Ugrás a tartalomra

Istenes verset olvasni felér egy imádsággal

 

„A nagyböjti időszak arra készít fel minket, hogy képesek legyünk elkísérni Jézust a keresztúton. Ez hitünk egyik legnagyobb próbatétele” – az Irodalmi Jelen szerzőit arról kérdeztük, hogyan élik meg a nagyböjtöt, milyen szerepe van ebben a mostani, kilátástalannak tűnő helyzetben az imának, az online követhető vallási szertartásoknak, működhet-e a klasszikus és kortárs vers imaként.

Hogyan éled meg a nagyböjti időszakot, milyen szerepe van az imának, milyen imarituáléid vannak, van-e otthon imasarkod, szoktál-e online misét követni az interneten, most, hogy a hitünk gyakorlása sem a szokványos mederben zajlik, milyen a te otthoni „templomod”?

Mezey Katalin

– Jó néhány éve, hogy mindent egy lapra teszek fel. És ez az egy lap az imádság. A hagyományos katolikus kötött imádságokat, az aktuális Rózsafüzért, az Úrangyalát igyekszem naponta elmondani, és Nagyböjtben, ha csak tehetem, részt veszek a Keresztútban is. Sokszor imádkozom a Mária Rádióban vagy a Katolikus Rádióban közvetített, közös imádságokat is. De persze a kötetlen imádságok, elmélkedések is fontosak, beletartoznak az életembe. Interneten hallgatom a Katolikus Rádió reggeli miseközvetítését a Városmajori Jézus Szíve templomból. Már kamaszként, szüleimmel is ebbe a templomba jártunk, ismerem minden zegét-zugát, így, amikor megszólal a szentmise kezdetét jelző csengő, nemcsak hallgatom, de látom is magam előtt, ami éppen történik. Azért is jó az internet, mert sokszor elkalandozik a figyelmem, akkor egy kattintással vissza tudok menni ahhoz a ponthoz, ahol elvesztettem a fonalat. Esténként pedig bekapcsolom a szentmise-közvetítéseket a Bonum, vagyis most már Katolikus Tévében. Hogy a járvány miatt megszűntek a nyilvános szentmisék, és én – ugyancsak a járvány miatt – hetek óta nem mozdulok ki otthonról, elmondhatom, hogy a legkedvesebb „tévéműsorom” a szentmise. Vigaszt és örömöt jelent, hogy nagyszerű szentbeszédeket hall az ember, megismerheti távoli vidékek kitűnő hitszónokait is. Ez az ajándéka az idei, a közös hitgyakorlás élményétől megfosztott Nagyböjtnek.

Lennert-Móger Tímea

– A számvetés időszakaként élem meg a nagyböjtöt. Ilyenkor az ember végigmegy,,lelke keresztútján”. A mostani, járványos, Szerbiában kijárási tilalmi időszakban még inkább van erre ,,lehetőség”. Az ember, a költő is nagyon egyedül (de nem magányosan!) maradhat magával. A Jóistenben társra találhat, és irgalomra is, amit aztán eltanulhatunk, hogy az egyedüllétek során se legyünk magányosak önmagunkkal. Most minden letisztul, vagy éppen hangsúlyt kap, az árnyékból előléphetnek a mindennapi rohanás idején a felszín alá szorult, de nagyon fontos emlékek, célok, emberek... Közösségi munkát is végzek, ebből kifolyólag általában intenzíven figyelek a környezetemre, az engem körülvevő közösség rezgéseire. Most és általában ilyenkor a böjti időszakban van arra idő, illetve ha nincs is, tudatossággal teremtek magamnak, hogy intenzíven befelé is figyeljek. Tehát számomra a böjt elsősorban lelki szigorúság gyakorlatát jelenti. Ami a táplálkozást illeti, nagypénteken mindig halpaprikást főzünk. Nincs, amit ettől a hagyománytisztelettől jobban kedvelnék, noha nem túl önmegtartóztató tradíció…

Az imának mindig nagy szerepe volt az életemben. Hívő családban nevelkedtem. Sokat elmondhat erről és a hozzáállásomról, hogy az általam mélyen tisztelt dédanyámról az utolsó emlékem, hogy imára kulcsolt kézzel leheli ki lelkét. Közösségi munkám miatt sokan nem gondolnák rólam, de valójában befelé forduló ember vagyok. Az imát is nagyon személyes, közvetlen kontaktusként élem meg. Erősen meghatároz engem a tény, hogy doroszlói vagyok, itt, nálunk található a nagy múltú és neves búcsújáró hely, a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely, amelyet a Délvidék Csíksomlyójaként is emlegetnek. Valahányszor jelentősebb történés van az életemben, kisétálok, elzarándokolok a faluvégi kegyhelyre, hálát mondani vagy segítséget kérni. Amellett bárhol a természetben (a) Teremtő társaság(á)ban érzem magam.

Lakatos Mihály

– A nagyböjt nem jelent számomra kiemelt időszakot a tekintetben, hogy semmit sem csinálok másként, mint előtte és utána. Talán jobban odafigyelek, hogy péntekenként ne egyem húst. Mivel az ima, ezen belül is főként az esti ima számomra napi rendszerességű „elfoglaltság”, ez nyilván böjtben sem változik. A gyerekeimet már zsenge koruk óta rászoktattam az esti imára, így mára jó értelemben vett „hétköznapi rutinná” vált számukra is. Ezt onnan tudom, hogy esténként, ha túl későn kerülnek ágyba, és nem vállalom az éppen aktuális regényrészlet felolvasását, akkor rendszerint elhangzik a kérés: „De legalább az esti imát mondd el nekünk!” Ebből is látszik, hogy a „rituálé” általában az, hogy az ágy szélén ülve elmondom az imacsokrot, amely négy imából áll: „Én Istenem, jó Istenem”, „Ó, édes Istenem, hálát rebeg lelkem”, „Miatyánk” és „Üdvözlégy, Mária!” Néha felosztjuk egymás közt a sorokat, de ez ritkábban fordul elő. Egyéb külsőségeknek nem érzem szükségét, nem kell sem „imasarok”, sem „szőnyegecske”, sem semmiféle tárgyi kellék. E tekintetben az egész világ egy nagy templom, ezért, ha szükségét érzem, úgy is elmondom az imát magamban, ha éppen megyek az úton valamerre. Online nem szoktam miséket nézni, viszont vasárnaponként, miközben készülünk a misére, a Kossuth rádióban „háttérként” mise- vagy istentisztelet-közvetítés megy. Így mire eljutok a templomba, már tudom, hogy aznap az Evangélium mely részlete lesz a téma. És szórakoztató összevetni, hogy az egyes papok miként értelmezik azt, mit kapcsolnak hozzá, éppen mire „futtatják ki”. A vasárnapi mise életünk megszokott és szerves része, és most, hogy a négy fal közé kényszerültünk, a fiúk már szóvá is tették, hogy mennyire hiányzik ez nekik. (Hm.) Meg persze sok egyéb is…

Vörös István

Bizonyos értelemben jó, hogy épp húsvét elé, a nagyböjtre esik az önkorlátozásnak az az időszaka, amit most meg kell élnünk. Ezúttal mindenki böjtöl. Valamiben és valamiféleképp. Önként, de külső parancsra. Ami egyre inkább belsővé is alakul. Az önkorlátozás értelmének felfogásával párhuzamosan. A legnagyobb önmegtagadás ezúttal a többiek magunktól való megvonása. Most mindenkiről kiderülhet, hogy mennyire nem introvertált, bár esetleg azt hitte magáról. Mert így is sok külső hatásra, találkozásra, impulzusra van szüksége. Az egyedüllét dimenziói megváltoznak. Egyedül lenni mindannyiunknak tudnunk kell. Ez most bevezetés az egyedüllét művészetébe?

Szerintem mindenkinek meg kell találnia a maga belső templomát. És az senkinél sem esik egybe tökéletesen azzal a külsővel, ahová esetleg hétről hétre vagy napról napra eljár. Mert a látható templom a metafizikaiban folytatódik.

Csepcsányi Éva

– Az ima nem a tökéletesek privilégiuma, nem – ahogy egyesek olykor kedvesen megjegyzik – „szenteskedés” vagy „ájtatoskodás”. Az ima azon emberek kenyere, akik tudatában vannak annak, hogy meg fognak halni egyszer, bűnösök és törékenyek. Az ima válasz Isten szeretetére. Nagyböjt idején világosan lebeg előttem: az emberi ítélkezés, gúnyolódás, megbélyegzés elmúlik, elporlad, megszűnik a bántalmazóval együtt, mint ahogy sírba szállt, porrá vált a Názáretit taszigáló, gúnyoló tömeg is, Jézus viszont él, vagyis Ő az Élet. Ima nélkül soha nem lett volna a pénzimádó Léviből Szent Máté evangélista, a keresztényeket bebörtönző Saulból Szent Pál, a népek apostola, a tévelygő, laza fiatalemberből a nagy teológus, Szent Ágoston, a gazdag, olasz aranyifjúból Assisi Szent Ferenc, a jómódú, babusgatott francia kislányból az egyházdoktor Kis Szent Teréz, az ateista filozófusból, Edith Steinből vértanú kármelita apáca... Az ima megállás a valóságban. A zsolozsmát végzem, mert megszenteli az egész napot, és egységesen ugyanaz a Világegyházban. Az irgalmasság rózsafüzérét imádkozom még, és időnként egy-egy kilencedet különböző szándékokra. 

(Képen a szerző a csíksomlyói Jézushágón)

Laczkó Vass Róbert

Gyakorló római katolikus vagyok, amelynek nem a sztereotípiákhoz van köze, hanem egy egészségesen vallásos közeghez, amelyben nevelkedtem. A szertartásos életmód elsősorban a nagyszüleim generációjára volt jellemző, a magam részéről ezt egyfajta rendezettségnek éltem meg, amelyben ideje van mindennek, a szertartások pedig tartalommal telnek meg. A nagyböjt is ebbe a szertartásos rendbe illeszkedik, amelyben az önmegtartóztatás a test, az önvizsgálat pedig a lélek karbantartását szolgálja. Vannak kötött formájú imák, amelyeket szívesen mormolok, tartalmasabbat és lényegretörőbbet úgysem tudnék kitalálni. Egy részüket még gyerekkoromban tanultam, így hozzám nőttek. Tudom például, hogy mekkora távolság gyalogosan egy rózsafüzér. Van házi szentélyem is, ennek arra kell emlékeztetnie, hogy nagyobb kontextusban létezünk. Ebben a szentélyben képzőművészetileg is értelmezhető műalkotások vannak, köztük egy imádkozó alakot ábrázoló balinéz kisplasztika. Ez a figura térden áll, de gyakorlatilag visszatörik a hátgerince, ahogyan az ég felé fordítja tekintetét. Ez a bűnbánó törekvés igaz arra az állapotra is, amely az online misék és istentiszteletek virtuális világába kényszerít minket. A communio, vagyis a közös áldozat hiánya nem pótolható virtuálisan.

Lőrincz P. Gabriella

– Ez a nagyböjti időszak most más, mint az eddigiek. A karantén eleve lemondásokra kényszeríti a világot, lassításra. Az online istentiszteletek nekem most különösen nagy szerepet játszanak az életemben, ugyanis, ahol élek, a közelben nincs felekezeti templom, vagyis épp vasárnaponként nehéz a megközelíthetősége, ebből az következett, hogy szó szerint, már ki voltam éhezve az igehirdetésekre. És természetesen vannak lelkipásztorok, akiknek az igehirdetései nagyon hiányoztak, most az internetnek hála, naponta igehirdetéssel egybekötött csendes perceim vannak. Nincs külön hely, valójában nem is tudna lenni, mert szinte mindig imádkozom, mosogatás vagy főzés, kapálás közben. Hálát adok, énekelek zsoltárokat, ifjúsági énekeket, imádkozom gondolatban és hangosan, és igyekszem bekapcsolódni az imaláncokba, amiket az interneten meghirdetnek, felekezettől függetlenül, természetesen.

Becsy András

– Vallásos családból származom, nagyszüleim, mind a polgári, mind a paraszti része, tartották a böjtöt, illetve ez a kérdés fel sem merült bennük, az élet velejárója volt. A szűkebb értelemben vett családom nem volt vallásos, illetve nem tudom, hogy az volt-e, vallásos nevelést nem kaptam. Én magam nem tartom a böjtöt. Persze több indokot is mondhatnék, lerázva magamról a felelőséget: hogy abban az érában, amiben felnőttem, a fiziológiai szükségletekért nem kellett megküzdeni, így eltunyult az ember, nem volt szüksége Istenre, vagy hogy az ideológiai elnyomás sikeres volt a szellemi életben, és még sok mindennel takarózhatnék, de nem teszem. Viszont a vallási ünnepek és emlékünnepek története, kialakulása, miértje érdekel. Köszönhetem ezt a töri szaknak az egyetemen.

Túl korán és túl későn találkoztam az imával. A kettő között nem az éggel foglalkoztam, meg kellett ismerni a földi világot. Persze ez az indok is sántít. A kettő nem üti egymást. Először gyerekként a ’80-as évek elején, amikor nagyanyám meggyőzte apámat, hogy, mivel tanulócsoportot indítanak a parókián, engedje meg, hogy eljárjak oda. Szép időszak volt. Szombaton délben kezdődtek az órák, és a meleg nyári napokon a templom hűvös árnyékában ballagtam át. Ballagtam, mert mi a templom mellett laktunk. A bibliai történeteket persze ismertem, nagyanyám, akinél megtanultam imádkozni, már mesélte nekem azokat korábban. Másodszor a gyerekeim születése után. Nem azért, mert olyan rosszak voltak, hogy magaviseletük miatt Istenhez kellett volna fordulnom segítségért, hanem mert feleségem a mai napig is viszi őket templomba, ahol egy egész különös, számomra, számunkra érthetetlen világgal találkoztam. Egy közösséggel. Sajnos én római katolikus vagyok, nem református, mint ők, így ebből a családból kimaradok, ebből az érzésből, az összetartásból. Ezt az én egyházam nem tudta nyújtani.

Nem gondolom, hogy, mert böjt van, vallásos versekbe temetkeznének az írók. A kortárs versre nem jellemző, hogy imaként működne, viszont egyre többen és egyre bátrabban írnak az ember és az isten kapcsolatáról. Megint fontos lett ez a téma. Mert nem is az isten a fontos ezekben az írásokban, hanem önmagunk megtalálása, önmagunk meghatározása ebben a világban. Nem isten keresése, hanem önmagunk keresése. Ki vagyok én? Harminc évet kellett várni rá, mert a rendszerváltással a költészetnek ez a szála elhalt.

 

Szoktál-e istenes verseket olvasni? Mit gondolsz, a kortárs vers működhet-e imaként? Amennyiben igen, kérlek, ajánlj egy ilyen verset!

Mezey Katalin

– Máig nagy hatással vannak rám a népi vallásosságban megőrzött, ősi imáink, amelyeket Erdélyi Zsuzsanna gyűjteményéből ismertem meg hajdan. Sokszor eltűnődöm rajtuk, csodálom a hitnek azt a bizonyosságát, evidenciáját, ami ma is árad belőlük. Úgy érzem, a természeti ember istenközelségéhez képest óriási deficitet mutat mai, a modernitás tüskebokrába vetett, girbe-gurbán nőtt, csenevész hitünk. Jó lenne beilleszteni ezeket a gyönyörű ima-látomásokat mindennapi imádságaink sorába.

Mindennapos élményt jelentenek számomra nagy költőink, pl. Berzsenyi, Ady, Babits, József Attila, Weöres Sándor istenes versei is: minden olvasásukkor szinte térdre kényszerítenek. Megrendítő pontossággal, őszinteséggel, átélhetően rajzolják meg Isten és ember kapcsolatát. A modern magyar költészet alapértékei ezek a versek, fájlalom, hogy az oktatásban még mindig nem nyerték el méltó helyüket. Imádságként ugyan nem szoktam mondani őket, de szívesen ajánlom mindenki figyelmébe József Attila egyik kései versét, az Isten itt állt a hátam mögött címűt.  

József Attila

Az Isten itt állt a hátam mögött

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

…………………….

……………………
 
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.
 
Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
 
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

Lakatos Mihály

– Nem szoktam istenes verseket olvasni, de nem is térek ki előlük. Ha éppen egy ilyenbe botlok, mindig érdeklődéssel figyelem, hogy mások miként viszonyulnak Istenhez, miként próbálják a hitüket megélni, kinyilvánítani, mit jelent számukra e vertikális kötődés. Meg vagyok győződve, hogy kortárs vers is működhet(ne) imaként, de azzal tisztában kell lenni, hogy ehhez nem elég a szándék, nem elég a hit, ha mégoly erős is, ilyet írni isteni kegyelem nélkül lehetetlen. És nem feltétlenül csak hívő ember lehet képes erre, sőt néha a hitetlenből elemibb erővel tör elő a felismerés, vagy a megvilágosodás.

Lennert-Móger Tímea

– Sok esetben a versírás lehet egyfajta dialógus az Istennel, ilyenformán egyes költemények imaként is felfoghatók, írójuk és/vagy olvasójuk számára. Ezt inkább, ahogy az alkotások értékét is, talán az idő mutatja meg, mutatja fel. Az, hogy milyen távlatai vannak, keletkeznek egyes költeményeknek, akár alkotói, akár olvasói szempontból… Több, ilyen szempontból már ,,megméretett” vers van az életemben. Most mégis a doroszlói kötődésű, neves vajdasági (talán nem éppen kortárs, de sorstárs) költő, Fehér Ferenc sorait másolnám ide. Ez a vers annyi mindent elmond a vállalásról, az elfogadásról, mindezek felelősségéről. Jól jöhet az üzenete, fohászkodása erre a 2020- as, koros és kóros évre:

Mindazoknak

Mindazoknak, akik vállukra emelték ezt az évet is:

a belegörnyedőknek, a roskadozóknak,

a mások gondolatába belehalóknak…

Mindazoknak, akik hívő cselekvéstelenek között

tagadtak, de cselekedtek;

a kezet szorító megbékíthetetleneknek,

álmatlanok között koránkelőknek…

Mindazoknak, akik mehettek volna,

s mégis itthon maradtak;

akik egy-egy vércsöppet

életünkbe falaztak –

perzsaszőnyegek fölött is

a hűséges falaknak…

Mindazoknak, akik csak adtak, adtak,

s ünnepléseinkből kimaradtak –

a malomkő őrlésű agyaknak,

a világunkat cipelő sok-sok ingatagnak…

Mindazoknak a roskadozóknak,

akik vállukra emelték ezt az évet is…

Vörös István

– Természetesen olvasok istenes verset. Egy vers nem lehet teljesen ateista, és nem lehet teljesen realista, ez a tapasztalatom, de ezt majd Esztétika c. könyvemben részletesebben kifejtem.

Az imák versek. És lehet, hogy megfordítva is igaz, hogy a versek imák. Valamilyen szinten, százalékban és hatásfokban mindenképp azok. Én amúgyse vagyok híve a kérő, a magának kegyeket követelő imának. A lét egészének igenlése számomra a helyesen mondott és értelmezett ima. Vagy vita vele, a létezéssel. De nem kegykérés, protekció-gazsulálás. (Pedig persze rászorulnánk!) Ilyen módon a jó vers, ha a lét egészére irányul, ima. És a jó kortárs vers is ugyanúgy. Néhány példa: Tóth Krisztina: Vers, amelyben az új esztendőt köszönti (a Magas labda c. kötetből). Kovács András Ferenc: Hajnali himnusz (a Kompletóriumból), Gerevich András: Waterloo (a Barátokból), Kemény István A királynál az azonos c. kötetéből, Tandori vad Hekatombája A járóbetegből, Petri: Horgodra tűztél, uram, a Magyarázatok M. számára végéről. A Zsoltár c. versek szinte mindig egyúttal ima-természetűek is, lásd pl. Mezey Katalin Zsoltárát az Újra meg újra c. kötetben vagy Demény Péterét a Lélekkabátból. Most csak úgy hirtelen, ami eszembe jut.

És így aztán, amikor verset olvasok, mindenképp istenes verset olvasok, bármilyen „istentelen” is külsőre.

Csepcsányi Éva

Ady Endre istenes versei szerintem mindig megállják a helyüket, mármint minden korban, a szenvedő, kérdező, úton lévő ember versei. Bevallom, ritkán olvasok verseket, inkább regényt. Bulgakov Mester és Margaritája mindig megragad, és sok mindenre felhívja a figyelmet vallási témákban is.

Laczkó Vass Róbert

Istenes verset olvasni felér egy imádsággal. Az istenes vers a transzcendes utáni vágyakozás szavakba önthető gyötrelme és gyönyörűsége, s ezért a maga módján igehirdetés nemcsak a szerző, de adott esetben egy előadó számára is. Természetesen egy kortárs vers is működhet imaként, amennyiben – hitvilágtól függően – a transzcendensről tesz tanúságot, vele kíván kapcsolatba lépni, még akkor is, ha vitatkozik vele. Kapásból egy példa: Lackfi János Nyűgös imádsága.

Lőrincz P. Gabriella

– Sajnos ritkán olvasok verseket mostanában, de igen, sőt, azt hiszem, hogy minden vers istenes, legalább is számomra, mert a teremtett világról szól, és teremtés maga a költészet is. Ima a vers, számomra ez nem kérdés, akkor is az, ha sokak szerint ez nincs így, ez az én hitem. Azt gondolom, hogy az olvasón múlik, hogy imaként olvassa-e a verset. Ahogyan szerzőt sem, verset sem emelnék ki, vannak zseniálisan megírt versek és vannak szerényebb írások, a befogadó a lényeg, a versek megtalálják az olvasójukat, akik számára imává válnak. Olvasó nélkül csak leírt sorok maradnak.

Becsy András

– A témába vágó legkedvesebb versem Babits Jónás imája. Ebben minden viszony szerepel. Önmagunk definiálása, ars poetica, egyén és közösség, egyén és hatalom. Az égi és a földi dolgok harmóniája és diszharmóniája. Csak azt nem tudom, hogy kihez imádkozik. Magához, Istenhez, az Olvasóhoz. Valószínűleg ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ezt ajánlom klasszikus versként.

Babits Mihály

Jónás imája
 

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

 

A témába vágó legkedvesebb kortárs versem pedig Nádasdy Féltérden című verse. Önmagunk definiálása. Az égi és a földi dolgok harmóniája és diszharmóniája.

Nádasdy Ádám

Féltérden

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság

rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,

s azt képzelnem: pont én kellek neked.

Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,

hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –

most meg a cinkosommá tettelek.

 

Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:

találsz-e te gyönyörűséget bennem –

úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.

Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,

de te járattál olyan iskolába,

ahol ilyesmiket tanítanak.

 

Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam

arcod sosem, mint hogy magam kivágjam

s gyökértelenül sodródjam feléd;

énnekem fáznom kell és epekednem,

nem úgy, mint aki ül a tenyeredben

s megszokta szépen markod melegét.

 

Én szolgáltalak volna áhítattal,

melletted álltam volna éjjel-nappal:

nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,

a kíséreted nagyon kell szavamhoz.

Szemem téged keres, ha elkalandoz;

a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

– Kérlek, ajánlj távol élő szeretteidnek a Bibliából egy olyan részt, amit gyakran olvasol nagyböjt idején, és fogódzót, vigasztalást jelenthet számukra is.

Mezey Katalin

– A nagyböjti időszak arra készít fel minket, hogy képesek legyünk elkísérni Jézust a keresztúton. Ez hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki nehezen tudtam elfogadni Krisztus keresztáldozatának szükségességét. Mára már belátom, hogy az emberi világ, az emberi történelem attól vált ismét működőképessé vagy kétezer évre, hogy Jézus Krisztus tanításával, tanítása zálogául adott életével bebizonyította, hogy a szeretet, az igazságosság, az önzetlenség, az önfeláldozó bátorság életünk legnagyobb értékei. Nem úgy szállt szembe a gonoszsággal, hogy kirántotta volna a kardját, kiirtotta volna a világ összes gonosz emberét. (Pedig mi sokszor szívesen vennénk egy ilyen megoldást is.) De ő tudta, hogy a jó példa felmutatásával – és csak azzal – sokkal többet el lehet érni. A világban akkorra már olyan mértékben eluralkodott a rossz, hogy nem tűrte el azt, aki felemelte a szavát ellene. Jézus mégis vállalta, hogy a maga önkéntes életáldozatával helyreállítsa az erkölcsi világrendet.

Az utolsó vacsora történetét ajánlom azok figyelmébe, akik ismerkedni akarnak Jézussal, János Evangéliumában a 13. fejezetet. A mindennapi, aprólékos, szinte filmszerű leírás, a lábmosás szokatlan jelenetei, Jézus és Júdás és Jézus és Péter párbeszédei életszerű közelségbe hozzák a Megváltó alakját, jelképes cselekedetek által emlékezetessé tett tanítását, és egész tanítása sommáját az „új parancsban”: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.  35Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Lakatos Mihály

– Nem tudok semmilyen részt ajánlani a Bibliából senkinek, én inkább az egészet ajánlom mindenkinek, különös tekintettel az Újszövetségre. Nem vagyok rendszeres Biblia-olvasó (kivéve azon eseteket, amikor a gyerekeknek olvasom fel a különböző ifjúsági változatokat), mégis a legváratlanabb pillanatokban talál rám. Úgy is mondhatnám, nem én szólítom meg őt, hanem ő szólít meg engem. És tudom, hogy ez nem véletlen, hogy ebben üzenet van. A gyerekeket érdemes már korán bevezetni a Biblia világába. Hat az észre is, az érzelmekre is. Ezt számos alkalommal visszaigazolták a velük foglalkozó pedagógusok is. A középső fiacskám még óvodás volt, amikor az óvónénije lelkesen újságolta a feleségemnek, hogy ő volt az egyetlen a csoportban, aki tudta, hogy húsvétkor mit ünnepelünk. A többiek a nyuszira vagy a pirostojásra tippeltek.

Vörös István

– Azt hiszem, nagyon egyszerű a helyzet. A Máté evangéliumát ajánlom, nekem sok okból ez a kedvencem az Újszövetségből, és az egyik kedvencem az egész Bibliából is. Jézus útját, ahogy az őt körülvevő, illetve a világot körülvevő, a jószándékot körülvevő sötétség ellen harcol. De nem ám fegyverrel, és nem agresszióval, hanem odafigyeléssel, józansággal, kijózanító csodákkal, példázatokkal és cselekedetekkel. Most minket is kettős sötétség vesz körül, és ugyanilyen nehéz megtalálunk a válaszainkat, mert a nehéz válaszokat nem szívesen találja meg senki, bár azokat érdemes. Végig kell mennünk a nehéz, jézusi úton. Ha nem is mindenkinek olyan radikálisan, mint neki. Valamit mindegyikünknek le kell vezekelnünk, és közösen pedig nagyon sok mindent. Nagyon sokat.

Csepcsányi Éva

– Jelenleg Lukács Evangéliumát olvasom. Lukács görög műveltségű orvos volt. Nagyon aktuális. Az emberi szenvedésről és Krisztus szeretetéről, irgalmáról csodásan ír. A négy Evangéliumot ajánlom. Az online miséken részt veszek, mindig más vidékre „utazom”. Nagyböjtben a keresztút fontos még, alázatra – vagyis a tiszta látásra valóságomról, és bűnbánatra – vagyis az Istentől való függésre irányítják figyelmemet. 

Laczkó Vass Róbert

­– A szeretet parancsa mellett a legfontosabb üzenet, amely kihallatszik a Szentírásból, így szól: Ne féljetek! Ószövetségi szózatként ugyanúgy hangzik, mint evangéliumi bátorításként. Ezeket a bibliai szöveghelyeket ajánlom fogódzónak, ki-ki megtalálhatja például Jeremiás könyvében, a Zsoltárok közt vagy az Evangéliumokban. Válassza ki azt, ami a szívének kedves, elmélkedjen róla, és így készüljön a feltámadás ünnepére!

Lőrincz P. Gabriella

– Valójában az egész Bibliát ajánlanám, de ha ki akarok emelni egy számomra kedves és az én olvasatomban vigaszt nyújtó igét, akkor az Apostolok cselekedetei 16.31, ígéret és útmutatás ez az ige, engem egész életemben vezetett és vezet.

 

 

           

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.