Sz. G.-etűd
Ad poetam Mundi Novi
(Egy újvilági költőhöz)
vagyok, mint minden ember,
amilyen te is voltál,
feje fölött más csillagokkal.
Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz
Szőcs Géza fordítása
E néked múltbéli pillanatban
(mely annak is titok, ki krónikát
százával olvas át, és egy osszáriumban,
a koponyák közt ismerősre bukkan,
és átlátja régmúlt korok talányos
szerkezetét) tán csillagképletek
fednék föl neved, és haruspicium
sejtetné arcod, árnyam a jövőben,
és nem tudhatom, mily folyók vizén
fog alakod tükörre lelni – ha igém
hús-vérré válik, sajgó testeddé –,
mily fegyverek, vezérek, mily hitek,
a Mundus Novus minő fényei
ihletnek téged első énekedre.
Éjszakák és tengerek gyűlnek közénk,
századévek nagy változásai,
és birodalmak és a délkörök
és vérvonalak és mennyi-mennyi vér,
de valami az időkön átöröklik:
rejtélyes szerelme a szavaknak,
melyek hangok és jelképek ruhái.
E pillanatban magány és halál van
(mire leírom, múlt lesz nékem is);
mint hajdanán az íjász Éleában,
gondolatom a jövő felé feszítem,
és célba ér nyilam, de mindhiába,
ha fennakad minden időatomban
(bár végtelen sok véges összege
nem biztos, hogy csak végtelen lehet).
Új poéta, új ég alatt, az új világban,
invokállak e versben, légy az Egy!
Félúton a meggörbített időben
találkozunk, egy lélek, két halott,
de számodra is csak az maradhatok,
mint esendő önmagamnak: fenség,
észak-fok, titok, idegenség,
és minden, mit még Isten adhatott.
És aki te is leszel, az vagyok!
Notatio
Georgius Ludovicus Borges újvilági hispán poéta és könyvtáros Ad primum poetam Hungarorum (A magyarok első költőjének) címet viselő episztolájára egy helvéciai librariumban bukkant rá Geovitsas, ismertebb latin nevén Geysa Socius, a claudiopolisi (de saját állítása szerint memphisi) származású kései humanista. Személyesen adta át a már súlyosan beteg Janusnak, ki Időt és fáradságot nem kímélve, feltehetőleg néhány nappal a halála előtt válaszolt…
(Részlet A költő, a ringyó és a király – Janus Pannonius apokrif költeményei című műből)
Sz. G.-etűd
Mi csillog szemed ablakán?
Ki kandikál az ablakon?
Itt hagyhatom e villanást?
Mellényzsebembe rakhatom?
És ki játszik a zongorán
a fehér lábú fák alatt?
Te kísértesz? Vagy ők, a holtak?
A vér, a sírok, a kőkeresztek?
Te lehetsz csak, ti nem lehettek…
Te lehetsz az, más lehetetlen,
mi vagyunk az ország,
mi ketten.
Hajók, repülők, vonatok,
csak te vagy rajta,
csak én vagyok.
És az erdőben a medvék,
a folyónál a sellők
a vízesés-szobában.
És ott vagy, ott kell lenned,
és pókháló-ruhád van.
Ott vagy, és szövöd ingem
kétszemélyes hazánkban.
(Részlet a Páthosz temetése c. költeményből, 2000)
A fotón: Faludy György és Szőcs Géza, lapunk örökös munkatársai Orbán János Dénessel a Bulgakov Kávézóban