Modern ausztrál költészet, 5.

A madarak

Hajnali öt felé járt,
és a madarak már rázendítettek.
Úgy hangzott, mint amikor a rádión
forgatod az állomáskeresőt.

Nagyon rossz az, ahogy van –
régen mindig jól aludtam,
és álmodtam és hiányzott a vidéki élet,
és sohasem láttam meg a napfelkeltét.

De mióta én kaptam az egyetlen szerepet
a rák című darab dialógusában,
milliószor hallottam már madarakat,
és rengetegszer láttam feljönni a napot.

A haláljelenetet próbálom minden éjjel,
de még nem vagyok kész a befejező résszel.
 

The Birds

The time is nearly five a.m.
and all the birds are on the go.
They sound just like the frequencies
of many twiddled radios.
It’s really bad the way it’s gone –
I always used to sleep okay
and dream and miss the rural life
and never see the break of day.
But since I got the only part
in cancer’s scripted dialogue
I’ve heard those birds a million times
and seen the sun come up a lot.
I’ve been rehearsing death each night,
and still I haven’t got it right.

*
 

Álmatlanság

A szoba most nem forog velem.
A sötétben valami, ami olyan méretű, mint a halál,
épp eltűnik a szemem elől.
A ház más pontjaiból
elkoptatott kis zajok
lassítják a félelem csöndes alvadását.

Megfordulva mindent elfogadok.
Nincs visszaút
a test tovatűnő harmóniájához.
A lázcsökkenés rövid haladék,
Kiáltozni kár. Ki hallaná meg
az angyalok hadából?

Rilke, rólad hamar lemondtak
mint ideális betegségben szenvedőről.
Durva érzéketlenség, de orvosaid ez egyszer eltalálták.
A kór gyökerei elmédben vannak,
és az elégiáidban.
Az angyalok,
szörnyű germán részvétlenségükkel
halomba rakva állnak a könyvespolcokon.
Alakjuk meghittebb ma már.
A félelem megváltoztatta színüket,
és a függönyszárnyak mögül
a bezúduló reggeli nap fénye lágyan szétterül.
 

Insomnia

The room is not spinning.
In darkness something the size of death
is just out of focus.
From other places of the house
well-worn little noises
colour the quiet stasis of fear.
Turning over I accept everything.
There is no going back
to the body’s evanescent harmony.
Remission is not respite
and it’s not worth crying out. Who
among the angelic orders would listen?
Rilke, you were written off
as one whose sickness was a mental thing.
With callous ignorance your doctors got it right.
The origins of this disease are in the mind,
and in your elegies.
The angels,
terrible in their German sensibilities,
are stacked and standing on the bookshelves.
Their shapes are more familiar now.
Fear has changed its colours
and from behind the slab of curtain
an outbreak of daylight is spreading.

*
 

Katarzis

Ahogy felemeltem ezt a köteg szénát, gyermekkorom apró
gyilkosságai, éreztem, a visszafordíthatatlan halálon túl
még mindig cinkosan kísértenek. Anyám majomszeretete
és praktikái egyszeriben szertefoszlottak, amint eljött az
etetés ideje. Hetet számoltam meg. Ahogy egyenként kiemeltem
őket a szénaboglya labirintusából, puhán mozgolódni kezdtek.
Belekapaszkodtak a pulóverembe, akár a rózsák. A kocsiszín
mögött egy dézsába nyomtam a fejüket, és figyeltem, amint
a kis buborékok bénító küzdelemben menekülni próbálnak.
Két percig, ha tartott. Amikor felbuktak a víz színére,
hidegek és véznák voltak. Betettem őket egy zsákba,
behajítottam a védőgát zuhatagába, és néztem, ahogy
elsüllyednek. Ma feljöttek a felszínre.
 

Catharsis

Beyond incorrigible death, childhood’s small killings
are still blinking up at me as I hoisted the tale
of hay. All a tabby mother’s love and cunning were
undone by the necessity of feeding out. I counted seven.
Their softness began to stir as I took them away
from the haystack’s labyrinth. They caught on my jumper
like roses. Behind the machinery shed I plunged
their new warmth into a bucket and watched tiny bubbles
escape from the paralysed struggle. Two minutes expired.
They came out cold and bony. I put them in a sack
and threw it in the dam and watched it sink.
Today it floated to the surface.

*
 

Az utolsó lista

Annyi bizonytalanság van ebben.
A vérsejtek ugyan felrúgnak minden szabályt,
de engedik, hadd körmöljek egy sírfeliratot.
A listámon csak két szó maradt: fájdalom és halál.

A kórházban a folyosó másik oldalán
volt egy férfi, ugyanazzal a betegséggel.
Mivel a vérsejtjei pusztulása felgyorsult,
láthattam, rövidesen mivé leszek.

Az éjeket és nappalokat ágy-óceánon töltötte,
s bár öntudatlan volt, néha nyögdécselt.
Két szót tudott kimondani: fájdalom és halál.
Tőle ered az én utolsó listám.

A fájdalom egyszerűvé teszi az életemet,
a halál elveszi tőlem mindazt, ami nem volt az enyém.
 

The Shortlist

There is so much uncertainty in this.
Not only do my cells break all the rules –
they leave me scratching for an epitaph.
I’ve made a shortlist out of pain and death.
In hospital there was a man across
the corridor who had the same disease.
Because his blood had shifted to acute
I had a view of what I would become.
He lived his days and nights at sea in bed
and though he was unconscious, he could groan.
The words he knew by heart were pain and death.
That’s where my shortlist had its origins.
The pain will make my life a simple thing,
and death will take the things I didn’t own.