Mottó:

„Nézze, én első sorban katalogizálok, a többi nem érdekel, hogy úgy mondjam: démonjaim nevét keresem… Menazséria, semmi dráma. Drámának nevezem különböző létszínvonalak összeütközését a nyelvszínvonalon… A definíció (szinte) káprázatos. A definíció definíciója: precíz nonszensz…” – H. B. / N. Z.

 

El(v)indulás – a – semmiből (Tandorisan): sehová. =

„Értelme” még csak van, de nincs igazsága = az „értelemnek”? – IS = SE…

 

Esik (ahova), pl. azalmanemesít, illetve: a munka nem(esít) messze a fájától. = Fajtájától, a fejfától, a fáklyától, a kiégett (kihűlt) kályhától, akutyafájától, a májától,

a Mayától, a Mától, a Mamájától…

 

A munka (nem esik): messze nemesít… Tova…

És, amikor nincs „semmi” („semmi” van?), naa, abból lehet-e „valami”? – Lesz!?

 

Er(r)e dendő búú(n)! – Ti szakadékokban folytatódók: folyton a megmenekülés mélyébe kell zuhannotok…

 

„Az Isten sízesse meg” – ontotta tétlen (télen is): a nyári Mikulás. (Ó, rest-apó,

a Lelkimk U(ta)lás…) – Az efféle gondtalan-árnyékos, gondatlan-bábjátékos el-nemgondolás tehet (ily) lehetetlenné, avagy: lehet (ily) tehetetlenné =

 

Minden (valósnak vélt / képzelt) egzisztenciát…

 

*

 

Túlvilági sztenográfia.

Most csak a kerub-sirályok és a denevér-szeráfok veszik az „adást”…

 

Ó, a bokharai Abenhakán, aki saját labirintusában tévedt (fulladt) el…

Ő, belső utazásaimban, és rejtett utalásokban gyakran megjelenik…

 

*

 

Ez nem vers(eny), neem! S nem verseny(v) futtatás…

Csak tegnapelőtti-holnaputáni (ma-más) burok-ragacsos látomás…

Huzat a huzatban. Örvénylő záradék. Üreg a lét-töredékben.

Lék a lékben…

 

És csak közelről lát(ni): Ő, Te, Én = milyen távoli (Ön)…

 

®észlet(ke): Alhő & Alkiáltó-jel!

Közelítsünk: akár a jelen (és az) ések…

A semmi egén (z)ül(sz) = (sz)ívem…

(J.A.T.D.N.Z.)

 

Megritkulsz.

Távolságaid elszédülnek,

s nem nyernek vissza többé.

Létezésed szélcsendje voltál.

Belenged tűntödet.

Tűnődéseidet…

 

(Koan – nem koan: Nat Rodi – Idor Tan.)

 

*

 

„A szomszéd banánhal” és gin-szakértő Bunuel találkozása a menazsériával: a tudat-tágító fellépéseknél használt (belső-cirkuszi) állatsereggel. Ó, korbácsolt provokáció!

 

Papundekli, mitománia, ipso facto / fiskális, ergo bibamus! – E kifejezéseket ütötte be a fiatal múzsa a keresőbe, miközben a hajnali költő, forgolódva tépelődött:

 

Montázs-nyomás, félálom-társ egy talált könyv nyomán.

Fagyéjev: Tizenkilencen című művéből, spontán aláhúzás-kiemelésekkel (1950-2020):

 

Marozka (a) küldönc,

Levinszon (a) nem „zsivány”,

de fakóarcú fókaarcú –

mondta Miska: a Kis Sátán…

 

Bolond, bolond – szitkozódott

pálinkázva Vászka (a)

partizán. Bolond gyereket

szül (nekem) bolond Mása…

 

Sötét barakkban jött

világra Marozka.

Meghasonlott, istentelen

nagyapját, a földet:

az apja lecserélte.

 

Feketét feketére:

a mélyvilági szénre…

 

Szép szajha, megtört szajha! –

A bányát s az anyját is

így nevezte Marozka…

 

*

 

Szamaram bálája, bálámnak szamara:

teljesen összenőttek. A néma költő megénekelte őket…

 

Egy elhagyott házban pedig ez hangzott el,

kissé visszafojtva, de a falakat ércesen megkarcolva:

Szennyes vagy? – Kiteregetlek…

Ágyam lettél? – Naponta megvetlek…

 

*

 

Kéklő köd-párában, a kert hajnali homályában

növényi jelenések remegtek… A fagyos földből megébredtek,

s meredve, lassítva, emelkedve: a sötét ház felé integettek…

 

(Kalászkapelyvák perjéje, perjefélék csalfája, őrlődések zápsága…)

 

Ó, cynosurus cristatus! – Taréjos cincor, te kacér!

Ó, agropyron pectinatiforme! – Taréjos búzafű, te ledér!

Ó, melampyrum cristatum! – Taréjos csormolya, te facér!

 

*

 

S eközben, a beépített szekrényben

föléledtek – és az alvó költő felé közeledtek –

a képlékeny formák:

egy futurista alkimista agyában született bábok…

 

Íme, közeledett a hét megnevezett,

és a nyolcadik (névtelen?) alakzat:

 

Wil, Ry, Obenooze, Co, Humlum, Nebel, „?”, és Baobab…

…

(A lírikus ébredés: ma talán elmarad!)

 

…