summer of ’93

a szomorúságot mindig úgy képzelem el
mint amikor autóval megérkezel
egy idegen vidékre
és a korábban látottakból
semmi sem készített fel arra
ami ott fogad

kevés dolog tud elszomorítani úgy igazából
apám fájdalommal teli szeme
amikor már nem hatott a morfium
a kutyám halkuló sóhaja amint kileheli lelkét
s én magamhoz szorítom ő pedig csak néz
anélkül hogy engem okolna pedig tudom hogy én vétkem
a kislányom szemrehányó tekintete
amikor csalódik bennem mert megszidom
rákiáltok vagy a feleségemé
aki folyton így érez és csendben
és joggal bontja vissza az évek során épített piedesztálom
és bármennyire szánalmas is ide sorolható
egy elveszített focimeccs miatti szomorúságom
vagy egy régi emléké

mondjuk 1993 nyara
amikor a lány akit éppen szerettem
elment sátorozni a Besenyői-tóra
engem nem engedtek el a szüleim
illetve két napra rá mégis
és amikor odaértem épp úszni tanították
a nálunk idősebb már érett férfiúk
én a parton állva integetem szia megjöttem
szomorúan néztem ahogy zavarában megigazította a kis bikinit
az úszómester pedig diadalmasan megsimogatta
jó feneked van bébi majd alányúlt a vízben
este a tábortűznél csak a tűzet bámultam
hogy ficánkol és hiába veregették a vállam
hogy nincs semmi gond kishaver
és hiába stoppoltam életemben először
hiába cipeltem a nagy csöves hátizsákot
hiába tanultam meg ott és akkor egyedül úszni
hiába ölelte át leégett vállamat később
este a tábortűz körül éreztem az igazi magányt
így örömest mentem a sátrakhoz
amikor pálinkáért küldtek és szófogadóan
hoztam a piát majd töltögettem és ittam
a lány szemei csillogtak amikor neki is töltöttem
csókolta remegő kezem és ujjaim hogy
ne vesszen kárba egy cseppje sem a finom szilvának
és egy idő után már nem voltam szomorú
csak amikor abba hagytam a hányást
az pedig olyan volt mint autóval megérkezni
egy idegen vidék ocsmány tájára
amire a korábban látottakból
semmi sem készített fel