Jelige: Szeléné – Önarckép; Látogatás
Önarckép
Készítenék szelfit,
De manapság már nem divat.
Újra felértékelték
A régi fotósokat.
S különben is, kimegy
Divatból a filter,
Az arcom úgy szép,
Ha semmi nem fedi el.
Hisz kis szeplőimet,
Ha elnyeli a közhely,
S barnás− zöld szemeim
Kékre festi el,
Nem lesz rajtam semmi,
Ami igazán eredeti,
Ami az értékes
Emberek szívét elnyeri.
S erős szemöldökömből,
Ha vékonyat faragott,
Az nem tudja átadni
Azt a mély haragot,
Mikor összehúzom,
Ha valami úgy bánt,
Vagy nem tudom már
Tűrni a családi viszályt.
Keskeny kis számról
A mosolyt lehordaná.
Csücsörítés által
Változnék libává,
Mely nem engedné ki
A sok szép gondolatot,
Amit az elmém
Mind a számba adott.
Mondjuk az orromat
Ha piszévé tenné,
S miteszereimet
Eltűntetné köddé,
Nem lennék rest használni
Divaton kívül se.
Na de a lényeg,
Hogy a belsőt ne érintse.
Mert lehet, hogy nekem is
Van rossz tulajdonságom,
De segítek mindenkin,
Akármilyen áron.
Saját igazamért,
Ha kell, kiállok,
S gyorsan megbocsájtok
Annak, aki bántott.
Énekemmel, ha tehetném
Lehoznám az eget,
S ha sokat gyakorolok
Talán meg is lehet.
Kérlek, ne sirass meg,
Mert krokodilkönnyeim
Eláztatják szeretett
Versesköteteim.
Hiszem, hogy a világ
Sokkal jobb hely lenne,
Ha mindenkinek legalább
Egy mosolyra telne.
Kapd el a kamerád,
S mosolyogj egy nagyot,
De inkább tartsd meg
Az eredeti mosolyod!
Látogatás
Félhomályban, egy széken ülve,
A táskámat magam mellé ejtve
Várom, hogy végre láthassalak.
Remegés fogja el a lábamat.
Magával ránt a csalódottság.
Ilyenkor hol az igazság?!
Szerintem nincsen isten…
Sietek hozzád, Kincsem!
Szememet ellepi a homály.
Hogy lehetsz beteg ilyen korán?
Szembecsapnak a tények.
Ó, hogy féltelek, s félek!
Végigfut rajtam a hideg,
Lelkem széttört, mint az üveg,
De nagy szükséged van most rám,
Gyorsan megtörlöm a szempillám.
Sietve lépkedek a folyosókon.
Megáll a kezem a szobaajtón,
Ahonnan kiszűrődik a fény.
Ott állunk szemben: Te meg én.
Én a nyakadba szökök,
Te szorosan ölelsz.
„Ne félj, Babám,
minden rendben lesz”.