Hitvallás a szabad akarat mellett

2020. szeptember. 26. - 10:50

A Szegedi Ünnepi Könyvhét alkalmából rendezték a Somogyi-könyvtárban Bene Zoltán új regényének bemutatóját. Az érdeklődés a maszkok ellenére is jól látszott a közönség arcán, nem véletlenül: az író rendkívül izgalmas témához nyúlt az Isten, ítéletben.

Már magáról a középkorról való tudásunkat (és nem tudásunkat) is belengi a homály és a misztikum – a bemutatón többek közt ezeket a tévhiteket is igyekeztek tisztázni a beszélgetők. Bene Zoltán történelmi regénye az Anjou-korban játszódik, Károly Róbert és Nagy Lajos királyok, a nápolyi hadjáratok idején – vezette fel a beszélgetést Diószegi Szabó Pál történész, középkorkutató. Kérdésére az író elmondta, több mint tizenkét éve vetette papírra azt a történetet, amely végül a regény magva lett. A tág asszociációs mezőbe csábító cím először vessző nélkül, egybeírva szerepelt, megidézve a jól ismert középkori jogi terminust, bizonyítási formát.

A bemutatóra a Szegedi Ünnepi Könyvhét alkalmából került sor

Bár ez az a korszak, amelyre úgy szoktunk „nosztalgikusan” visszatekinteni, mint amikor három tenger mosta a partjainkat, ám ez tévedés – hangsúlyozta Bene Zoltán. Amúgy sem ez a kérdés foglalkoztatta, hanem az a bizonyos történet, ami minden író sajátja. „Az én történetem mindig a civilizációs határhelyzetek köré szerveződik” – vallotta Bene. Ennél a regénynél ez a trecento időszakára esik. Ez az a kor, amikor az ember újjászületésére kerül a hangsúly, Isten a háttérbe szorul. A reneszánsz hatalmas fordulatot hozott az emberiség történetében – magyarázta az író. Addig évezredeken át nagyjából ugyanabban az összetett, sokrétű világban éltek őseink (amit ma archaikusnak nevezünk), ez itt megváltozott. „Véget ér egy régóta fennálló világ, és elkezdődött valami új, ami ahhoz vezetett, amelyről az Áramszünet kapcsán beszélgettünk” – idézte fel a szerző egyik korábbi könyvbemutatóját, amely ugyanebben a könyvtárban kapott helyet.

A mostani regény a Szórád család legifjabb tagjának felnövekedését követi nyomon – osztotta meg a közönséggel Diószegi Szabó Pál. Szórád Lőrinc szegedi születésű, s ez vélhetően fontos volt a – szintén szegedi – írónak. Bene Zoltán ezt meg is erősítette, mindenképp szerepeltetni szerette volna Szegedet, noha főszerepet nem kaphatott a város, mert a regény központi kérdése maga a korszak, azt pedig nem Szegedről lehet ebben az időszakban a leghívebben ábrázolni. Diószegi Szabó Pál, aki saját szavával középkorász, a könyv szakmai lektoraként is közreműködött, és hangsúlyozta, milyen imponáló precizitással mutatja be a regény a korabeli helyszíneket, a társadalmat, milyen gazdag kultúrtörténeti tablót fest. A regény egyik fókuszpontja a Zách Felicián-féle, 1330-as merénylet, amely mind Szórád Lőrinc, mind a másik főszereplő, András herceg életében súlyos trauma. Bene Zoltán úgy fogalmazott: ha dráma lenne a mű, ez a merénylet volna a konfliktus. A regényben Zách Felicián ismeri Szórád Lőrinc apját. Egyszer Visegrádra menet áthalad a birtokukon, és Lőrinc apja megkéri, vigye fel a fiát a királyi udvarba. A félszeg kis legény gyanútlanul Zách-csal utazik Visegrádra, így belecsöppen a merényletbe is. A fiú egyébként kunok között nőtt fel, megtanították a kun birkózásra, a barantának egyfajta változatára – ez fontos szerepet kap a visegrádi véres eseményben.

Diószegi Szabó Pál beszélgetett az íróval

A Lugasban megjelent kritikában fejlődésregénynek nevezték a művet – említette meg az író, aki elsősorban nem ezt a vonását hangsúlyozná a regénynek. „Ami engem mindig foglalkoztatott, az a szabad akarat kérdése. Lőrinc egy bizonyos ponton úgy dönt, hogy kicselezi a sorsot, nem sodródik tovább” – fogalmazta meg az alkotó a regény egyik legfontosabb mozzanatát. Horváth Bence, a regény szerkesztője ezt azzal egészítette ki, milyen jó írói döntés volt két olyan momentumot – a Zách-féle és az aversai merényletet – választani ki pillérnek, amelyet mindenki jól ismer, mégpedig Arany Jánosnak köszönhetően. Egyiket balladában, a másikat a Toldi szerelmében dolgozta fel a költő. Olvasás-pszichológiailag ugyanis fontos, hogy az ember nem terra incognitán bolyong – hangsúlyozta a kiadóvezető.

A szerző mellett a kötet szerkesztője és a kiadó vezetője, Horváth Bence

Valóban jelentős mozzanata a műnek, erősítette meg Diószegi Szabó Pál, az aversai merénylet, ahol − a történelem tanúsága szerint − András herceget gyilkolták meg. Ismerünk irodalmi előzményeket, például Passuth László vagy Gulácsy Irén regényeit, ahol megjelenik András alakja, Bene Zoltán azonban újszerűen ábrázolja a herceget. Az író elmondta, Károly Róbert fiának a megítélése igen ellentmondásos. Boccaccio részeges, vad barbárnak tartja, míg Petrarca tehetséges fiatalembernek. Andrásnak nehéz sors jutott, az amúgy egyedüli tehetséges Anjou, Károly Róbert is több hibát elkövetett vele kapcsolatban. Nápolyba vitték ezt a kisfiút, eljegyezték Johannával, és magyarnak nevelték, miközben nem értette még a nápolyi köznyelvet sem. András egyértelműen tragikus alakja a történelemnek – fogalmazott az író, aki elmondása szerint a petrarcai interpretáció felé hajlott, pozitív színben szerette volna látni a herceget. A történetben András tépelődő figura, aki ugyanakkor jut döntésre élete nagy kérdésében, mint Szórád Lőrinc. A regény ily módon is hitvallás a szabad akarat mellett – mondta Bene Zoltán. Ennek érzékeltetésére fel is olvasta a kötet hátsó füléről a herceg szavait.

Megtelt a Somogyi-könyvtár nagyterme

A felolvasást Horváth Bence folytatta, aki azt a részletet osztotta meg a hallgatósággal, amikor az ifjú Lőrinc Páduába érkezik a tanulmányait folytatandó, és épp kibontakoznak a szeme előtt a város tornyai. A felolvasáshoz szép aláfestésként épp megszólaltak odakint a szegedi dóm harangjai, és zengett-bongott tőlük a könyvtár.

Szó esett még a regényt átszövő misztikus szerelmi szálról is Esta alakjában. Ő egy velencei kurtizán – tudtuk meg az írótól –, akit megvásárol a magyar titkosszolgálat. Ez nem ritka: a kurtizánok gyakran politikai tényezők voltak az egyes korszakokban. A szerelem − a szó teljes értelmében − beteljesületlen marad Esta és Lőrinc között: a lány végül hazatér Velencébe, nem együtt élik le az életüket. Horváth Bence számára Esta a középkori ember érzékenységét, világlátását testesíti meg. Azét a középkorét, ahol a szépség mellett ugyanúgy jelen van a szenvedés, az éhség, a járvány, a kínhalál, az ember mégis mint érzéki lény jelenik meg ebben a bonyolult politikai korszakban. Bene Zoltán ezt csak megerősíteni tudta: mint elmondta, a középkor egyáltalán nem sötét, és a szakrális mellett van egy nagyon erős profán vonulata. A hiedelmekkel ellentétben a középkori ember például nem büdös, nagyon komoly fürdőkultúra jellemezte a korszakot.

„Minden regényedben felveted a téged foglalkoztató filozófiai kérdéseket, behozod a korabeli teológiai vitát – fordult az íróhoz a moderátor. – Isten szándékosan vagy véletlenül teremtette-e az embert? Hány világot teremtett Isten?” A középkor nem dogmatikus – folytatta válaszában Bene Zoltán korábbi gondolatmenetét. Rendkívül színes, plurális. Ennek érzékeltetésére újabb részletet hallgathattunk meg, Herbert páter és Lőrinc dialógusát arról, Isten képes-e több világot teremteni. Lőrinc túlságosan veszélyesnek tartja Herbert eszméit, de azért a szorongó érdeklődés lázasan dolgozik benne.

Végezetül szó esett a regény függelékében található történelmi összefoglalóról, amely az olvasó eligazodását segíti a korszakban, ami bizony nem könnyű. Ehhez az író egyes szám harmadik személyű, korabeli narrátort választott. S hogy tervezi-e a folytatást Bene Zoltán? Erre csak annyit mondott mosolyogva: Az utolsó fejezet címe így hangzik: „»56. fejezet, melyben a történet véget ér.« Amit akartam, elmondtam.”