Sikerek kánonon innen és túl

A borítón Andy Warhol, a pop-art ikonikus alakjának stílusában négy portré Szabó Magdáról, Shakespeare-ről, Hemingwayről és Agatha Christie-ről. Ők mindent elértek, amire csak író vágyhat: világhírt, olvasói rajongást, szakmai megbecsülést, „halhatatlanságot”.

Főként napjaink sikerorientált világában ki ne szeretne hasonlót? Nem véletlen, hogy manapság oly népszerűek a biztos siker receptjét hirdető önjelölt próféták, akárcsak a középkorban az aranycsinálás titkával házaló alkimisták. Főleg, hogy a világhálónak, a közösségi médiának és a magánkiadásoknak köszönhetően már nemcsak – Karinthy szavaival – „úr ír”, hanem bárki tollat vagy inkább billentyűzetet ragadhat. Persze sokan kevesebbel is beérnék. Megelégednének a hazai népszerűséggel, az olvasóközönség szeretetével, akár Rejtő Jenő, Fekete István vagy Rideg Sándor. Azt sem bánnák, ha sikerük kérészéletű lenne, mint Bródy Sándoré vagy Bánffy Miklósé. Mit nekik hollywoodi filmszerződés, Nobel-díj, a jogutódok pedig ne belőlük akarjanak élni, írjanak ők is.

Szederkényi Olga interjúkötetében irodalmi sikerek nyomába ered. Ám aki a receptre vágyik, azt ki kell ábrándítanom: nincs ilyen. Minden írói sors, minden mű utóélete más és más, így nincs egyetlen, a sikerhez vezető biztos út sem. Boccacciót kora Tacitus, a római történetíró felfedezőjeként és az első Dante-életrajz írójaként becsülte. Napjainkban mint a Dekameron szerzőjét, a novella atyjaként tiszteljük. Shakespeare a maga korában népszerű színpadi szerző volt. Ha a puritánokon múlt volna, akik hosszú évtizedekre betiltották a színjátszást Angliában, ő is eltűnik a süllyesztőben sok kortársához hasonlóan. Ben Jonson érdeme, hogy darabjai könyvként fennmaradtak, majd Lessingé és Goethéé újrafelfedezése. Csillaga azóta egyre fényesebben ragyog. Molnár Ferenc színműveit Babitsék és a Nyugat köre túl könnyűnek találta, darabjai viszont nemcsak a magyar és külföldi színpadokat hódítottak meg, hanem Hollywoodot is. (Molnárt többfelé játszották életében, leginkább német nyelvterületen. Kicsit ezért is irigykedtek rá, a nemzetközi színházi sikerei és az azzal járó sok pénz miatt. Sárközi Mátyás ír erről Molnár-életrajzában.) A Liliomból Karusszel címen musical készült. Az Olympiát Kertész Mihály vitte filmre Sophia Lorennel. Billy Wilder pedig az Egy, kettő, háromból forgatott politikai szatírát Berlinben 1961-ben, pont a fal építésekor. Füst Milán művészete sokáig vicclapok céltáblája volt, csak a szűk szakma értékelte művészetét a Nyugat főszerkesztőjével, Osvát Ernővel az élen. Ám miután 1958-ban megjelent A feleségem története Párizsban franciául, egy csapásra itthon is befutott. A mű népszerűségét jelzi, hogy Darvasi László színpadi változatot írt belőle, amelyet a kaposvári bemutató óta sikerrel játszanak színházaink. Enyedi Ildikónak pedig hosszú ideje dédelgetett álma valósult meg azzal, hogy végre hozzákezdhetett a regény megfilmesítéséhez.

Aki viszont szeretne többet megtudni kedvenc írójáról, regényéről, esetleg új alkotókat, műveket felfedezni, az bizonyosan nem fog csalódni a könyvben. Hogyan zajlott az ötórai tea a krimikirálynő regényeiben? Mi köze Old Shatterhandnek az állatkertet alapító Xantus Jánoshoz? Hogy lett Hemingway-ből, a legmacsóbb íróból Ernestine, vagy mi is az a Papa Dople? Kiről írta a Borsszem Jankó folyóirat: „…évekig egy Üsd Titán nevű alak, füstölgő kémény alatt hosszú sorokat eregetett magából”? Miben volt a román diktátor, Ceauşescu példaképe Drakula? Hogyan lett a Büszkeség és balítélet tévésorozatának ikonikus jelenete egy olyan pillanat, ami valójában csak a hölgy nézők képzeletében él? Milyen riposzttal vágott vissza sikertelen öngyilkossági kísérlete után Molnár Ferenc az őt kioktató Bródy Sándornak? Miért nem lehetett Jumurdzsák Janicsár? Ilyen és ezekhez hasonló érdekességekre derülhet fény a könyv interjúit olvasva.

Szederkényi Olga tizennégy híres író, két emblematikus regényhős (Drakula és Švejk), valamint négy kultuszkönyv: a Grimm-mesék, az Egri csillagok, A feleségem története és az Anna Karenina kapcsán kérdez irodalomtörténészeket, írókat, rendezőket. Párosinterjúi akár az érem két oldala is lehetnének. Az egyik megszólaló – többnyire irodalomtörténész – sok érdekességet, titkot feltárva, a műveket elemezve vezet végig az írói életutakon, míg a másik oldalon az adott alkotóhoz vagy műhöz leginkább kötődő művészek személyes viszonya tárul fel. Megszólal itt Czibóka Tamás, az agatha.hu olvasói oldal alapítója (Agatha Christie), Boldizsár Ildikó meseterapeuta (Grimm-mesék), a rendezők közül Marton László (Shakespeare), Robert Wilson (Švejk), az írók közül pedig Cserna-Szabó András (Rejtő Jenő), Böszörményi Gyula (Fekete István), Kiss Noémi (Szabó Magda). Néhány esetben leszármazottakat kérdez Szederkényi Olga, például Xantus Gábor filmrendezőt (Karl May) vagy Alexander Bródyt, Bródy Sándor és fia, Hunyady Sándor hagyatékának gondozóját.

Pár igazi különlegesség is akad a beszélgetéssorozatban. Molnár Ferenc kapcsán két unokája vall: Horváth Ádám tévés filmrendező és Sárközi Mátyás író, a Liliom öt asszonya és a Színház az egész világ, Molnár Ferenc regényes élete című könyvek alkotója. Az Egri csillagokat a török fordító, illetve Horváth Viktor, a hódoltság korát oszmán szemszögből bemutató Török tükör című regény írója szokatlan nézőpontból, a törökök perspektívájából járja körül.  Drakula sem véletlenül kap helyet a kötetben. Bár a könyv az angol irodalom része, több magyar vonatkozása is van. A Karóbahúzó Vlad Țepeş erdélyi vajdáról mintázott figurához Vámbéry Ármin meséi adták az ötletet. Sőt, a filmvásznon Drakula leghíresebb megszemélyesítője az Amerikában élő, magyar származású Lugosi Béla volt. Nem mellesleg napjainkban reneszánszukat élik a vámpírhistóriák. Ne csak a tiniket meghódító Alkonyat-trilógiára gondoljunk, de olyan hazai sikerekre is, mint Benedek Szabolcs Vér-trilógiája (A vérgróf, A vérgrófnő, A vértanú) és Szécsi Noémi Finnugor vámpírja. Később a Jane Austen-interjúból az is kiderül, az írónőnek az ihletet a vámpírnagyi megformálásához a Büszkeség és balítéletből Mr. Darcy nagynénje, a fennhéjázó és akarnok Lady Catherine adta. Ahogy Boldizsár Ildikó találóan megjegyzi: ha valaki nem tud azonosulni a gonosz mostohával, akkor a terápia sikertelen marad.

Végül a párosinterjú az Anna Karenina esetében hármassá bővül. Hajnády Zoltán irodalomtörténész mellett Soós Attila színházrendező és Bárdos Judit filmesztéta is megszólal. Itt érezhető leginkább, mennyivel izgalmasabb lett volna a beszélgetőtársakat együtt megszólaltatni, mikor Joe Wright filmjéről (amelynek forgatókönyvét a nálunk leginkább a Szerelmes Shakespeare révén ismert angol drámaíró, Tom Stoppard jegyzi) Soós Attila és Bárdos Judit homlokegyenest más véleményt fogalmaz meg.

A könyv végére érve valószínűleg sok olvasóban maradhat hiányérzet, ahogy bennem is, hiszen még számos sikerszerzőt, kultuszkönyvet fel tudnánk sorolni mindannyian. Így sokakkal együtt várom a folytatást, amelyben kimaradt kedvenceink kapnak majd helyet.

Az interjúk többsége 2012 és 2019 között a Hévíz folyóirat Vízibicikli rovatában már napvilágot látott. Cserna-Szabó András és Turi Márton szerkesztőknek, valamint Darida Benedek olvasószerkesztőnek köszönhető, hogy most könyv alakban is megjelenhettek, új beszélgetésekkel kiegészülve. Végül külön szeretném megemlíteni Hlatki Dorottyát, az ötletes borítókép és a fejezetindító rajzok alkotóját.

Szederkényi Olga: Irodalmi popikonok. Párosinterjúk. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2020.