Sárga virágok falából
nézel rám a vakolat alól.

a kofa már az aprót számolja tenyerembe,
jó üzletet csináltam – győzköd veszettül,
s esküdözik a fellegekre,
úgy vágok zsebre mindent, mi visszajár,
hogy bár füttyre áll a szám,
cigimnek még itt gomolyog a füstje…
angyalt mímel a foltozott üstre.

versek indultak útra a sötét kamrák felé.

„A Nagy Medve az égben,
egy szív-báli barátom
sorsom egy csillagképből
követi messzelátón.”

A versek alatt kis és nagy szerelmek Meg óceánok és újra programok Takaróját mindig lerúgja a gyermek De asszony vagy férfi lesz mire újra betakarod

Most eső esik, eláznak mind a hattyúk. Minek is mondom? Meghaltál. Hagyjuk.

És ki játszik a zongorán
a fehér lábú fák alatt?
Te kísértesz? Vagy ők, a holtak?

Vad, vérszívó gépek dübörögnek,
vaslelkű apagyilkos rokonok
habzó szájjal kiabálnak.

Visszavárlak, visszavár,
Pápua vagy Kolozsvár,
ha vetkőznek a hajnalok,
a csillagokra hajolok.

Nem hiszem, hogy könnyű géz az álom, és begyógyítja a nehéz sebet. A gondolat csupán egy villanás, ha elillan, a nyomát ütheted.