Jelige: J.A.P – Egy szelfi papíron?, Egy költő panasza

Egy szelfi papíron?

Megnyitva valós, költői kamerámat
Mutatom meg magam az egész világnak
Megláthatjátok, valós mivoltomat
Míly kinézettel töltöm mindenapjaimat.

A kamerát megnyitva nem láthatunk mást,
Kiegészítők nélkül csak egy író flótást,
Akit annyira nem érdekel saját kinézete,
Teljesen megvan elégedve vele.

Átlag nézetem nem teljesen mafla,
Többen aztmondanák kicsit túl goromba,
Szemeim miatt van, mivel többségébe
Erősen hunyorítok mert a szemüveg levan véve.

Ha a hajamat nézzük, mindig mást látunk,
Hisz a sorsa bízom megigazításul,
Nemes napokon láthatsz csak engemet
Hajamat igazítva ahogy ott feszengek.

Szemeim színét igen szépnek találom,
Kék mint a tenger egy partvidéki tájon,
Fülem és orrom átlagosnak vallom,
Átlagméretükkel nékem nincsen gondom

Magasságom átlagos,nem tér el a normától,
Nem szenvedek tudtommal semmi gyártási-hibától.
Na jó, azért bevallom, kézügyességem nincsen,
Egyszer tehenet rajzoltam s katica lett mintsem.

Koromhoz képest fiatalabbnak tűnök,
Így iskolás társaimtól néha kitűnök.
Szeretem a humort, gyakran is használom,
Néha viccesre sikerül, a többit meg nem bánom.

Terveim illetően épp újra tervezek,
Így lehet néha tudatlannak festek.
Ez voltam én, így nagy mivoltokba,
Többi titkom maradjon elásva betonba.

Egy költő panasza

Tavasszal kezdtem el a versemet,
Egy téli nappalon idézett meg engemet,
Gondolataim őszi tájában
Ahol éppen a nyarat csodáltam.

Eme sok összeférhetetlen miatt,
Nem találtam magamban a vigaszt.
Miről írjak ennyi szín közül?
S az ihlet előlem egyre menekül.

Végül beláttam: költő-féle volnék,
Csak olyanról írhatok, amelyre gondolnék,
S egyből teljes fokkal más tervekre áltam
Saját fantáziámban utakat bejártam.

Jártam az űrben, csodaországban
Jártam sok távoleső másik világban
De akárhogy próbáltam, még mindig nem volt semmi.
Úgy éreztem talán kár volt odamenni.

Ekkor jöttem rá a saját problémámra:
Nincs elég időm a versem gondjára
Így sose leszek elégedett véle,
Hisz minden nappal mást látok beléje.

De mi mást tehetnék? Gondolataim szabadok,
Lassan pusztuló világuktól el nem szakadok,
Hiszen lehet ezek utolso pillanataik
Mielőtt elemésztik őket iskolám tanai.

Minden nappal egyre fárattabb vagyok.
Lassan tollat se szívesen ragadok,
Bár ha egyszer ilyen sorsra jutok,
Inkább a gondok elől majd elfutok.