Jelige: Grabarics – Színház az egész világ

– Megállj! – kiált fel a szürke ballonkabátot viselő férfi, miközben megpördül a tengelye körül. A piruett szabatos kivitelezéséből tagadhatatlanul visszaköszön idősebb Grabarics revütáncos múltja. Cirkuszi revü. Rózsaszín tüllszoknyába öltöztetett barna medvékkel, ám ez mit sem vont le annak művészi értékéből. – Mire készül? – szegezi a kérdést, valamint remegő jobbkezében táncoló sétapálcáját a marcona alaknak.

– Parancsol? – tetteti magát amaz. Szintén férfi, ám a hasonlóságok itt véget is érnek. Nagyobb, testesebb, mackós alkat, kinek bulldog arcát sűrű borosta takarja. És sosem táncolt, hacsak a törvénnyel folytatott „keringőjét” oda nem soroljuk. Bizonyosan a neve is merőben eltér Grabaricsétól, ám azt homály fedi. Csupán gúnyneve ismeretes: Pacal.

– Ne játssza itt nekem az ártalmatlant! – fenyegetőzik erősen idősebb Grabarics, mely agresszív fellépés medvék ellen is hatásos volt. A cirkuszban. Anno domini.

– Mindösszesen a villamost várományozom – folytatja a tettetést a tetten ért Pacal. A választékosnak szánt, urizáló megfogalmazást éppen ilyen tettetős alkalmakra tartogatta. Mint más a jóféle parókát és álbajuszt, eseti pénzkivételezésre.

– Látom, amit látok! – feleli idősebb Grabarics, és közelebb lép Pacalhoz. Hogy jobban lásson. Mert igencsak sötét van ott, a villamos peronon, és már a szeme sem a régi. Habár e homály ily kései órán megszokott, de ezúttal sűrűbb a setét, hisz a kandeláber sem üzemel. Bezzeg a porondon, a medvékkel, ilyen gondja sosem volt. A rivalda fényárban úszik.

– Valójában? – folytatja Pacal az értetlenkedést, noha sejti, a somfordálás vakvágányra futott.

– Ott, a háta mögött rejtegeti! – bököd sétapálcájával egyenest abba az irányba a kiérdemesült művész. – Mi az, bunkós?

– Megbocsátson, de hogy megy ahhoz, hogy így ismeretlenül lesértegessen? – szuszogja Pacal feldúltan, de csak a színjáték kedvéért. Kapott ő már ennél sokkalta súlyosabb sértéseket is! S a sértegetőket mind egy szálig az Isten nyugosztalja, azóta. Ám az öreg kissé szimpatikus neki. Mintha ismerné.

– Ez nem sértés, agyalágyult! – rázza a botot Grabarics. – Ha az egy bunkós, amit dugdos előlem, hát akkor az. Slussz-passz! Ez vitán felül áll!

– Kételkedem, hogy az lenne! Bár nehézkes a megállapítása, mert amióta velem van, még egy szót sem szólott.

– Vagy úgy! És ön szerint a bunkósság olyasmi, ami kizárólag verbálisan tud megmutatkozni?

– Úgy véleményezem, de egy tárgy esetében felesleges a szőrszálat hasogatni. Ez egy furkós – mondja, majd büszke vigyorral a képén előhúzza a háta mögül és mutatja.

Szépen ívelt husáng az. Egyik végén kézbe simulón karcsú, akár egy női boka, másik végén dorongszerűn vaskos, mint medvenyaka.

– Ne vicceljen, jóember! – topog Grabarics, és mérgében kis híján földhöz vágja a sétapálcáját. – Ez bunkós…

– Furkós.

– Bunkós!

– Furkós!

– Tudja mit! Nekem erre nincs időm… Alászolgája! – emeli a kalapját idősebb Grabarics, majd duzzogva hátat fordít. De csak egy minutumra, mert dörzsölt a tata. – Aha! Láttam, újfent meglengette!

– Csőbehúzott! – ereszti le Pacal a husángot.

– Már az első pillanatban feltűnt, hogy magának a szeme sem áll jól!

– És csak most mondja? – hebegi Pacal és mutató ujjával megigazgatja bal szemgödrében az üveggolyót. – Jobb?

– Az a bal, de magának kell éreznie.

Kínos csend áll be. A villamos még a kanyarban sincs.

– Na, viszlát! – biccent lemondóan Pacal, és faképnél hagyja az öreget.

Grabarics elképed. Még a szája is tátva marad, úgy hüledezik. Fura érzések rohanják meg az üggyel kapcsolatban. Hátra tolja a kalapját és a fejét vakarja. Valami itt határozottan nem stimmel. Hiányérzete támadt. Az előadás mindig az elejétől a végéig tart. Ez köztudott. Olyan nincs, hogy a műsort félúton abbahagyják, aztán mindenki megy, amerre lát! (Leszámítva azt a kivételes alkalmat, amikor Oleg, a medve, letépte láncait és felaprította a bohócot. Ám erre idősebb Grabarics nem szívesen emlékezett vissza.)

– Várjon! – kiált rémülten. – Most meg hová megy? Még nem végeztünk!

Pacal megáll. Mintha mosolyogna.

Grabarics uccu, beéri. Barátilag megböködi a bottal Pacal széles hátát. Szeme újfent ifjonti fényében ragyog. Apró lényéből sugárzik az elhivatottság.

– Kérem, folytassuk!

VÉGE