Jelige: Parzival – Szép Adél, Amikor egy világot adtál nekem…
Szép Adél
Szeretném, ha szívem befogadnád,
Zongorámon-mi szívemben szól-te játszanál.
Életem szenvedéseinek elemésztő tüze vagy,
Pislákoló szívemet lángra gyújtottad.
A legnagyobb boldogság legszebb elhozója,
Didergő szívem megolvasztója;
Életem legfontosabb kérdésével állok melletted:
-Lehet-e, hogy egy délutánt eltöltsek veled?
Amikor egy világot adtál nekem…
Biztosan elméd elfeledte már azt a pillanatot
mikor lelkünk egy röpke pillanatra egybe kelt.
Szerettem azt a finom, gyöngéd illatot,
s imádtam, amint lelkem karjaid közt békét lelt.
Ártatlan tekintetedben szívesen elvesztem volna
akár a kék ég tengerében büszke sasmadár.
De te csak léptél egyet, mintha ez szokott volna,
s az idő megállt, ő sem akart menni tovább.
Csak kémlelni akarta ezt a furcsa jelenséget,
hogy a fáradt lelkű költő szerelmét szorongatja.
Szíve ámítja elméjét, maga előtt látja későbbi feleségét
s őszintén öleli a hölgyet, ki élete választottja.
S ha az idő megállt, én is itt akartam maradni
csak veled, nincs szükségem senki másra.
Nincs más dolgod, mint szerelmem viszonozni,
s neked lesz a világ legboldogabb párja.
Örök hűségem csak hozzád tartozik,
ezt soha, senki sem veheti el.
Minden szeretet mi lelkemben lakozik
neked adom, csak kérlek, ne engedj el.
Testünk összefonódott hálója bomladozik,
s az én lelkem is tovább reped.
Azt érzem belül, hogy elmém csak szórakozik,
és te nem is vagy itt jelen.
De még ujjbegyemmel érintem a vállad
Ó bárcsak rád borulhatnék, még csak egy percre.
Romlott szívem vérzik, mint sebzett vadállat,
Azóta tudom, erre az érzésre nincs ellenszer.