Jelige: Kaleidoszkóp – Avagy a Ciolkovszkij-egyenlet és az aranygyapjú titka

Írta: Pjptr Kolománovics Tolsztoj*

Tisztelt társszerzőm, aki ezt a bevezetőt olvasod, aki itt ülsz, aki itt jártsz-kelsz a városban és éjfélkor kísértesz az emlékeimben! „Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád....”. Hozzád  szólok most! Van egy nagy hírem a számodra. Komolyan mondom! Korábban három majomnak meséltem. A  se lát - se hall - se beszél majmok, ők voltak a közönségem. Most egy is elég, aki cseszegeti a telefonját. Azaz Te. Meghívlak Téged, hogy ágytálból cseresznyézzünk! Zenei aláfestésnek ajánlom a Metro-együttes „ Citromízű banán” című dalát.

 „Milyen nap van ma? – kérdezte Mici Mackó.

Ma? Ma ma van! – mondta Malacka.

 „Ma ma van? Akkor jó! Az a kedvenc napom!” (Mici Mackó.)

Látod Te is. Túl sokat gondolkozol. Túl keveset érzel.  Nem marad idő a kacagáshoz! Bejött a szobámba egy dongólégy, és ahogy ránéztem, rögtön feltűnt, hogy a szárnyfelülete 0,7 négyzetcentiméter és a súlya 1,2 gramm, ami értelemszerűen azt eredményezi, hogy a Ciolkovszkij-féle aerodinamika törvénye (Konsztántyin Eduárdovics Ciolkovszkij, orosz, 1857–1935, az űrhajózás atyja) szerint nem is tudna repülni. Lepotyanna és összetörné magát, mint Ikárosz. Ő ezt nem tudja, nem gatyázik sokat, hanem vígan döngicsél. Csak egyszerűen repdes és működik. Tegyél úgy, mint ő! Ne vedd túl komolyan a dolgokat és magadat se,  viselkedhetsz kutyául. Ha valakit nem tudsz megenni vagy megdugni, azt pisáld le! Innen úgyse kerülsz ki élve, fejezd hát be, magadról mint egy emlékről beszélni.

 „.... hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.” 

Menj ki a napra sétálni, fürödj meg a fényben. Mondd ki a valót, szeresd a szeretetre méltót és legyél lelkiismeret-furdalás nélkül hülye. A többiek úgyis annak tartanak. Nevess sokat a rekeszizomlázig, mert az használ a szépségnek és az egészségnek is.

 „Van egy kés a hátamban! Fáj? Nem, csak ha nevetek!”

Keserűségpurgáló hatása van. 

Meghívlak kedvenc  szigetemre, Iróniába, a Szatirikon tengerben, a Szarkazmus hegy lábához. Ott van egy kunyhóm. Nekem kedvesebb egy kunyhó, amelyikből nevetés hallatszik ki, mint egy palota, ahonnan sírás!  Minél bölcsebb ( ha-ha-ha!) leszek, annál  világosabb számomra, hogy úgy akarom élni az életemet, ahogy nekem tetszik, a belső értékekre figyelve. (Úgy mint: máj-, cukor-, vizelet-, véranalízisekre.)

Ha viszont egy szabadon szárnyaló madár lennék a végtelen kék égen,

„.... fönn, barátom, ott a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség ....”,  rögtön tudnám kinek a fejére tojjak. Azért gyűlöljenek amilyen vagyok, ne azért szeressenek, amilyennek ők akarnak látni. Mindenkinek megbocsájtani és felejteni? Nem az én műfajom. Mi vagyok én, egy Alzheimeres Jézus? Az új szemüvegemet is visszavittem. Ígérték újra tisztán látom az embereket  vele. Nem éri meg! Aki beáll a csordába, az csak sok marha seggét látja hátulról. Hiába jössz a fullánkokkal. Nevess és nevettess, mert annak a szépsége időtlen, mint a tavaszé. A sírfeliratomon is elgondolkoztam már:

„Mit nézel ilyen hülyén? Én is szívesebben feküdnék egy nyugágyban a strandon! Bamba!” Különben is a legjobb bosszú az irigyeiden boldognak lenni. Beszéljünk róla. Két dolog jut eszembe, ami boldogít. A munka és a .... lustálkodás. Én például olyan gyorsan és effektíven dolgozok, hogy az irigyeim már lustának néznek.  Mindent elveszíthetsz a mindennapokban: igazolványt, telefont, kulcsot, ártatlanságot, de a humorodra vigyázz, mert az egyedi. Mindenki egyedi akar lenni, de jajj annak, aki más! Csak aki felnőttként is gyerek marad, értett meg valamit az életből. Gyerekként a felnőttektől tanultam, vén emberként meg a gyerekektől. Gondolom én.  „... én nem tudom, mi történt velem ekkor, de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem s felémhajol, amit eltemettem rég, a gyerekkor.” Húztam, amíg lehetett, akkor ért véget számomra a gyerekkor, amikor... leszakadt velem a hinta. Én tudom, hogy korábban minden jobb volt, pl. tegnap még hétvége volt, de azzal vígasztalom magam, hogy még egyszer alszunk és akkor már... reggel van.  Abba a korba kerülök lassan, amikor egy hétvége egy héten nem elég. Egy jóslat azért beteljesedett. Jósoltak valamit – ezt a könyvet itt –, aztán vigyáztam, hogy mindent úgy csináljak mint a jóslatban, és akkor tényleg beteljesedett. Ez nem lehet véletlen, mert véletlen az... amikor a mindenható anonim marad! A kötelességtudatodat is kell tudnod kezelni. Bennem túlteng. A múltkor pánikszerűen felébredtem, hogy elkések a munkahelyemről, és  akkor vettem észre, hogy... már ott vagyok. Hiába húz az ágy, menni és tenni kell. Az se baj, ha húz, mert Ciolkovszkijtól  tudjuk, hogy gravitáció nélkül nem lehetünk meg. Akkor senkit sem lehetne felakasztani! Az érzékeink egy buja táncot járnak velünk. Olvasol egy ilyesmit mint ez és nem is tudod melyik érzékedet ingerli. Látod a hangokat. Tapintod a színeket. Hallod a szagokat. Egy biztos, ha a füledet szorosan rányomod a... sparherd lapjára, akkor érzed, milyen hülye vagy! Nézze meg az ember!

Kedves voájőr olvasóm. Akkor most hol lakik a siker, nem látom még. Nem futok a siker után, mert az én koromban csak kettő után futunk. A nők és a hashajtó! De Neked, nyájas olvasó (azaz birkapásztor olvasó), mégis adok egy iránytűt, egy szerkentyűt, hogy keresd tovább. Na mi ez? Hát egy kaleidoszkóp! A kaleidoszkóp egy voájőr (voyeur) szerszám. Jelentése „szép formákat néző” ógörögül. Már ők is szívesen néztek szép formákat és formás szépeket. Más szóval kukkoló. Nekem való. Egy másfajta kulcslyuk. Nem mindegy, hogy mit nézel és az sem, hogy ki nézi. Azaz, hogy kinek a lukába. Ha a férfi hátulról , akkor  „A”- nus (ánusz), ha egy hölgy, akkor „B”-onus (bónusz). Ha nem tudja, hogy meglesed, akkor egy nympha, ha tudja, akkor peep show. Mindenesetre exhibicionista. Szimmetrikus tükrök egy csőben, melyek forgatva megsokszorozzák a belézárt, színesen forgó szépséget, végtelen variációban. Először a görögök találták fel, mint tudjuk, már előttem. Később többen is feltalálták újra (Ciolkovszkij).  De mind szimmetrikus volt.  Amikor én is feltaláltam, nem vigyáztam egy percre, és asszimetrikusra sikerült, görbe tükrökkel. Ahol a fonákja jobb mint a színe. Most mondd meg, kinek kell egy ilyen vacak. Nesze, itt van Neked! Dugd a seggedbe! Megpróbálom megetetni az aradiakkal, azok úgyis hedonisták. Szeretik élvezni az életet és van érzékük egy „hajnali sugárkoszorúhoz”. Végül is minden művészet erre épít. Hogy kukkolják. Hogy őszinte legyek, nekem túl sima, törvényszerű, rendezett, szabályos, mondjuk ki, unalmas volt a valóságot látni, még ha fejjel lefele is mutatta. Amíg egyszer le nem ejtettem és kiesett a csövet lezáró üveg, a színes kristályokkal együtt. Ez adta az ötletet, hogy őszinte legyek. Ha már legyek, fogtam az  ablaknál kettőt és bezártam őket a prizmába. Ez volt ám a találmány. Őszinte aradi dongólegyek. Caleidoscop drosophylae  aradiensis! Ahol minden másképpen van. Egy igazi „Aradicum!” Valahol ez a világ is egy kaleidoszkóp és hadd legyek én benne a dongólegyek! Szabálytalanul. Megsokszorozódva! Órákig tudtam nézni, mi történik benne. Vagy csak beleálmodtam a meséket. Most ezeket az álmokat mesélem el. A valóság összekeveredett tükörszilánkjait újra összerakva meglepődsz, mi minden fenséges rendetlenség kerekedik ki belőle. Ez most véletlen vagy vélet?

„Szájtátva álltam s a boldogságtól  föl-fölkiabáltam, az égben bál van, minden este bál van...”

Tudod te is, milyen az aradi, soha nincs megelégedve. Azt se tudja mit akar, de azért siránkozik, hogy nem azt kapja. Persze, hogy nem azt. Azt kapja, amit megérdemel. A múltkor is, amikor vízen jártam, azt terjesztette, hogy csak azért teszem, mert nem tudok úszni. Mindig szurkál valamivel. Kellemes hétvégét kíván Nagypénteken, a Golgotán felfele cipekedő Jézusnak is! Szóval igazi kávéházi műfaj. Hála Istennek folyton terebélyesedik, mint a „Soborsíni Repkény”.

Hiszem, hogy amikor nevetünk, mindig kihal a Földön valahol egy probléma. Abból van a Földön úgyis elég. Ökológiai, meteorológiai, politikai, intergalaktikus és emésztési. Pl. Afrikában minden hatvan percben ... elmúlik egy óra. Harcoljunk az esőerdő megmentéséért. Egyetek hódot!

A kaleidoszkópból gondoltam kiolvasni, hol lakik a szerencse, a boldogság titka, és elindultam oda, ahonnan az aranyló napsugarak erednek, hogy elhozzam Neked az aranygyapjút, ezt a birkabőrt, a „birkanyájas” olvasónak. Megküzdöttem érte első vérig a sokfejű sárkánnyal. Hogy könnyebben megtaláljam, a karomra tetováltattam a randa képét, aztán mikor megtaláltam, a karjára tetováltam az én képemet, hogy jegyezze meg magának. Randább volt, mint az övé. Már akartam visszahajózni, mikor eszembe jutott, hogy nem tudom kell-e Neked egyáltalán. Felhívtam hát a tudakozót, hogy megadja a számodat.

„Halló, itt Jászon beszél, az argonauták közül. Kicsoda? Jászon! Betűzze! Jó, betűzöm. „J” mint július, augusztus, szeptember, október, november. Jászon. Megvan?”

Vedd úgy kérlek, hogy itt most a lábad elé terítem az aranygyapjút, a boldogság ábrándját, mert megérdemled. Használd szeretettel, érdemes olvasó! De ne lábtörlőnek.

Megjegyzés: az idézőjelbe tett sorok egy nálam okosabb valakitől valók. A barátai csak Desirének (K.D.) hívták.

*Tolsztoj oroszul kövért jelent!