Jelige: Galakonya − KÖLTŐ-dilemma; Talánkozás

KÖLTŐ-dilemma

Autók dudálásának hangja harsogott be a Váci utcai műterembe, ahonnan a költő indulásra készült. Lila kabátjának cipzárját már felhúzta, s éppen a kirakat üvegén hunyorogván vizslatta saját tükörképét. Vajon vegyen fel sapkát? Inkább mégse. Kár lenne a frizurájáért, ami direkt a fotózásra készült.

− Bandi, várj egy kicsit! – lihegte Aladár kimerülten, barátja után sietve. Szerdára készen lesznek. Lemásoltam a nyers képeket egy pendrive-ra. A fotós zavarában kefe bajuszát ujjával kicsit megpiszkálta, majd zsebéből kivette a kis eszközt, s barátja kesztyűs kezébe nyomta.  − Ha kell valamilyen egyéb szerkesztés, vagy bármilyen más módosítás, csak szólj. Photoshoppal elintézem.

− Köszi, akkor következő alkalommal találkozunk − veregette meg barátja vállát Endre. A pendrive-ot zsebébe tette, majd kilépett a budapesti hidegbe. Pár pillanatig még állt a Székely Fotólabor boltozata alatt, majd elindult a szerkesztőség irányába.  Bár késésben volt, mégsem vette sietősre a tempót. A jóra várni kell. Őt köztudottan a jók közül is a legjobbak között tartották számon. Ő nem csak egy költő volt.

Ő volt A KÖLTŐ.

Ezért nem is csodálkozott azon, hogy most is sokan megfordultak utána. Két tizenéves lány kuncogva sietett hozzá egy-egy autogrammért, sőt még egy közös szelfit is szerettek volna A KÖLTŐVEL együtt készíteni.  Endre kicsit kérette magát, majd a két lány mellé állva elkészítették a képet. Búcsúzóul még váltottak pár szót a Nyugat folyóirat honlapján nemrég megjelent verséről. Többen már nem jöttek oda hozzá, mégis magán érezte a bámészkodó emberek tekintetét. Kicsit kihúzta magát, sietősen továbbfolytatta útját. Mégis mi volt annak az oka, hogy ennyien megbámulták A KÖLTŐT? Egyrészt híres publicista és influenszer (több közösségi oldalon is nagyobb követőtáborral rendelkezett bármely magyar celebnél, illetve verseit számos nyelvre lefordították a francia mellett), másrészt megjelenése is figyelemkeltő. Azt be kell ismernünk, a mi Endrénk napsütötte bőrével, nagy barna szemeivel nőrajongói ezreit kápráztatta el. Sőt, amikor megszólalt! Kérem, a maradék százat is levette a lábáról. Mély öblös hangjával megremegtette a női szíveket (meg néhány férfiét is).

Gyorsan elsietett a Három Holló mellett. Bár szívesen betért volna a kávézóba (minden este kapott egy ingyen pohárka bort), de nem tette. Miközben már a Fővám térnél tartott, telefonján nézegetni kezdte az új üzeneteket. Babits SMS-t írt, hogy a megbeszélés elkezdődött és csak rá várnak. Az email fiókjába belépve rajongók leveleinek tucatjai árasztották el. Öccse, Lajos is szokta ezeket olvasgatni, sőt néha ő válaszol is egy párra, ha bátyja nem ér rá. Éppen már kilépett volna fiókjából, mikor hirtelen megtorpant. Kicsit erősebben dobbant meg a szíve. Ő írt.

Endre régen nem kapott levelet attól a lánytól.  Nem is tudta mivel sérthette meg a kis fruskát, aki őérte rajongott. Olyan régóta leveleztek! Milyen régóta is? Adéllal való kapcsolata alatt kapta meg az első rajongói üzenetet a lánytól. Későbbiekben, valahogyan még az is kiderült, hogy nagyon távoli rokonok. Nem is emlékezett rá mivel bánthatta meg a lányt. Netán ő maga volt, aki valamin megbántódott? A levelet megnyitva felnagyította a szöveget, hogy jobban lássa. Még így is hunyorognia kellett. Az üzenet meglehetősen rövidke volt.

Endre már a Vásárcsarnok mellett baktatott. Feszülten fújta ki a levegőt. Erre most mit válaszoljon? Kérje megint, hogy találkozzanak nyáron, ha hazajön az internátusból? Küldjön neki dedikált példányt az új könyvéből? Már az Erkel utcán sétált, innen egy sarokra van a szerkesztőség! Még maga sem tudta, mit akar pontosan a lánytól. Barátságot? Szerelmet? Ezt a feszültséget már nem bírja. Mégis meg kellett volna állni a Kék Hollóban, arra az egy pohárka borra. Vagy inkább négyre. Még rumot is inna mellé... 

Befordult az utcasarkon. Pár lépés után meg is érkezett a szerkesztőségbe. Megkönnyebbülten sietett fel a lépcsőjén. Nincs ideje dönteni! Mennie kell a megbeszélésre. Majd este válaszol neki. Úgyis otthon nem csak egy üveg francia bor van, mint itt a szerkesztőségben.

Van egy pár üveg konyak is.

Talánkozás

A forró kávé megégette ajkait, ahogyan lassan kortyolt belőle. Szinte észre se vette. Tágra nyílt szemmel kémlelte az előtte ülő alakot, aki a kávéházi homályban összeráncolt szemöldökkel méregette az előtte lévő könyvet. Bele-bele lapozgatott, néha még fel is horkantott, majd haragos szemekkel rámered. Egy darabig csöndben méregette őt. Csak a poharak összekoccanását lehetett hallani. Szinte megfagyott körülöttük a levegő. Eltartott egy darabig mire összeszedte a bátorságát.

− Figyelj, ne haragudj… − kezdett bele a magyarázkodásba, azonban nem tudta befejezni. A másik dühödten csapta le a könyvet az asztalra, aminek hatására kifröccsent egy kevéske ital az asztalterítőre.

− Ha annyira ismersz, nagyon is tisztában vagy vele, mit érzek - mondta szarkasztikusan.

− Igaz, tu… − kezdett ismét bele az elnézéskérésbe, azonban két fiatalkorú lány lépett oda hozzájuk egy-egy példánnyal a könyvéből. Aláírást kértek tőle. Egy pár percig még beszéltek kedvenc szereplőikről, majd egy búcsúzó közös szelfit követően elléptek az asztaltól. Partnere arca a beszélgetés alatt egyre jobban felhősödött el. Homlokán egy kis ér dudorodott ki, amit ő már nagyon jól ismert. Hisz számtalanszor leírta már.

− EZT mind nekem köszönheted!- Mutatott körbe az üzletben.  A szemközti falon éppen saját magát látta a könyvvel a kezében. A feszültség, ahogy gyűlt benne, hirtelen haraggá váltott át. Sok-sok éves munkájának köszönhette azt, hogy itt tartott. Ő dolgozta ki, ő írta meg, ő kerített kiadót, sőt még filmre is leszerződtettek vele!

− Ez az ÉN ötletem volt − csattant fel hirtelen – Nincs jogod…

− Dehogynem van! Ez az ÉN életem! − kontrázott rá a vele szemben ülő. − Hogy tehetted EZT velem, ha mindent TE találtál ki? Ha engem is TE „találtál” ki? Hogy lennél itt?

− Te csak egy karakter vagy. Nem is létezel! − dörzsölgette fejét gondterhelten az író. A másik keserűen elmosolyodott.

− Ha nem léteznék, nem lennék itt − mutatott rá, és hátradőlt székében. Elemében érezte magát. Mindig is ez volt a szokása, ha tudta, hogy ő győzhet. Sőt a jelenlegi helyzetből kiindulva nem sok jó volt még hátra az írónak. Szemei szinte lángoltak az indulattól, ahogyan az íróra meredt. − Még TE mered magad írónak mondani? Ha már MINDENRŐL ilyen részletesen beszámoltál, amihez senkinek sem volt köze legalább…

− Legalább mi? Mit akarsz magadnak? Itt sem kéne lenned!- csattant fel.- Miért nem tudsz békén hagyni? Elegem van belőletek! Minden csak rólatok szól! Ide kell mennem, dedikálni, oda, forgatókönyvet átnézni, hogy minden a helyén legyen. Elegem van!- Szinte már az egész teste remegett a feszültségtől.

− Most azt várod, hogy sajnáljalak?- pillantott rá lenézően.- Ezt mind magadnak köszönheted. Ha tiszta lenne a lelkiismereted, nem lennénk itt. Ha már belőlem csinálsz pénzt, csinálhatnád jobban. Még csak írónak sem vagy jó. Legalább úgy írnád le, ahogyan valójában megtörtént!

− Mindent úgy írtam le, ahogy megtörtént – védekezett hevesen, mire a másik felnevetett. Nem jó kedvében.

− Te csak egy „szemszögből” írtad le a történetedet. Mi van az enyémmel? Muszáj mindenkit feketén és fehéren ábrázolnod? Azt hiszed a te főszereplőd, aki legyőzi a „gonoszt” jobb nálam? Nem vagyok jó ember. Lopok, csalok, hazudok, hogy megszerezzem azt, amit akarok. Még a gyilkolástól se riadok vissza. De súgok neked valamit. A drágaságod ugyanígy jutott ahhoz, amije most van. Csak EZT nem írtad le.

− Eredetileg nem így volt. Csak a szerkesztő…

− Szóval az emberek miatt változtattál! Értem. Nem is tudtam, hogy zsáner regényekben utazol. Akkor ezért nem én „győztem” a végén, mert úgy nem kereshetnél pénzt. Szánalmas vagy!

− Még te mersz felettem ítélkezni? Nem vagy jobb nálam. – támadott vissza az író – Ahogy mondtad öltél, nem is egyszer.

− Igen, öltem. És még mindig képes vagyok rá – keze figyelmeztetésképpen megragadta az asztalon heverő kenőkést. - Én legalább nem adtam le a céljaimból. Ugyanaz az ember maradtam végig. Az én történetem még nem ért véget. Te el tudod mondani ezt a tiedről?

Lassan felállt az asztaltól. Az író ijedten meredt rá, de ő nem csinált semmilyen hirtelen mozdulatot. Előrenyúlt, felvette a könyvet, majd az őt ábrázoló színészre meredt.

− Legalább a karaktereinkhez illő színészeket választottál volna. Sokkal jobban nézek ki, mint ez - undorodva visszadobta az asztalra a kötetet. Gyorsan megitta a maradék kávéját, majd megigazgatta a ruháit. Indulni készült. Az író hirtelen utána kapott.

− Várj, akkor most mit fogsz csinálni? Ugye nem akarsz engem… − elcsuklott a hangja. A másik egy lesajnálóan nézte.

− Téged? Még arra sem vagy érdemes – Odalépett hozzá és megpaskolta a vállát, majd lehajolt és a fülébe súgott- Van sokkal rosszabb és fájdalmasabb a halálnál. De, ahogy elnézem, a saját lelkiismereted elkezdte helyettem a munkát. – Ellépett mellőle, majd a kijárat felé vette az irányt. Az író megrendülve meredt maga elé az asztalnál. A másik még az ajtónál visszafordult, rákiáltott. Riadtan kapta rá a figyelmét.

− Még nem végeztünk! – kiáltotta, majd kisietett az épületből és elvegyült az utcai tömegben.

Az író még egy pár percig meredt az ajtó felé, majd megvakarta a fejét. Saját könyvét undorodva lökte le az asztalról. Remegve feltápászkodott, már nem akarta palástolni. Intett a pincérnek és kifizette azt az egy kávét, ami az asztalon volt. Sóhajtva elindult. Sok írnivalója volt.

Még el kellett kezdenie egy könyvet.