július 12. – szombat

Ma elhatároztam, hogy naplót fogok vezetni a nyári élményeimről, melyek nagyszüleimnél történnek velem. Két okból is. Egyrészt, mert már régen tervezem, s most tizennégy éves koromban már érett vagyok rá. Különben is ősztől gimnazista leszek. A másik ok meg az, hogy ma megláttam életem szerelmét. Hát komolyan mondom…ilyen szép leányt én még ez idáig sosem láttam. Haja szőke, mint egy tündérnek. Ott várt a kertünk előtt a placcon a buszra. Gyorsan hívtam nagyapát. Kérdeztem ki ő. De azt mondta, nem tudja pontosan, mert hogy ő is csak ilyen „nyári unoka”, mint én. De majd kideríti. Meg azt is ecsetelgette, hogy az ő korában neki vagy tíz ilyesmi barátnője is volt, meg még különbek is. De akkor nagymama pont cammogott előre a virágoskertbe egy vödörrel, így gyorsan elhallgatott.

 

július 14. – hétfő

Szilvia! Úgy hívják a szöszke lányt. Nagypapa derítette ki. Meg azt is, hogy a szódás Géza unokája, úgyhogy csak óvatosan, mert az öregapja egy himpellér, csavargó, tróger. „Tudod kisfiam, az elvtársak alatt ennek jó volt. Nyalakodott csak, kereste a helyet a vályúnál…”  - meg hasonló szöveg. De nagypapától ez megszokott. Én meg mondjuk magasról teszek rá ki az öregapja, meg az elvtársakra is, meg mindenkire. Ha még egyszer meglátom, tuti megszólítom. Úgy éljek!

 

Július 15. – kedd

Ezt elbaltáztam! A fene egye meg! Nagymama elküldött reggel a boltba. Alighogy odaérek, hát látom a szöszke benn vásárol. Hirtelen szívdobogás jött rám, mondom meglesem magam a kirakatüvegben jól nézek e ki, jól áll- e a hajam. Nah, ahogy lapítom a frizkóm egyszer csak jön Gizi néne a hátsó szomszéd. Na elkezdi, hogy. „ Jaj de megnőttél Istvánka….meg, hogy:  Itt töltöd a vakációt a nagymamáéknál?” Vigyorgok, válaszolgatok illedelmesen, csak húzzon már innen. Na de ekkor kilép a Szilvia, hangosan köszön, hogy: „csókolom Gizike néni!” Rajtam meg csak úgy végignéz. Mintha levegő lennék. Hát komolyan mondom, azt hittem menten elkaparom magam. De milyen édes kis csilingelő hangja volt… Húú!

 

június 17. – csütörtök

Hajnalban kinn voltam horgászni a kis- Dunán. Tekertem érte vagy öt kilométert, de legalább fogtam vagy nyolc- tíz piroszárnyút. Nagymama majd megsüti paprikáslisztbe forgatva. Az ám a fincsi. Na de ahogy pedálozok hazafelé- volt már vagy délelőtt fél tíz- látom ám, hogy az óvoda melletti ház első udvarán kinn szorgoskodik a Szöszke. Virágokat locsolt, ha jó láttam. Nah épp a házuk előtt tekerek el, de nem nézett felém. Na mindegy. Lajos- báék kis utcáján teszek egy visszafordulót, és megint a házuk előtt tekerek. Nah, akkor meg szerintem befutott egy pillanatra mert nem volt kinn, de a slag spriccelt. Na mondom, még egy utolsó karika. Lajos- báék utcáján megint vissza. Na harmadszorra kinn volt, de épp a nagymamája adott neki valamit. Hangosan köszöntem, hogy: Csókolom! A nagymama derűsen mosolyog, a szöszke sajnálkozva vigyorog. Hát ez megint nem jött be!

 

július 20. – vasárnap

Nagyapáékkal elmentem misére. A végén szokás szerint két sorban csordogáltunk ki a templomból. Látom, hogy a Szöszke a másik sorban valamivel mögöttem sodródik kifelé. Nah, ha ügyes leszek, pont egyszerre lépünk ki a szabadba. Illedelmesen magam elé engedek vagy négy öreg nénit. A szöszke már csak kettővel van mögöttem a másik sorban. Ekkor mellé lép egy testes nénike: „Szilvia, drága kislányom. Tavaly óta nem láttalak, mutasd csak magad…” Úgy lépdelnek el mellettem ki a szabadba, hogy én csak a néni nagy üllepét látom magam előtt, sőt még félre is lépek kissé, nehogy elsodorjon. Pedig most sikerülhetett volna, a fene ebbe a nagyseggűbe!

 

július 22. – kedd

Nagypapával kimentünk a határba, mert a mi búzatáblánkat aratták. Eddig még nem mondtam el neki, mert nem szerettem volna megsérteni, de engem sosem érdekeltek a kombájnok, traktorok. Lehet a többi gyereket igen, de engem hidegen hagynak. Na mindegy. Nagyapa, meg vagy három hasonszőrű öreg bácsika sokáig ecsetelték, milyen jó év volt ez a gabonára, meg hogy mind hülye, aki a napraforgóban bízik. Ahogy ott ácsorgok  a nagy porban, hát mit látok. A szöszke bringázik el három barátnőjével mellettünk. Nagyokat kacarásznak, viháncolnak. Egyszeriben tudományos képet vágok és nagy bólintgatásokkal helyeselek az öregek mondandójához. Remélem látta, milyen komolyan veszem a termés betakarítását és a hozam megvitatását.

 

július 26. – szombat

Délután nagyon beborult. Fekete volt az ég alja. Nagymama szerint mindjárt kapunk egy jókora zuhét, csak jég ne legyen. Ahogy téblábolok az udvaron, látom ám, hogy a Szöszi kinn várja a buszt a placcon. Ha elkezd esni, megázik. Ezt nem hagyhatom…. Na most van itt az alkalom, gondolom magamban. Berohanok, kapom az esernyőt. Mire kiérek már elkezd esni. De látom ám, hogy a busz közben megjött. Futni kezdek kifele, hogy még elérjem. Na, nem jött össze. Sőt, a lehető legrosszabb történt. Mire a buszhoz szaladtam a nagyseggű nő, aki a templomban is bezavart épp leszállt a buszról. Összecsapta a kezét. „Jajj, hogy Te milyen rendes fiúcska vagy. Hoztál nekem ernyőt. Majd visszaviszem nagymamádnak holnap.” Azzal elvette az ernyőt és ellépdelt a nagy seggével együtt. Én meg csak álltam ott lihegve az esőben, mint egy szerencsétlen flótás.

 

július 30. – szerda

Kópé a német juhász már vagy hét éves. Nagyapáéknál jó helye van, ehet amennyi beléfér és folyton szabadon van. De én elhatároztam, hogy kicsit kondiba hozom őkelmét. Bicajra pattantam hát, Kópé meg mellettem futott hosszú pórázon. Nem hajtottam ám gyorsan, csak úgy lépésben, had szokja. Alig tekertem vagy tíz percet, mikor a Gyulabáttyék utcájában látom ám, hogy jön szembe Szilvia bicajon. Szőke haja csak úgy lobog a szélben… Na majd most intek neki! Épp ilyen férfias munkát végzek, kutyát futtatok. Kihúztam magam a nyeregben és vártam, hogy mellénk érjen. De ekkor halovány nyávogást hallottam az egyik kertből. A következő pillanatban átrepültem a biciklikormány fölött, hogy utána Kópé póráza végén a földön csúszva sikoljak a macskahang irányába. Hát köszi Kópé! Egyszer nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni ősi ellenségeid nyávogását? Mire összeszedtem Kópét, a kerékpárt na meg magamat Szilvia szöszke haját már hátulról láttam lobogni a szélben.

 

augusztus 1. – péntek

Miskával meg Tibikével sárkányt eregettünk a focipályán. Elég erős volt a szél, a sárkányunk már nagyon magasan szált. Egyszer csak látom ám a szemem sarkából, hogy megjött a Szöszke két barátnőjével. Nagyon tetszhetett neki a sárkányom, mert folyamatosan azt leste. Nah, eljött az én időm, gondoltam magamban. Kicsit megigazítom magamon a ruhát, gondotam.  Elkezdtem leporolni a nadrágomat….Ekkor történt, hogy a cérna túlhaladt az orsón és a sárkány elszabadult. Már önállóan repült fönn az égben, nem tartottam. Mondanom sem kell, hogy nagy vihogás közepette elfutottak a lányok a sárkány után. Én meg ott maradtam a puszta orsóval a kezemben a focipálya közepén. Miska még megpecsételte a történteket egy: „Hát hogy lehetsz ilyen béna?” kérdő mondattal.

 

augusztus 4. – hétfő

Elhatároztam, hogy kezembe veszem a sorsom. Levelet írtam hát a szöszkének. Azaz, hogy levelet az túlzás. Ráírtam egy cetlire szép kerek betűkkel: Szia! Szeretnék Veled beszélgetni. Gyere este hétre a régi haranglábhoz. Aláírás: Egy fiú

A cetlit borítékba tettem és hozzákötöztem egy kis szárú rózsavirágot. Nah, ennek úgysem tud senki ellenállni, gondoltam. Pár kisgyermek éppen kinn focizott a platzon. Szólok az egyiknek: „Te Lacika! Ismered a szőke Szilvit, aki abban az utcában lakik, ahol az ovi van.” Mondja, hogy ismeri. Rábízom a levelet, adok neki pár szem cukrot is a szívességért, meg egy Hubba-bubba rágót. Tíz perc múlva teker vissza. Mondja odaadta a saját kezébe.

Egész este fürdés, fésülködés. Nagymama kérdezte is, hova ez a nagymérvű készülődés. Meg hogy úgy nézek ki, mint taknyospisti Jézus neve napján. Na de este hét előtt öt perccel a régi haranglábnál várakoztam. Szívem dobog. Egyszer csak látom ám, hogy az utca túlvégén befordul Szőke Pista bácsi unokája a pattanásos Szilvi. Rózsaszín szoknyában trillázva sétálgat errefelé. Fejemhez kapok: Atyaég, hát ez nem annak a Szilvinek adta oda a levelet. Ez is Szőke Szilvi, meg ez is az ovi utcájában lakik. De ennek a neve Szőke, nem a haja. Nah még nem vett észre. Pucoltam ám gyorsan, mint a lövött kutya. Nagymama kérdezte is mikor hazaértem: „Mi van kisfiam, megkergettek?”

 

augusztus 7. – csütörtök

Nem mehet ez így tovább- gondoltam magamban. Elemészt a szerelmi bánat. valamit tennem kell. Elhatároztam hát, hogy elmegyek a szöszkéhez. Lesz, ami lesz. Reggel kilenc körül el is indultam, útközben különféle variációkkal a fejemben, miket fogok mondani neki. Ahogy így bandukolok, egy sikításra leszek figyelmes. Hát az út túloldalán egy lánynak kiszakadt a bevásárlókosara. A tojások, almák, üvegek szerteszét gurultak a járdán. Odafutok, hogy segítsek. Hát gyerekek!? A Piri volt az. A Kocsis Piri a faluvégéről. Múlt nyár óta nem láttam. Milyen csinos barna lány lett belőle, fűha! – „Segítesz hazavinni?” – kérdezi. – „Nem fér el a kezemben”. Hát hogy a fenébe ne segítenék. Ha életem utolsó útja lenne is segítenék.- gondoltam magamban .Így mentünk cipekedve a Piriék házáig. Útközben beszélgettünk, jókat nevetgéltünk. Ja, és egyszer elbicajozott mellettünk egy szöszke lobogó haj. De megvallom őszintén nem is nagyon figyeltem, mert ennek a Pirinek tök szépek a szemei…