A vers: költő nélkül

olyan lett most, mint a lánc,

mely elengedte a kutyát…

 

Bulamummifica – suttogta felmagasztalva Érdes úr, a kortalan boncmester, majd két munka-performance között megismételte, de immár fokozott rekedenciával kiáltva (i-á-a): u-a-u-i-i-a! Majd: cyanosis, exanthema, sclera, conjunctiva!

 

Az alagsori páncélajtó mögül egy-egy bonctan-specialista és két másik szaktekintély hangja is kiszivárgott. Pergelin Ervin, Csonka Jakab, Mélykúti Miksa, illetve Bajnády Edelény urak beszéd-foszlányai voltak azok: igen, a manuscriptum… az élettől még langyos… néhány szétmálló szerv… a szekrényben, négy részletben… faszcikulus, fragmentális… az objektumot ne, csak a referátumot… abszurd tévedés… egzakt, distanciált… kikérem magamnak…

 

A hátsó bejáraton az Orv Os is belopódzott – és szabadversben szólott a (képzelt) beteghez: hyperucaemia, ó, anam néz is! És alant tátog az ánusz-státusz is, de kérem, ez mégis egészen más:

 

mirigyes tapintat (ható),

vesét felnyársaló (karó),

érdes-sejtes zörejek,

édes-keserny bélhangok, effektek,

recés göbök, ó, sygma –

és defekt, jaj, karma…

 

Kóros kortárs! Máj tapintható, légzésnél a lép is kitér…

Iszonyú fájdalmak mögött nyög a remény…

 

Mindeközben: Abd al-Wahid Yahya* kiszállt az ébenfából faragott, patinás koporsójából, melynek fedelére a következő volt vésve: Világkirály. Vörös bársony-öltönyét magára öltötte, színpompás kísértetként sétált ki a sziklás hegytetőre épült, mohásan omladozó, ódon kúriából, majd a szakadék-vonzotta kietlen taraszon (immár fél évszázados magányban) elfogyasztotta kedvenc reggelijét: hagymás vér agyvelős pirítóssal, száraz vörös pezsgő eperrel…

 

*René Jean-Marie Joseph Guénon szellem-alteregója kitűnő formában volt, a mélységekből Kairó ős-köveinek üzenetei sustorogtak, az asztrális falombok mögül szúfi mestere: Sheikh Mohammad Ibrahim beavatott szavai lebegtek s misztikus jelenléte rezgett… És ő, a meghasonlott kísértet, éjt nappallá téve: időn kívüli doktrínákat, metafizikus csöndeket kortyolgatott…

 

- - -

 

Metamorf:

 

arányok és irányok

idő és emlékezet

lehámlottak róla –

így „emlékezett”…

 

kórlapjára róka

odakozmált vére

s pipacs-szirom (kóma)

pecsét-feketéje

 

száradt

l

e

t

ö

r

ölhetetlen…

 

- - -

 

Mantra:

 

Térd(ny)elés, óvó tér(d)nyelés!

 

Tér-tér-tér, elnyelt tér, elmerült tér(d), kristályos folyadékkal átitatott tér(d)! Tééér(d)! Távozzatok: hernyók, kígyók, térd-foglalók, vizenyősen fertőző démonok! Távozzatok: molekulárisan szorongó-osztódó, tépelődő-feszítő, fájdalom-tudatokat gerjesztő gyulladás-halmazok! Táááv-ozz-a-tok!

 

Tér(d)kép, tér(d)szó, tér(d)lét, tér(d)erő-hanyatló, képzelet-emésztő, térdparázs-adagoló, hamvasztás-elővetítő, matató, belső szögekkel szaggató, térdkóma-kórban vánszorgó: Nemtudat, Nemlét, Nemálom! Távozz, oldódj: ma, mantra, mamantra… Ó, tév-térdelés, elme-men(t)és, ésésésés: el(v)feledés!

 

- - -

 

Meta:

 

sorsa téve rühete

orto gége mobile

sejtem neve mesüge

 

- - -

 

Pórázt a prózára! – Csuklott egy haiku, mert a rím megrázta…

Hajnali révedés, reggeli rá(m)adás a tengerparti piactéren. Korai korcsmavers, avagy: Penina, Zorpia, Perla, Cvicek, Mis-Mas, Dal Vecio és Cenik Listino a Pri Starcu bár-ban:

 

Pelin movka (ju)!

Jedin krowka (nu)!

Pelinkovec, Travarica,

Jedno pivec, nyalka Vica!

 

Suhano kuhano, vino belo,

Ó, ó, uni, ó: brezalkoholno!

 

Refosk, Sladki:

Ne most kapd ki!

 

Pan pen még éhes,

Ipavec Karmen,

A szexi barmen:

Mindig készséges…

 

- - -

 

Tétova távlat-keresés: koccintás, hullámok, koccintás, hullám a hullámban…