Búcsú vagy esti imák
Az Oratórium Iancu Laura nyolcadik, egyben a kritika egybehangzó véleménye szerint eddigi legjobban felépített és megszerkesztett kötete. Az erdélyi származású, Magyarországon élő írónő nem szakadt el gyökereitől, néprajztudósként a csángó hagyományok, népszokások kutatója. Ez a kétlakiság fontos szerepet kap a kötetben is. Egyrészt a versek helyszíneiként felbukkannak Iancu Laura magyarországi, különösen budapesti, illetve erdélyi kedvenc helyei, tájai. Másrészt műveiben folyamatosan ütközteti az archaikus csángó környezetet, a népi kultúrát a modern embert foglalkoztató kérdésekkel és kételyekkel.
A kétarcúság már a címadásban is megmutatkozik. Az oratórium zenei értelemben több tételes, rendszerint vallásos tárgyú drámai mű, amelynek legnagyobb szabású formája a mise. Az építészetben pedig mai jelentésében az énekesek helyeként a templom szentélyének vagy hajójának többnyire elzárt karzata, régebbi értelemben imaterem, házi kápolna. A kötetre mind a két értelmezés ráillik. Az első négy ciklus versei 18 soros, központozás nélküli szabad vers formájú imák, fohászok. Mindegyik az amikor határozószóval kezdődik a versek címsorában, ami egyszerre mutat a jelen és a múlt irányába, egybemosva a két idősíkot. Az utolsó ciklus hosszabb lélegzetű zsoltáros- balladisztikus művei viszont központozott szabadversek. Egységesen az Este a faluban címet viselik, és mindegyik ugyanazzal kéréssel kezdődik: Áruld el, Uram…
A kötet öt ciklusra osztódik, mintegy követve a katolikus oratorikus misék duplakeretes szerkezetét: Kyrie (könyörgés), Glória (dicsőítés), Credo (hitvallás), Sanctus vagy Benedictus (hozsanna, dicsőítés), Agnus dei (könyörgés).
Az első ciklus 30 imája többnyire a tavaszhoz, ezen belül is a húsvéthoz kötődik. Mivel ez Jézus halálának és feltámadásának az ünnepe, magában hordozza az elválás fájdalmát és a találkozás örömét. Ebben a ciklusban a budapesti helyszínek dominálnak, és a jézusi történet profanizálódik a társsal való viszonyban, a férfi–nő kapcsolat ábrázolásában. Kiemelt szerepet kap a kéz motívuma, amely a ciklus verseinek harmadában fellelhető. Az imafunkció, az imára kulcsolt kéz mellett az összetartozás, a társban, a másik emberben való megkapaszkodás jelképe is.
A középső három ciklus 10-10 darabból áll. Mindháromban a szerző költészetét fizikailag, szellemileg és lelkileg meghatározó tájak, korok, személyek, élmények jelennek meg.
A másodikban a történelmi események és alakok nyomán rajzolódik ki a múlthoz fűződő viszonya. E ciklus erdélyi tájai és történelmi eseményei a gyermekkori gyökerek meghatározó élményeit elevenítik fel.
A negyedik ciklusban négy magyarországi (Kiss Anna, Pilinszky, Szabó Lőrinc, Csoóri Sándor) és hat erdélyi (Farkas Árpád, Ferenczes István, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella) író, költő előtt tiszteleg, akiket mestereinek tekint. Egységesen a címsor tartalmazza a szerzők nevét, és Iancu Laura mindegyik esetben belesző a szövegébe egy-egy fontosnak tartott idézetet tőlük. Ezt az egységet a tragikus sorsú költőházaspárt megidéző két mű töri meg, kiemelve hatásuk fontosságát Iancu Laura költészetére. Az Amikor a költő életei 1976-ban címsor Szilágyi Domokos öngyilkosságának évére utal. Neve a versben csak baráti becenevén, Szisz Domként szerepel. Az Amikor az egyszárnyú madár a feleség egyik korai, jelentős versének címét idézi. Ám a költőnő neve csak a vers végén bukkan fel a közbeszédben elterjedt vezetéknévre rövidítve, ami a Hervay.
A kötet középpontjában álló harmadik ciklus egy krédó (hitvallás), amelyben a költőnő lelki gyökerei, Istenhez, a valláshoz való viszonya tárulnak fel. Ennek a tízes versegyüttesnek vezérmotívuma a keresztre feszített Jézus alakja, amely a megváltást kereső, a húsvétot váró ember útkeresésének jelképe.
Végül az ötödik, 20 plusz egy nyitóverset tartalmazó ciklus zsoltáros balladái a gyermekkor Csángóországába vezetnek vissza. Már maga a mottó („látogatás a Sion-hegyre, ha hazagondolok…”) előhívja a nagy előd, Ady Endre versét, A Sion-hegy alattot. Ahogy a ciklus címei, az Este a faluban, illetve a kezdősorok („Áruld el, Uram…”) is az ő hatását tükrözik. Ady számára a gyermekkor világa, Érmindszent volt az a hely, ahol mindig nyugalomra, vigaszra talált, ahogy ezt a Hazamegyek a falumban, illetve a Karácsony („Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek”) című verseiben is megfogalmazza. Ám Iancu Lauránál a gyermekkor nemcsak boldog idillt jelent, hanem fájó sebeket is hordoz: Trianont (14. vers), egy gyerekkori barát halálát (3. vers). Ady vallásos verseinek a zsoltárok társalkodó hangnemét idéző személyes hangvétele viszont Iancu Lauránál is visszaköszön. Mintha Isten minden titkok tudójaként, az emberi lelkek ismerőjeként iránytű, eligazodási pont lehetne a modern kori kételyekkel viaskodó, nemzeti és egyéni tragédiákkal szembesülő ember számára.
A kötet borítója Szita Barnabás Néhány ütem egy zeneműből című litográfiájának felhasználásával készült. Ez a kőnyomat eredetileg Weöres Sándor 1952-es Orbis pictus című versciklusának egyik darabjához tartozott. A latin cím Comenius A látható világ képekben gyermekenciklopédiáját idézi. A Lorántffy Zsuzsanna által Sárospatakra hívott cseh pedagógus azzal a hittel alkotta meg munkáját, hogy ezzel a világ teljességét tárja tanítványai elé. Weöres átveszi ezt a gondolatot Comeniustól, mikor száz versét tízes ciklusokba rendezve fedezi fel a makro- és mikrovilág titkait. Nála is, mint Comeniusnál, minden költemény megszólítással kezdődik, és gyakran idézi meg a magyar irodalom fontos darabjait. Iancu Laura kötetében mind a szerkesztésben, mind a versek mondanivalójában felfedezhető Comenius és Weöres szellemi öröksége. Így a borító a művek jelentéstartományát kitágítva szerves egységet hoz létre a versekkel.
Nem véletlen az eddigi kritikák egybehangzó dicsérete. Iancu Laura nyolcadik kötete elegánsan karcsú, külső megjelenésében és tartalmában mívesen igényes könyv, amelyért dicséret illeti Zsille Gábor szerkesztőt, valamint Bányai Annát és Szita Barnabást, a borító tervezőit is.
Iancu Laura: Oratórium. Magyar Napló, Budapest, 2020.
