Ugrás a tartalomra

Jelige: Gábriel – Énkép, Sötét szív

Énkép

Szőke, barna szemű, szerelmes bolond volnék.
Szőke fürtök borítanak be, mik a nap fényében ragyognak.
Barna szemeim néha napján az üveg mögül csillannak fel.
Szerelmes lennék két szép smaragdzöld szemébe.
Bolondként élek, mert mosollyal arcomon takarom el sebzett szívemet.

 

Sötét szív

Világunk egykoron a boldogság földje volt,
és mostanra a gyötrelem birodalma.
Egykor a szeretet élt e világon és mostanra a gyűlölet él mindenhol.
Az emberek szíve megsötétült, most már nem oly bíborvörös: mint a legszebb rózsa az udvarban, mit galád módon letépnek csak azért mert az oly csodás.
De egyszer az is elhervad és megsötétül ugyanúgy, mint az emberek szíve.
Oly csodás volt e rózsa: mint egykoron az ember.
De gyászos fátyolba borult, ahogyan mi is.
És e fátyol alól ezek a megtört sötétszívűek nem tudnak kiszabadulni.
Segítséget kérnek, egy oly embertől kinek szíve tiszta, de ugyanúgy megtörik: mint a rózsa.
Letörlik boldogságot arcukról, megtörik őket, ahogyan egykor a rózsát is!
Saját gyötrelmeikben és a sötét fátyol alatt nem látják, hogy oly bűnössé válnak, mint saját ellenségeik.
Fájdalmas e világ, miben a mai ember él.
És minden ember a tiszta szívűt, sötét fátyol alá betakarja.
Tudatlanul, nem látják vétküket…
Mivel oly csodásak és ritkák a tiszta szívűek, hogy maguknak akarják.
Ahogyan a legszebb rózsát is az udvarból.
Mely kezükben sötétségbe borult és oly megtört, mint szívük.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.