Jelige: Henett − Melletted vagy ellened; Körforgás

Melletted vagy ellened

Hűvös, őszi szél fújt a kicsi, azonban gyönyörű angol városunkban. Nehezen viseltem el a fogvacogtató hideget. Sürgettem lépteimet, hogy minél előbb eljussak célomhoz, de össze kellett szednem minden bátorságomat ahhoz, hogy beszélni tudjak Elizabethtel. Napok óta nem láttuk egymást. Pontosabban a vitánk óta, amit be kell vallanom, én okoztam. Muszáj volt tudatnom vele, hogy Fitzwillam Darcy egy kiállhatatlan alak.

Minden erőmet összeszedve kopogtam be a Bennet család ajtaján. Féltem attól, mi fog történni, de tudtam, muszáj beszélnem vele. A harmadik kopogás után már feladtam, és sarkon is fordultam, hogy visszaforduljak a családom házához, mivel senki nem nyitott ajtót. Indulni készültem, amikor magam mögött halk ajtónyitódást hallottam, és azonnal megtorpantam. Tudtam, hogy ő az, hisz minden pénteken csak Elizabeth tartózkodott a házukban.

−  Henett... Szia... −  hallottam meg barátnőm bizonytalan hangját.

−  Szia. Már azt hittem nem fogsz ajtót nyitni −  fordultam meg, aztán belenéztem szemeibe, és egy apró mosolyt véltem felfedezni gyönyörű arcán. −  Beszélni szerettem volna veled. Remélem nem bánod.

−  Nem. Gyere be nyugodtan, nincs itthon senki. −  engedett be a házba, miután óvatos léptekkel ismét megközelítettem a bejáratot. A nappaliba sétáltunk, és úgy éreztem, hogy soha nem volt köztünk annyira feszült a légkör, mint akkor. Helyet foglaltam a helyiség közepén lévő kanapén, és az izgalomtól piszkálni kezdtem szoknyám alsó szegélyét. Nehezen találtam a szavakat, és folyamatosan azon járt az agyam, hogy mit is kellene pontosan mondanom, aztán összeszedtem minden gondolatom.

−  Nos... Szerintem térjünk a lényegre... −  köszörültem meg a torkom, és folytattam. −  Bocsánatot szeretnék tőled kérni Elizabeth. Nem tudom mit mondhatnék. Nem szerettelek volna megbántani, de tudnod kellett, hogy mi a véleményem Darcyról...−  eddig végig a padlót bámultam, csak a mondandóm után néztem rá. Láttam rajta, még mindig haragszik rám... −  ...de azt kell mondanom, hogy átgondoltam a dolgot, és ha tényleg szereted, akkor melletted állok. A legjobb barátnőm vagy −  mosolyogtam rá, és esküszöm, egy mázsányi súlytól szabadultam meg, miután ezt kimondtam. Néztem, hátha ki tudok szűrni valamit az arckifejezéséből, hogy vajon mit gondolhat... Vívódott. Tudtam, hogy nagyon megbántottam néhány nappal ezelőtt, úgyhogy nem hibáztattam, de reménykedtem abban, hogy megpuhul a szíve. Nagyon fontos volt nekem.

−  Tudod, hogy én is a legjobb barátnőmnek tartalak... −  lassan, nagyon lassan ejtette ki a szavakat, és ez megőrjített. −  Azt is tudnod kell, hogy Darcy is nagyon fontos nekem. Nem gondoltam volna, hogy valaha egy férfi miatt fogunk összeveszni, ennél mi okosabbak vagyunk.

Igen, jól mondta, hisz tudtam, hogy Darcy milyen fontos lett neki az utóbbi időben. Sok időt töltöttek együtt, és Elizabeth legtöbb idejét rá szentelte. Lehet, hogy kicsit zavart, hogy a háttérbe helyezett, de rájöttem, hogy ennek így van rendjén, ha az ember szerelemes lesz.

−  Tudom, és most már teljességgel megértem. Csak nehezen fogtam fel, hogy lehet mostantól nem töltünk el annyi időt együtt, mint eddig, és valld be, hogy Darcy nem viselkedett rózsásan az elején.

−  Az, hogy van egy férfi az életemben nem jelenti azt, hogy háttérbe szorulsz. Mindkettőtökre lesz időm. Hidd el ugyanúgy lesznek közös programjaink, mint eddig −  mosolygott rám, ami megnyugtatott.

Hiányzott az eltelt napokban, hisz egyedüli lányként éltem a családommal, Elizabeth pedig olyan volt, mintha a nővérem lett volna.

−  Rendben. Azt hiszem akkor most minden rendben van kettőnk között. Ugye? −  biztos vagyok benne, hogy a szemeim reménykedéssel voltak teli.

−  Nos... Én is azt hiszem, hogy minden rendben van közöttünk −  vigyorgott, majd felállt és odasétált hozzám.

Tudtam mit akar, úgyhogy én is felpattantam a kényelmes ülőhelyemről, és szoros ölelésbe fogtuk egymást.

−  Azért majd mondd el, hogy hogyan csókol −  erre mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki, és hatalmas boldogsággal töltött el, hogy kibékültem a legjobb barátnőmmel, Elizabeth Benettel.

Körforgás

Hosszú és borzalmas napon vagyok túl. Előző este késő estig tanultam, mielőtt ágyba kerültem. Nehéz boldognak tűnni akkor, ha belülről marcangol szét valami, azonban én mindig mosolygok. Nem mutatom, hogy mennyire szétszednek a körforgással teli napjaim. A tanáraim a lehető legnagyobb terhet teszik a vállamra, az iskola tönkretesz, a szüleim ebből semmit nem vesznek észre. Mégis szüntelenül mosolygok.

A nap már lemenőben van, amikor betoppanok a házba, és ledobom a táskám a lehető legmesszebbre tőlem. Nem bírom.

Elballagok a konyhához, hogy egyek végre valamit, hisz arra is alig jut időm szinte minden egyes nap. Mégis nehezen nyelek le minden falatot amit a számba veszek. Mintha minden egyes nyelésnél egyre keserűbbé válna az étel íze a számban, úgyhogy félretolom a még teli tányérom. Nem bírom.

Komótosan sétálok fel a szobámba, alig várom, hogy végre egy kis időre ágyba kerüljek. Legalább amíg anya és apa haza nem érnek, hisz akkor megszűnik a nyugalom. Akárcsak minden egyes nap, minden délutánján és estéjén.

Igyekszem ellazítani magam, meghallgatom a kedvenc dalaim, olvasok a kedvenc könyvemből, és jókat mosolygok Theresa és Hardin szóváltásain. Ennyi örömöm van minden egyes nap, minden estéjén.

Hallom a kulcszörgést a zárban, és egy nagy sóhajtás közepette felkászálódok az életmentő ágyamról. Gyors mosolyt varázsolok arcomra, majd egyenesen a szüleim felé veszem az irányt. Köszönök nekik, megkérdezem tőlük, hogy vannak, de egy sziánál többet nem kapok, mint minden egyes nap, minden estéjén.

Visszamegyek a szobámba, mélyeket lélegzek, és várok. Hatalmas csend uralkodik a házon, mintha nem élne itt senki rajtam kívül, de nem sokáig. Nem sokkal később meghallom az ordítozást,  a szitkozódást és a pofon csattanását, akárcsak minden egyes nap, minden estéjén.

A szokásos mosollyal az arcomon átvágok a fürdőszobába és bezárkózom. Tele engedem a kádat, belefekszem, elmerülök, és többé vissza nem jövök, hiszen.. Nem bírom.