat. Böszörményinél egy hosszúversbe menekül: Kényszerleszállás Shannonban. Az előttünk fekvő vers- és elbeszéléskötet* címe, a Kényszerleszállás, sokatmondó. Minden, amit leír, végső soron kényszerleszállás a múltban és a jelenben, hogy feldolgozhassa mindazt, amit megélt, olvasott, hallott és gondolt. Költeményeiben és elbeszéléseiben Böszörményi Zoltán irodalmilag ragadja meg az emberi élet kényszereit, a szenvedést és csalódást, az igazság keresését és a lét értelmének megtalálását.

Az egyik ciklus kultúránk nagyjaira emlékezik, olyan egyéniségek előtt tisztelegve, mint: Kertész Imre, Paul Celan, Dante, Esterházy Péter, Hemingway, Konrád György, Thomas Mann, Michelangelo, Petrarca, Raffaello, John Updike, Vergil, Nikola Tesla, a rádió feltalálója és Leonardo da Vinci.

Böszörményi indulattal, tüzes szenvedéllyel teli költeményeinek és elbeszéléseinek középpontjában a szerelem és a halál, a remény és a reménytelenség, a barátság és az árulás áll, egyszóval az élet szépsége és rútsága, az értelem és az identitás keresése – a költő élete, mely végső soron a mi életünk is.

 


* Zoltán Böszörményi, Notlandung, ungarisch und deutsch, Gedichte und Erzählungen, herausgegeben, nachgedichtet und übersetzt von Hans-Henning Paetzke, Mitteldeutscher Verlag, 2019, 320 S., 20 €
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.